Pesti Srácok

Mindmeghalunk! Az ánglius magorok összefelé szövetkeztek!

Mindmeghalunk! Az ánglius magorok összefelé szövetkeztek!

Hol volt, hol nem volt, a messzi, ködös Albionban néhány lelkes magyar elhatározta, hogy megbuktatja Orbán Viktort. A receptet természetesen itthonról hozták, hiszen a magyar ellenzéki politikai konyha messze földön hírös. No, az eredmény is nagyjából ugyanaz lett.

***

Ilyenkor, kampányidőben a kormányváltó politikusok rendre összeülnek, aztán jól megvitatják tanácsadóikkal, hogy kikkel tudnák megnyerni a választást?

- Természetesen szóba kerülnek a romák, ezért például lemennek a gyöngyösi Durandára, hogy orális tettrekészséggel gyalogoljanak be a péniszdzsungelbe. Ahogy épp most Márki-Zay Péter is tette, akinek nem igazán tetszett, hogy a mellette álló jobbikosról a romák fondorlatos módon kiderítették, hogy jobbikos. Valamint azt is MZP fejére olvasták, hogy Gyurcsány embere. Szóval a romák kilőve (már nem gyurcsányi értelemben).

PestiSracok facebook image

- Aztán az ellenzéki agyasok megpróbálják magukhoz édesgetni a vidékieket. No, tavaly és idén ehhez meglehetősen furcsa retorikát alkalmaztak. Viszont azóta legalább már tudják, hogy a vidéki ember nem szereti, ha a fővárosi balfék szaros gombának, vagy ostoba bunkónak tartja őket.

- Itt vannak még a pedagógusok és az egészségügyiek, akiket a járvány útján kívánnak megfogni, s beterelni a liberális karámba. Csak „sajnos” ez sem sikerült eleddig.

- Ne feledkezzünk meg a gúnyhatárokon túli őshonos magyarokról sem, akikhez különösen Erdélyben és Székelyföldön igen furcsán közelednek, például olyasmiket mondanak nekik, hogy vegyenek példát a románokról. Nos, a székely ember valami érthetetlen oknál fogva nemigen szeret példát venni a románokról.

***

De hát akkor ki a csuda marad mentsvárul szegény balnyákoknak? Naná, hogy a nyugaton élő magyarok! Akik közül némelyek bőszen szövetkeznek is. Ámde az alant lévő kép tanulsága szerint nem túl hatékonyan, s nem túl egységesen.

*

*

Bizton lehet állítani, hogy hatékonyságban és tettrekészségben 100%-ig a magyar ellenzéki forgatókönyvet másolják. Megjegyzem, fogalmam sincs, mi okuk lenne egy kormányváltásra? Kiváltképp azoknak, akik – e csoportban is szép számmal - váltig állítják, hogy ők biza sosem jönnek már haza. Amihez természetesen megvan minden joguk. S magyarságukat bárhol a világon gyakorolhatják, hiszen erről szól a szabad elvándorlás, a szabad letelepedés, és minden olyan uniós illetve demokratikus nemzetközi jog, amely lehetővé teszi a röghöz kötöttség teljes felszámolását. Mégis, ezek az emberek valamiért a sajátjuknak érzik, hogy véleményt formáljanak olyan dolgokról, s beavatkozzanak olyan dolgokba, melyekkel időlegesen vagy épp véglegesen szakítottak. Nem tisztem eldönteni sem azt, hogy ki a magyar, sem azt, hogy ki a nagyobb magyar. De még csak azt sem, hogy van-e joga annak, aki saját állítása szerint jobban él külföldön, mint idehaza, dönteni a fontos belpolitikai kérdésekről. Utóbbit már csak azért sem véleményezhetem, mert teljes jogú magyar állampolgárként ugyanazok a jogok illetik meg, mint minket, itthon élőket.

***

Tulajdonképp nem is a másként gondolkodókkal van bajom. Hanem az egyként idiótákkal. Aki ugyanis tisztességes kormányváltónak tekinti magát, ráadásul össze is kívánja fogni a vele egyívásúakat, egyszóval politikusnak áll, annak elemi kötelessége elsajátítania a politikusi lét néhány alapszabályát. Ezek a szabályok nem bonyolultak. Rögtön el is mondom a három legelemibbet! Az első és legfontosabb, hogy legalább a saját embereivel ne bánjon úgy, mint az útszéli kutyákkal, és saját szervezőképességének hiányát ne próbálja rájuk tolni azzal, hogy az általa megszólítottak passzívak maradnak. Legalább ilyen fontos, hogy az egység megőrzése érdekében minimum a kampány idejére tegye félre személyes sértettségét, s pláne mérhetetlen egóját. A választás ugyanis nem egy emberről, de még csak nem is egy pártról vagy pártszövetségről szól, hanem egy népről. Éljenek ennek a népnek a fiai és leányai de iure országhatárokon belül, de facto országhatárokon belül (mint őshonos kisebbség), avagy más országokban, mint véglegesen vagy ideiglenesen kivándorolt szórványmagyarság. Végül, de nem utolsósorban, aki bármilyen megmozdulást vagy szövetkezést szervez, könyörgöm, legyen már annyi esze, hogy ne a közösségi oldalakon ossza meg a fontos információkat! Még akkor sem, ha, mint ennek a gyülevész hadnak az esetében, privát csoportban teszi. Nincs olyan ugyanis, hogy privát csoport! Nevében lehet ugyan, de ténylegesen minden csoport látható, akár a beszivárgó másként gondolkodók miatt is.

***

Sokszor és sokhelyütt elmondtam már, hogy véleményem szerint a legjobban működő kormányoknak is szükségük van fékekre és ellensúlyokra, tehát jól működő ellenzékre. Mostanában ennek szemmel látható hiánya nem szomorúsággal, de még csak nem is megelégedéssel tölt el. Egész egyszerűen dühös vagyok azért, amiért nekünk csak ez a politikailag teljesen életképtelen, teszetosza társaság jutott. Itthon és külföldön egyaránt.

() VBT ()

Kiemelt kép: utazom.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.