Pesti Srácok

Tragédia: Hadházy Ákos mégsem lesz a Momentum-frakció tagja

Tragédia: Hadházy Ákos mégsem lesz a Momentum-frakció tagja

Úgy gondoltuk, hosszú időre véget érnek hazánkban a belpolitikai tragédiák. Most mégis új, sokkoló hírt kaptunk, bele, egyenesen az arcunkba: Hadházy Ákos mégsem ül be a Momentum-frakcióba. Az ok: Hadházy szerint a Momentum megalkuvó.

***

Bár április elején Fekete-Győr András Hadházy Ákossal közösen tartott sajtótájékoztatóján még arról szónokolt, hogy nem kívánnak a Fidesz díszellenzéke lenni, és a NER-t úgy fogják darabjaira bontani, hogy mindenben a Hadházy-modellt követik, most úgy tűnik, némi mosolyszünet állt be a két bukott politikus kapcsolatában. Mint azt tudjuk, a Momentum rögtön, az április 3-i választás után bejelentette: országgyűlési képviselőik bojkottálni fogják az Országgyűlés alakuló ülését. Mostanra azonban kiderült: a Momentum képviselői leteszik az esküt az Alaptörvényre, csak utána fogják bojkottálni a május 2-án, hétfőn megtartandó alakuló ülés „érdemi részét”. Nyilván ez a pálfordulás azután következett be, hogy először Kocsis Máté, majd később Hollik István is világosan közölte: akik nem esküdnek fel az Alaptörvényre, azok az újonnan megalakult Parlamentben semmiféle tisztséget nem tölthetnek majd be. Nyilván az alelnöki, jegyzői, bizottsági elnöki, bizottsági alelnöki posztok, s természetesen a velük járó illetménynövekedés erősen megnyirbálta volna a Momentum büdzséjét, arról nem is beszélve, hogy a Hadházyval csökkent frakciólétszám már így is súlyos milliókkal csorbítja majd az állami a frakciótámogatásukat.

***

PestiSracok facebook image

A Momentum 10 fős frakciója egyébiránt – úgy is, mint nem díszellenzék – a következő ultimátumot adta a 135 képviselőtársukat tömörítő kormányoldalnak:

Amennyiben tehát ezek az azonnali követelések május 2-ig teljesültek volna, Fekete-Győr frakciója hajlandó lett volna az érdemi együttműködésre. Még világosabban fogalmazva: amennyiben a kétharmados Fidesz-KDNP kormány felhatalmazást adott volna arra, hogy a nép általi felhatalmazást 10 a 135-höz képest élvező Momentum a maga képére és hasonlatosságára alakítsa át a parlament működését, nagy duzzogva részt vettek volna a törvényhozás érdemi részében. Amint persze kiderült, hogy a nagymama kontra befőtt reláció megváltoztathatatlanságából eredően csupán frakciólétszámuk függvényében vállalhatnak szerepet az ország működtetésében, kissé visszakoztak. Legalábbis olyan mértékben, hogy az eskütételt már nem tartják ördögtől valónak.

***

Nem úgy persze Hadházy Ákos, aki semmiképp nem akart ennek a cinkos játéknak a részese lenni, hiszen ez az álarcos szuperhős imidzsének azonnali végét jelentette volna. Egyszóval eddigi tevékenységébe ez nagyon nem fért volna bele, tudni illik, hogy a vélelmezetten Fidesz-közeli korrupciós ügyek mellett a többszáz, vagy több ezermilliárdos baloldali korrupciós ügyek úgy hagyták őt hidegen, mint jégbe hűtött coca cola a siófoki strandolót. A nagy kérdés természetesen az, hogy Fekete-Győrék eztán is alkalmazni kívánják-e a híres Hadházy-modellt (bármit jelentsen is)? És ha igen, kapnak-e felhatalmazást rá a modellalkotótól? És ha kapnak, kell-e majd nekik valamiféle royalty-t fizetniük érte? Az is kérdéses továbbá, hogy a Momentum szerint az eskütétel miért nem tartozik bele az alakuló ülés érdemi részébe, s miért valamiféle marginális dolog? Meglehetősen ködös az a modelltulajdonos Hadházy kilépése utáni Momentum-bejelentés is, melyben Fekete-Győrék így nyilatkoznak:

Amint a fenti példa mutatja, az ügyek mentén történő együttműködést rögtön azzal kezdik, hogy egy bizonyos ügy mentén kívánnak külön-külön működni, s mielőtt még nekikezdenének a NER lebontásának, legelőször is saját magukat bontják le módszeres alapossággal.

***

A történet mindennél jobban példázza, hogy az ellenzék mindig képes saját, mínusz-tartományokban mozgó népszerűségét még jobban aláásni, és olyan fantazmagória-politizálást folytatni, ahol az általuk hangoztatott bűnök mellett már saját működésképtelenségüket is a NER számlájára írják. Ezzel pedig hasonlatossá váltak ahhoz a halálra ítélthez, aki a börtönben a villamosenergia bojkottja ellen szólal fel, amiért kivégzésén nem működött a villamosszék, ő pedig életben maradt.

() VBT ()

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd    

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.