momentum-frakció
Soproni a Pesti Riporterben: Fegyőr jó frakcióvezető lesz, hiszen semmilyen eredménye nincs (Videó!)
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere szerint a Momentum be-, majd kivonulása azt akarta szimbolizálni, hogy a parlamentben és azon kívül is akarnak politizálni. A politikus szerint fontos, hogy párttársai semmilyen funkciót nem vállaltak, mert inkább az Országház falain kívül kell a liberális politikát építeni. El kell felejteni az orbánozást, hiszen azzal nem lehet nyerni, és ebben igaza van Donáth Annának, a kormányváltásért dolgozni kell, ezért is alakult meg 2017-ben a Momentum – mondta Soproni Tamás. Terézváros polgármestere jó választásnak tartja Fekete-Győr Andrást frakcióvezetőnek, mindezt annak ellenére, hogy a párt bukott elnöke eddig semmilyen eredményt nem tud felmutatni. A Pesti Riporter hétfői teljes adását ITT tekintheti meg. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.