Feljelentették a Momentumot a füstbombás mutatványuk után

A Momentumnak jogi következményekkel számolnia az Országgyűlésben előadott füstbombás mutatványuk miatt, amellyel a frakció a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslat elfogadása ellen tiltakozott.
A feljelentést Tényi István tette az V. Kerületi Rendőrkapitányságon, aki szerint: felmerült a polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés gyanúja.
A Pride-felvonulás betiltását tartalmazó, a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés 136 igen szavazattal fogadta el. Így a jövőben a szivárványos felvonulás már törvényellenesnek fog minősülni.
A szavazást a Momentum képviselői azzal próbálták meg megzavarni, hogy a karzatról papírokat szórtak az ülésterembe, füstbombákat gyújtottak és azt kiabálták, hogy „Nem hagyjuk!”. A momentumos képviselők akciója közben az MSZP-s Kunhalmi Ágnes fuldokolni kezdett a sok füsttől, Bányai Gábor fideszes képviselőnek pedig sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. Latorcai János, az ülésvezető elnök pedig közölte, hogy a rendbontó képviselőkre szankciók várnak.

Tényi István felhívta a figyelmet arra, a momentumos országgyűlési képviselők jogellenes magatartása mintát adhat, márpedig a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni. Levelében kérte az előkészítő eljárás lefolytatását tekintettel arra, hogy a Momentum akciója alkalmas lehet szabálysértés gyanújának megállapítására.
Forrás: Magyar Nemzet. Vezető kép: MTI/Bodnár Boglárka