Pesti Srácok

Végre elértek valamit a klímaaktivisták! – Az olasz kulturális miniszter szerint emelni kell a múzeumi belépőjegyek árát

Végre elértek valamit a klímaaktivisták! – Az olasz kulturális miniszter szerint emelni kell a múzeumi belépőjegyek árát

Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.

A tárcavezető közleményben hangsúlyozta, hogy "a festményeinket, installációkat, múzeumaink és gyűjteményeink alkotásait és épületeit célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel". Gennaro Sangiuliano hangsúlyozta, hogy első lépésként üveggel fedik a jelentősebb festményeket. Hozzátette: mivel hatalmas művészeti örökségről van szó, a költségek is jelentősek lesznek, így elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése. Megjegyezte: a "kevesek erőszakos fellépése" az olaszokat sújtja, főleg azokat, akik szívesen járnak kiállításra.

Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. A reneszánsz mesterműben semmilyen kár nem keletkezett, mert azt is üveg védi. Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Legutóbb a héten Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Letzte Generation Österreich

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.