Kezd beindulni az Európa-bajnokság: Írország és Svédország minden szempontból remek meccset játszott. Az első ötven perc a nagyot futballozó íreké, a folytatás a svédeké volt. Megérdemelt a döntetlen (1–1).
Nehéz lesz elfelejteni Randolph kétségbeesett arcát: az ír kapus már néhány tizedmásodperccel az öngól előtt látta, hogy csapattársa a kapujába fejel, mégsem tehetett semmit egy ordításon kívül. Nem csak ő, a hálóba bólintó Clark sem változtathatta meg a megváltoztathatatlant: a végzetes mozdulatot nem lehetett visszafordítani.
Ezzel a góllal egyenlített Svédország – teljesen megérdemelten, hiszen az ír fölényt hozó első ötven perc után (amit Hendrickék egy gyönyörű góllal koronáztak meg a szünet után) még időben váltottak. A második félidő nagy részében már beszorították a játékával komoly meglepetést nyújtó ír válogatottat, amely végül nem bírta el a nyomást. Ibrahimovic villant – főleg a beadás előtti kényszerítő volt csodálatos –, Clark pedig befejelte a beadást. Kár lenne hibáztatni, menteni akart, teljesen tipikus öngólt szerzett, aki futballozott már védőként, tudja, hogy ez a legbosszantóbb és néha legelkerülhetetlenebb mozdulat. Nem véletlen, hogy senki sem hibáztatta.
Az egyenlítés után ismét az írek kerültek fölénybe, de már egyik oldalon sem alakult ki igazán nagy helyzet, inkább csak lehetőségeket láttunk. Végül mind az ír, mind a svéd szurkolók inkább elégedetlenek lehettek – ezzel a döntetlennel jelen állás szerint Olaszország és Belgium járhat jól –, nem úgy a semleges nézők.
Remek, lüktető, változatos meccset láttunk, ahol egy valami kiderült: ez a két együttes felveheti a versenyt az olasz-belga párossal.
Főleg, ha tanulnak a döntetlenből. A svédek még egyszer már nem engedhetik meg ezt a lagymatag kezdést, és az íreknek sem lesz tanácsos ennyire feladni az addig remekül működő kontra- és szélsőjátékot. Kár a „kistestvéreket”, a kényszerből bunkerbe menekvő észak-íreket másolni, ha ennyire remekül tudnak futballozni.
Fotó: Guardian.co.uk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS