Pesti Srácok

Veszi a lakosság a magyar államkötvényt

Veszi a lakosság a magyar államkötvényt

Kissé meglepő, de a mostani nehéz helyzetben is veszi a lakosság a magyar államkötvényt, mint a cukrot. Különösen az úgynevezett MÁP pluszt, amely 5 év alatt 27 százalék kamatot fizet. Varga Mihály pénzügyminiszter nemrégiben jelentette be, hogy már elérte az 5000 milliárd forintot ennek a fajta kötvénynek az állománya.

A magyar államadósság már a nyolcvanas évektől kezdve hatalmas probléma. Ennek finanszírozása szinte megoldhatatlan probléma volt, és állandóan újabb és újabb pénzügyi kríziseket éltünk át. Ismerős a történet: csőd, majd IMF-mentőhitel, majd pár év nyugalom és újra mentünk koldulni Washingtonba. Legutóbbi pénzügyi összeomlás 2008-ban történt, a Gyurcsány-kormány idején. A 2010-től hivatalban lévő Orbán-kormány egyik fő célja éppen az volt, hogy megszüntesse a pénzügyi krachok sorozatát. Ennek egyik eleme a költségvetés rendbetétele, a deficit megszüntetése volt. De ez önmagában kevés lett volna, mivel a már meglévő államadósság szerkezetét is át kellett alakítani. Olyan hitelezőkre volt szükség, akik nem spekulálnak a forint ellen és nem zsarolják a pénzük kivonásával a magyar kormányt. Olyan pénzintézetekre kell támaszkodni, akik tisztességes és korrekt befektetők. De önmagában még ez is kevés lett volna, új szereplőket is be kellett vonni a magyar állampapírpiacra. Ki lett volna jobb jelölt, mint a magyar lakosság. A lakosság nem spekulál, biztonságban akarja tudni a pénzét és még jobban örül, ha jó kamatot is kap érte. Idővel a takarékoskodó magyar polgár és kincstár megtalálták egymást az állampapírpiacon. Sőt a világon szinte ismeretlen kapcsolat épült ki, és manapság majdnem a teljes államadósság egyharmadát közvetlenül lakossági befektetők birtokolják, konkrétan 28,3 százalékát. Most, hogy tombol a koronavírus-járvány, kiderült, mennyire okos elképzelések voltak ezek. Bár a gazdaság recesszióba jutott még sincs pénzügyi válság. A kincstár finanszírozása nem ingott meg, sőt, sok ezer milliárdos mentőcsomagok kiköhögésére is van mód.

Magyarország pénzügyi rendszere stabil, sőt, annyira az, hogy éppen mostanság javították a nemzetközi hitelbesorolásunkat

Csak egy adat arra, miért is jó befektető a magyar állampolgár. Míg a hazai szereplők állampapír-piaci eladásai elhanyagolhatók voltak, a külföldi befektetők március második felében állományuk 6 százalékát értékesítve, mintegy 300 milliárd forinttal csökkentették magyar állampapír-állományukat. Ez volt az a hónap, amikor a Covid-mizéria elkezdődött.

PestiSracok facebook image

A MÁP-sztori

Az egyik sikersztori az úgynevezett MÁP plusz kötvény. Ennek köszönhetően a lakosság jelentős szerepet tölt be az államadósság finanszírozásában, ami számottevően erősíti a gazdaság külső hatásokkal szembeni ellenállóképességét – olvasható a Magyar Nemzeti Bank egy tanulmányában, amelyet Kuti Zsolt, Nyári Orsolya, Stenger Zsolt készítettek. A 2012-ben kezdődő kedvező tendencia 2017-2018 során megtört, amely az állampapír-stratégia megújítását tette szükségessé. Ennek jegyében 2019 júniusában megszületett a MÁP Plusz, amely a korábbinál magasabb kamatokat és hosszabb futamidőt kínált. A MÁP Plusz sikeres és nagy volumenű értékesítésének eredményeként a lakosság államadósság-finanszírozásban betöltött szerepe 28 százalék közelébe emelkedett, amellyel párhuzamosan a külföldiek részaránya 34 százalék alá, a központi adósság devizaaránya pedig 17 százalék közelébe csökkent 2019 végére. Eközben a lakossági aránya az államadósság finanszírozásából 3 százalékról 34-re nőtt. Az új stratégiának köszönhetően 2012 és 2016 között a háztartások új megtakarításaiknak átlagosan felét állampapír-vásárlásra fordították, illetve önmagát erősítő kedvező folyamatként a lakossági állampapírok kedvező kondíciói a lakosság megtakarítási rátájának magas szintjéhez is hozzájárultak.

Stabil pénzügyi helyzetben vagyunk

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaságot a 2008-ashoz képest jóval stabilabb helyzetben érte a Covid-válság. A koronavírus által okozott válság idején a lakossági állampapírok válságállónak bizonyultak, ami rámutatott az államadósság biztonságos, belső forrásokra támaszkodó finanszírozásának jelentőségére.

Töretlen vásárlási kedv: 20%-os emelkedés

A koronavírus-járvány alatt a MÁP Plusz állománya mintegy 20 százalékkal emelkedett. Varga Mihály pénzügyminiszter nemrégiben jelentette be, hogy az összállomány nagysága átlépte az 5000 milliárd forintot. Ahogy fogalmazott:

Tulajdonképpen mindenki jól jár. További előnye a dolognak, hogy a kamatok itthon maradnak, ami közgazdász nyelven szólva, élénkíti a keresletet.

Európai összehasonlításban is jók vagyunk

A belső források bevonását támogató adósságstratégiának köszönhetően az Európai Unió tagországai közül 2019-ben Magyarországon volt a legmagasabb a lakosság közvetlen tulajdonában lévő állampapír-állomány aránya, amely mintegy 27 százalékot tett ki. Az európai országokban általában alacsony a háztartások (és a lakosságot segítő nonprofit szervezetek) közvetlen részaránya az államadósságon belül. 2019-ben ez az arány a 10 százalékot csak Magyarországon, Máltán, Portugáliában és Írországban haladta meg, de a 2 százalékos részarányt is csak további három ország (Ciprus, Lengyelország és Olaszország) lépte át.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.