
Sokat elárul egy-egy politikai közösség jelleméről, tartásáról, hogyan viselkedik, amikor veszít. Az elmúlt két évtized általános tapasztalata szerint a baloldali, liberális elit prosztó módon még gratulálni sem képes ilyenkor az ellenfelének. Ezzel szemben a nemzeti oldal mindannyiszor méltósággal viseli a választók döntését, és gratulál ellenfelének – mint tette azt tegnap Tarlós István is.
Nézzük, mi történt például 2002-ben, amikor a Fidesz-MDF váratlan vereséget szenvedett. Orbán Viktor a választási vereség estéjén kiállt övéi elé, és a következőket mondta:
A szeretet és az összefogás ereje már hatalmasnak bizonyult, de még mindig nem bizonyult elegendőnek. Magyarország európai és nyugati ország, ahogy az illik, gratuláljunk a győzteseknek, és hajtsunk fejet a szavazók akarata előtt. Ezt percekkel ezelőtt megtettem, és Medgyessy Péternek gratuláltam a választási győzelemhez.
Azután 2006-ban, amikor nem kevésbé váratlan és fájó vereség következett, Orbán Viktor megint csak kiállt az övéi elé, és bejelentette:
Úgy illő, hogy gratuláljunk a győztesnek.
Pedig akkor már sejthető volt, hogy Gyurcsányék nem tiszta eszközökkel nyertek, hiszen meghamisították a költségvetési számokat, lehazudták a csillagot az égről, átverték a választókat. Ám ez csak 2006 szeptemberében, az őszödi beszéd kiszivárgása után derült ki.
De ugyanilyen emelt fővel veszített tegnap Tarlós István is, aki telefonon fölhívta Karácsony Gergelyt, és nemcsak gratulált neki, hanem sok sikert is kívánt a munkájához.
És vannak a bunkók
A baloldali, liberális oldalon viszont komoly hagyománya van a bunkó, proli viselkedésnek. Ez – ha úgy tetszik – az ő védjegyük immár. Nem bírnak méltósággal, egyenes gerinccel veszíteni. Csak mocskolódva. 2014-ben például Mesterházy Attila így fogadta a kétharmados buktát:
Ehhez a választási győzelemhez nem tudok és nem akarok gratulálni.
Hasonlóan nyilatkozott Bajnai Gordon is: „Tudomásul vesszük az eredményeket, de gratulálni semmi okunk”. Majd jött ugyanazzal a kamu hablattyal, amivel azóta is minden vereségüket magyarázni szokták: elképesztő ellenszélben kellett dolgozni, torzít a választási eredmény, és olyan médiamonopóliumot épített ki a kormány, amellyel nehéz felvenni a kesztyűt. Satöbbi-satöbbi.
Tavaly áprilisban pedig Karácsony Gergely – akkor épp bukott miniszterelnök-jelöltként – nem bírta kimondani, hogy gratulál Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez. Mint a fenti videóból is kiderül: azért nem, mert nagyon nehéz gratulálni.
Bözsike
2019-10-15 at 22:07
Ez tökéletes!
Karcsi bácsi.
2019-10-15 at 12:08
Igazat adok karigerinek. Csepel észak Pesten van csak fordítva kell nézni a térképet !
Hajrá prolik, faljátok fel egymást !
Gáspár Anette
2019-10-14 at 22:29
“Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.”
@
Nofene, nofene…
:DDD
Veszíteni tudni kell?!
antilibsi
2019-10-14 at 22:11
Itt a magyarázat:
https://www.vadhajtasok.hu/2019/10/14/adrien-jassogne-csak-a-magyaroknak-van-legitimitasa-valasztani/
A Fidesz-KDNP-nek annyi a sara, hogy indokolatlanul bátorította a szavazóit, hogy bőven van esély a nyerésre, és ez passzivitáshoz vezetett.
A kampányfőnök máskor ne legyen ennyire túlzottan optimista…
Nonvideor
2019-10-14 at 22:35
A kampányfőnök nem optimista volt, hanem öntelt, elbizakodott, “hátapám” pökhedi, ostoba hülye, mint amikor a sörhasú, löttyedt muszklis Lakatos Dzsoki eljátssza Kanalas Sharon előtt az izmostripla “Svájcinégert”.
Senki vagyok
2019-10-14 at 21:50
Fidesz szavazóként totál begőzöltem emiatt az értelmetlen budapesti vereség miatt. Követelem a Fidesz vezérkartól,hogy vizsgálják ki, hogyan történhetett az, hogy sok tízezres itt élő külföldi, nem magyar állampolgárságú tömeg, tartózkodási engedély és lakcímkártya birtokában szavazhatott a magyar helyhatósági választáson, ezáltal teljesen befolyásolva a magyar választások kimenetelét, illetve nagyon sok mindent megváltoztatva ezzel Magyarországon? Amennyiben ennek orvoslására nem történik semmilyen fejlemény, én ezt Fidesz szavazóként nem tudom végignézni, hogy szisztematikusan nyírjon ki bennünket az ellenzék, és kénytelen leszek megvonni a további támogatásomat. Inkább kivonulok ebből a nyomorult cirkuszból.
Benedek Károly
2019-10-14 at 22:05
Az a hibás, aki nem korlátozta törvénnyel:
aki nem állampolgár, csak lakhatási engedélye van, a szavazáshoz 5 év folyamatos, megszakítás nélküli helyben lakás, vállalkozás/ munkahely, folyamatos adózás.
antilibsi
2019-10-14 at 22:12
Ezzel teljes mértékben egyetértek!
Senki vagyok
2019-10-15 at 14:52
Ki ezért a felelős, hogy 3x-i kétharmad után nem születtek meg erre vonatkozó megfelelő törvények? Vagy például a mohácsi eset kiküszöbölésére?
antilibsi
2019-10-14 at 21:25
Csakhogy ez nem veszítés volt, hanem beavatkozás külföldi erőkkel (szavazókkal).
Benedek Károly
2019-10-14 at 22:02
Ehhez sok minden kellett, melyekre évek óta, hónapok óta rámutatunk, de hiába tépjük a szánkat, a klaviatúrát.
Bözsike
2019-10-15 at 22:02
Pontosan!
irysz
2019-10-14 at 20:57
A prolik sértésnek veszik, ellenük való támadásnak, ha a magaskultúrával bombázzák őket, ha a kulturális eredményekkel akarnak érvelni nekik.
Elég lett volna megfogadnia a Fidesznek Mensáros László
tömör megállapításait a külpesti prolikról és mondhatjuk ugyanezt a belpesti újprolikról is:
A proli – Mensáros László naplójának 1982-es bejegyzéséből:
“A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan.
Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekező állásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával “kivenni a fegyvert a kezéből”, amivel neki örökké védekezni kell az “okos” világ ellen, és mindezekért végül elárul.
Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nemcsak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja épp úgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb).
Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!”.
Nem kétséges. Föl fogják egymást is falni.
De előbb felszámolnak minden értékest, mindent felégetnek, lezüllesztenek, mindenkit kirabolnak, egymás fejét tapossák,
egymást is kifosztják, ha kell “elássák”…
“
Bözsike
2019-10-15 at 21:47
Ez tökéletes!
Benedek Károly
2019-10-14 at 20:53
Na, és?! Akkor mi van?
Ez most a legnagyobb gondunk?
Komolyan még mindig ott tart a jobb média, mint az óvodások, hogy önmagát győzködi, hogy milyen ügyes kisfiú?!
FELFOGNÁTOK VÉGRE, HOGY MI TÖRTÉNT?!
Evidens, hogy a balliberális oldal összes politikusa bunkó, műveletlen, belpesti újproli!
mit kell ezen még annyit rugózni?
.
Úriember soha nem kérkedik az úri viselkedésével, mert AZ EVIDENS, az a legtermészetesebb, mint ahogy reggel a nap felkel, este pedig lenyugszik.
.
A LIBERÁLNYILASBOLSEVIKOK BÁZISA MINDIG IS A MŰVELETLEN,
PALLÉROZATLAN PROLIK VOLTAK.
MIRŐL BESZÉLTEK TI MÉG MINDIG?!
Benedek Elek
2019-10-14 at 20:14
Aszongya a feleségem – aki egy igen okos asszony-, hogy geri egy éven belül bedilizik, mint demszky. Mert képzeljük csak el, hogy most ez a sok-sok összefogó mind benyújtja a számlát. És nagyon, de nagyon éhesek lesznek….
Már csak horváth ingyenbékávé csabika arcát szeretném látni Zuglóban, amikor széttárt karokkal rádöbben: de hát elvtársak, üres a kassza!
Benedek Károly
2019-10-14 at 22:01
Eddig sem dilizett be. A számlát Zuglóban sem neki nyújtogatták, hanem a capo di tutti capi-nak.
Ő söprögeti a ház elejét és összevissza beszél, mint nyuszika.
(A családját viszont nagyon sajnálom. Remélem, nem kell lehajtott fejjel járniuk.)
Bokor Géza
2019-10-14 at 19:57
5 év múlva legalább százezerrel több külföldi lesz Budapesten, s azok is balra szavaznak majd….. aztán még több és több…
Ancsika13
2019-10-14 at 20:16
Nem unjátok még? Meddig folytattjátok a visszafelé tekintést? Felejtsétek el. Teljesen más gazdasági élet volt itthon, globálisan,EU tagok lettünk, válság is volt, ahogy valószínű akkori vezetőink is loptak. Most is, s a jövőben is. A POLITIKA ILYEN. De ha mindig a múltba, s nem a jelenbe élünk, sosem lesz jövőnk.
Az összes politikus egy csapat. Színészek, játszanak a színpadon. A nézők ki ki a a kedvenc szereplőjét tapsikolja ha vége az előadásnak, függöny legördül. Az mögött színészek mosolyogva koccintanak egymással: jól sikerült ez az előadás is. Kb ennyi
Nahát
2019-10-14 at 22:53
Ön cinikus. Sajnálom Önt.
Vinczer S.Péter
2019-10-14 at 19:53
Halottak arról, hogy a felsorolt megvalósításokról a baloldali média örömmel tudósított? Nekik ez fájdalom volt, mert nekik a rombol
ás, és a bokros csomag a jó….
márko
2019-10-14 at 18:42
Mint ( patkánynak + szélsőséges populistának + … )
sovány vígasz az
HOGY
“elegánsan vagy bunkón kell veszíteni” vállasztást
MERT
az eltekert dolgon több év is kell
DE
javítani majdnem lehetettlen.
/
AZÉRT kérem a kormányt ( veszíteni nem szabad )
ÉS
nézze meg ezt a felháborító videoklippet (előttem már erre rámutattak )
https://www.vadhajtasok.hu/2019/10/14/adrien-jassogne-csak-a-magyaroknak-van-legitimitasa-valasztani/
HOGYAN
SZAVAZHATNAK olyanok kik NEM ÁLLAMPOLGÁROK
melyek minket HÜLYÉNEK néznek ( külföldiek + ellenzéki Niedermüller IS )
/
ÉS KÉREM
a kormányt HOGY GYORSÍTOTT ELJÁRÁSBAN
szüntesse meg ezt az ANOMÁLIÁT
ÉS
(találják meg + zárják KI ) minden ilyen szavazót
hogy jövőben ilyen ne történhessen meg.
Tehetős Totó
2019-10-14 at 18:19
Nyerni is lehet bunkón, mint a mohácsi szoci…O’Pata :(((
Tehetős Totó
2019-10-14 at 18:17
A prolit nem érdekli az épített környezet, s a “csúcsértelmiségi” romkocsmatölteléket meg bosszantja a művelődési és a sportolási lehetőség.
ZOLIMAAR
2019-10-14 at 17:32
Kedves Szerkesztő Úr!
Volt ezeknek gyerekszobájuk, különb, mint több millió magyar gyereknek. A baj ott van, hogy vasvillával forgatták a szőnyeget benne.
dillon
2019-10-14 at 17:17
bár pesti vagyok, minden pénzt a vidéknek!!!geri majd kiklímázza, egye meg a főztét!!! gyertek kedves Bp-i társaim örömmel fizessük majd be az új adókat gyerünk, gyerünk nem panaszkodni ti akartátok!!!!
liome
2019-10-14 at 17:03
Mégis ki az a barom, aki erre a málészájú, kretén, mindenre alkalmatlan, beteges hazudozó karigerire szavazott? Persze nem csodálkozom abban a városban, ahol egy demszky tudott 20 éven keresztül főpolgármester lenni.
Ha egy Tarlós meg tud bukni, akinek nem volt botránya, nem is fideszes igazából, felvirágoztatta a várost 9 év alatt, és egy ilyen veszi át a székét… akkor nagy a baj.
5 párt támogatásával odaültetnek egy bábot, most öten fognak a koncon marakodni, fidesz kormány alatt. Budapest fejlődése 5 évre leáll.
Szét kéne választani az országot a Dunánál, gyurcsányhívők mehetnének keletre, mi meg maradnánk nyugaton. És egy rohadt nagy kerítést felhúzni!
Poppy
2019-10-14 at 16:19
Hajrá vidék! Támogatni kell, hogy fejlődhessenek tovább. A magyar normális, hazafi többséget ők képviselik. Budapesten a többség már LMBTQ-s, sikerült a külföldi suttogó propaganda munkája. Lesz ennek még bőjtje, csak akkor már késő lesz sívalkodni.
Mátyás
2019-10-14 at 16:14
Érthetetlen a Budapestiek választása. Nem csak Tarlós tekintetében, hanem a kerületekben is. Gajda Péter bűnöző, Niedermüller Péter aki nem csinál magából bohócot és nem indul el polgármesternek, egyébként címeres hazaáruló, Soproni Tamás, akinek egyetlen érdeme, hogy megtorpedózták az olimpiát, és behoznák a migránsokat, Pikó András, akiről pár hónapja még azt sem tudtam, hogy létezik és egy híres Orbán ellenes újságíró, biztosan ő is szakember, legalábbis az ajánlóívek feldolgozásában, Zuglóba pedig megválasztották azt az mszp-st aki legalább tudja miért lehet börtönbe kerülni, reménykedjünk benne, hogy őt nem ássák el. Aztán azt sem értem, ahol egyébként a fideszes polgármesterrel nem volt semmi gond, pl. az 1. 2. 3. kerületekben, de biztos volt több ilyen is. Most lesz 5 évük a Budapestieknek ezen gondolkodni és élvezni a választásuk gyümölcsét.
Bözsike
2019-10-15 at 21:58
Szerintem azértnem értjük ,mert ez csak egy orbitálisan nagy csalással történhetett.Nem is értem ,hogy miért nem vizsgálják ki.Lehet annyira utálni a Fideszt, hogy odadobták a kerületüket hazaárulónak? Bűnözönek?Nagyon szomorú!!
Faludi Tamás
2019-10-14 at 16:12
Na látod fiam, ez vagy te és ezek vagytok ti. Ebben a helyzetben, pláne erre a posztra ezt írni. Te egy mérhetetlen ostoba, bunkó tahó vagy! Eredj, mosakodj meg, bár akkor is csak egy szardarab maradsz!
aladin
2019-10-14 at 16:10
Sajnos BP. még mindig 2/3 a kommunista szellemben él. Ezeknél nincs hazafiasság, inkább brüsszelhez akarnak tartozni mint a hazához. Ugy élnek BP.-en, mintha csak albérletben laknának itt, semmi érdek nekik mindegy hogy kihez tartoznak csak bal.libsi modra élhessenek ennyi a vágyuk. Szégyen.
kbandi1
2019-10-14 at 17:37
Dehogy kommunista szellemben él, amikor a proli minőséget képviseli. A kommunizmus felépítése nem jött be, mert az egyenlőbbek elpanamázták, a világmegváltó eszmét pedig megbuktatták. Azok óbégattak legnagyobb hangon a korrupcióról, akik a legkorruptabbak voltak. Nagyon felejtősek az emberek, régen volt már a vadprivatizáció, a legújabb kori földosztások, közös állami tulajdon kótyavetyéje. Az iskola mindenkié jelszót kiabálták azok, akik előtte a kontraszelekción őrködtek. A munkásigazgatókat elfelejtették már? Karigeri se tudta, hogy Csepel nem észak-Pesten van.
A Nagy Testvér figyel téged
2019-10-14 at 16:10
Nem hiába no! Hülye vagy, és mint olyan változni sosem fogsz!
Zsebe László
2019-10-14 at 15:54
Az a baj az emberek már elfelejtették milyen volt mikor a ballibcsik kormányoztak.
Milyen volt mikor nem volt munkájuk, folyamatosan inflálódott a pénzük, devizahiteleket vetettek fel velük, amit nem tudtak fizetni, ja és “nem lesz lakossági gázáremelés” maszlaggal hülyítették őket.
Azok akik most részben visszatértek a hatalomba.
zizu
2019-10-14 at 16:20
Igen, elfelejtették. És miért is? Mert túl jó dolguk van évek óta. Devizahiteleket meg úgy vélem senki nem vetette fel velük. Lehetett forintban is gondolkodni.
Azt hülyítik meg akit lehet. Ehhez két fél kell.
liome
2019-10-14 at 16:52
Évente több, mint 100 ezren lesznek választókorúak, olyanok, akik kisgyerekek voltak, amikor gyurcsótányék garázdálkodtak. Nem emlékszenek semmire. Az, hogy mit értek el az elmúlt 9 évben, nem jelent nekik semmit, csak azt látják. hogy nyugaton többet keresnek. Azzal sincsenek tisztában, hogy máshonnan indultunk 90-ben. Ülnek egy romkocsmában keresztbe tett lábbal, füvet szívva, vagy csak fröccsözgetve, és kurva nagyokat elmélkednek, hogy itt diktatúra van, nincs szólásszabadság, elüldözik az egyetemeket, stb., csak a lényegről nem, hogy az ország nagy lépésekkel halad előre. Az lenne a legnagyobb feladat, hogy ezt a generációt meg tudják szólítani, mert különben saját jövőjüket nyírják ki. A született komcsikkal úgysem lehet mit kezdeni.
en
2019-10-14 at 17:25
A nemmagyar, politizalo professzorok kormere kell nezni, akik felrevezetik a diakokat marx seggebe!
en
2019-10-14 at 17:18
Szerintem a szavazat szamlalasnal lopjak meg kishazank nepet, epp ugy mint 2002-ben,stb! Ujraszamoltatni becsuletes magyarokkal!
Ancsika13
2019-10-14 at 20:14
Nem unjátok még? Meddig folytattjátok a visszafelé tekintést? Felejtsétek el. Teljesen más gazdasági élet volt itthon, globálisan,EU tagok lettünk, válság is volt, ahogy valószínű akkori vezetőink is loptak. Most is, s a jövőben is. A POLITIKA ILYEN. De ha mindig a múltba, s nem a jelenbe élünk, sosem lesz jövőnk.
Az összes politikus egy csapat. Színészek, játszanak a színpadon. A nézők ki ki a a kedvenc szereplőjét tapsikolja ha vége az előadásnak, függöny legördül. Az mögött színészek mosolyogva koccintanak egymással: jól sikerült ez az előadás is. Kb ennyi
Nahát
2019-10-14 at 22:49
Ez tömény cinizmus. Sajnálom Önt.
varga eszter
2019-10-15 at 09:44
Én nagy tisztelettel adózom Tarlós István elmúlt 10 évben végzett munkájának. Csakhogy ezzel az ellenzékkel szemben nem vezet eredményre a politikai elegancia, velük szemben az őket jellemző, proli, bunkó módon kell vívni. Esetükben csak ebből értenek. Sajnos. Ami viszont megrémíszt engem is, hogy azon kommunisták leszármazottjait hozták vissza a hatalomba, akik anno embereket fosztottak meg mindenüktől, házuktól, jövőjüktől és nem egy esetben az életüktől is. Hát most itt tartunk, és ez cseppet sem megnyugtató.