Kiütéses győzelemmel foglalta vissza Veszprémet a Fidesz-KDNP, és a biztonság, a gyarapodás józan politikája. A megüresedett képviselői helyért július elején tartott időközi önkormányzati választáson már csak egyetlen LMP-s jelöltet tudott felmutatni az ellenzék. A Fidesz-KDNP jelöltjének 80 százalékos eredményével szemben ő is akkorát bukott, hogy az a darabjaira hullott ellenzék maradékát is megrengette. Mára a még az ellenzéki összefogás mintapéldányaként villogtatott, független jelmezbe öltöztetett, a kormánybuktatás szuper receptjének számító Kész Zoltán is bejelentette, hogy végérvényesen visszavonul a politikából. Közben már az is tudható, hogy az ellenzéki médiamogul oligarcha sem festeget tovább illuminált állapotban a veszprémi éjszakában, inkább Amerikáig menekül. Mi történt az elmúlt három évben, mitől rengett meg és mitől stabilizálódott újra a királynék városának konzervatív ereje? Erről beszélgettünk az idén megválasztott kormánypárti veszprémi politikusokkal és Veszprém polgármesterével. Történet egy városról, amelyik visszaverte és móresre tanította a komplett hazai ellenzéket.
Április 8. előtt Veszprém még az ellenzéki vágyak és remények bástyája volt. Vagy legalábbis annak hitték azok, akik szerint a választók egymás után kétszer is megvezethetők. Most július 27-ét írunk, és a nap híre az, hogy a leghangosabb, pár éve még hősként ünnepelt prókátoruk is kapitulál.
És nem ő az első. Nemrég még itt keresett menedéket pálfordulása, avagy sajátságos coming outja után az oligarcha Simicska Lajos is, hogy innen vezényelje, segítse pénzzel, paripával a kormánybuktatást. Neki se jött össze.
A tanulság az, amit ez a kis város az egész országnak, politikai szédelgőknek és milliárdosoknak egyaránt megtanított: hogy hiába a temérdek pénz, a jelmez és a színjáték, előbb vagy utóbb a nép átlát a szitán és akkor nem marad más a köpönyegforgatóknak, csak a teljes megsemmisülés, megadás és visszavonulás.
Veszprém, a “kétharmadbontó”… három évvel ezelőtt
„Kész Zoltán kiütötte a Fideszt Veszprémben”, „Kész simán győzött Veszprémben, ennyit a kétharmadról”, „Kész Zoltán: megkezdjük az Orbán-kormány ledöntését” – csak néhány szalagcím az ellenzéki sajtóból 2015. február 22-éről. Ezen a napon tartottak időközi országgyűlési képviselőválasztást Veszprémben, azután, hogy a korábban verhetetlennek bizonyult Navracsics Tibort pártja Brüsszelbe, az Európai Bizottságba küldte.
Kész gyorsan megmutatta, hogy városa és választókerülete túlságosan nem érdekli. A térség polgármesterei sorra panaszolták, hogy képviselőjük nem keresi velük a kapcsolatot, magukra maradtak. Az angoltanár amerikai előadásokra utazgatott, közben pedig országos ismertségét, ellenzéki körökben szerzett népszerűségét meglovagolva országos politikai babérokra tört. Népszavazási kezdeményezéseket nyújtott be, amikből persze nem lett semmi, és szerepelt, ahol és amennyit tudott.
Meglett az eredménye. Mire elérkezett a 2018-as választás kampánya, Kész mintaprojekt lett. Elhitték neki, hogy ez lehet a titkos recept, pláne, miután Hódmezővásárhelyen is bejött: öltöztess egy párton kívüli paprikajancsit „civil” mezbe, kiáltsd ki függetlennek és csak a háttérben sorakoztasd fel az ellenzéki pártokat, támogatóként. Ha a választó beveszi, és a jelölt a Parlamentbe vagy épp polgármesteri székbe ül, majd jöhet az osztozkodás, egyezkedés…
Kidolgozták hát a „legesélyesebb jelölt” meg a „taktikai szavazás” programot, aminek még kisfilmet és külön honlapot is legyártottak. A programot Késszel, Mellár Tamással, na meg Márkival-Zay Péterrel reklámoztatva turnézta körbe az ellenzék az országot.
Az első pofon
Késznek Veszprémben újra sikerült elérnie, hogy hellyel-közzel összbaloldali jelölt legyen, a baloldalon csak az LMP, a Momentum és a Kétfarkú Kutyapárt indított jelöltet ellene. Ebből az LMP jelöltje az utolsó pillanatban visszalépett, az új jelölt pedig már jóval kevesebb voksot tudott behúzni.
Elérkezett április nyolcadika. Ott volt ellenzéki oldalon egy Kész Zoltán, mögötte kvázi a komplett magyar baloldallal, és a Jobbik jelöltje, Varga-Damm Andrea, egy egyetemi évfolyamtárs jóbarát milliárdossal, médiamogullal a háta mögött, így bizonyos szempontból komoly helyzeti előnnyel. Mégis akkora pofont kaptak, amiből azóta sem tértek magukhoz.
Annak ellenére, hogy Simicska lapja, a Heti Válasz néhány nappal a választások előtt István király és Gizella királyné szobrát fekete hullazsákkal letakart képével illusztrálva oldalakon keresztül latolgatta a kiváló ellenzéki esélyeket, a kormánypártok jelöltje, Ovádi Péter a szavazatok 48,75 százalékát kapta. Nagyjából 9000 szavazattal előzte be Készt, 18000 szavazattal Varga-Damm Andreát, a Jobbik jelöltjét.
Kiütéses győzelem egyetlen ellenjelölttel szemben
Mivel Ovádi Péter önkormányzati képviselő volt, helye megürült a városi testületben. Az erre kiírt, néhány héttel ezelőtt megtartott időközi önkormányzati választáson az egész komplett ellenzékből már csak az LMP volt képes jelöltet kiállítani a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.
Kovács Áron (Fidesz-KDNP) azonban történelmi, 80 százalékos eredménnyel utasította maga mögé Szél Bernadett pártjának jelöltjét. Porga Gyula, Veszprém polgármestere a PestiSrácok kérdésére azt mondta: az a politikai klíma, ami 2015-ben egy független jelöltnek kedvezett, rövid ideig tartott. 2010-től egy kivétellel minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek Veszprém városban. A veszprémiek az idei évben pedig világosan kifejezték, hogy mi a fontos a számukra: a biztonság, a kiszámíthatóság és a stabilitás.
2015 februárjában egy olyan politikai klíma volt, ahol egy független képviselőt juttattak a választópolgárok az országgyűlésbe. Az akkor megválasztott képviselő nem tudott élni ezzel a bizalommal, ezt az idei választások is igazolják. Kerestük többször az együttműködés lehetőségét, hiszen fontos, hogy a városért, a térségét együttműködve dolgozzunk. A független országgyűlési képviselő viszont a konfrontációban volt érdekelt, nem pedig az együttműködésben
– magyarázta megkeresésünkre Porga Gyula, mi változott 2015 óta a városban.
Simicska után Kész Zoltán is kapitulált
Mi sem mutatja jobban a kormánypártok kiütéses győzelmét Veszprémben, mint az, hogy először Simicska Lajos döntött úgy, hogy megszégyenítő akciói, valamint a választási vereség után felhagy minden hazai média- és üzleti tevékenységével, és mellesleg Veszprémből, sőt az országból is elköltözik – majd Kész Zoltán jelentette be visszavonulását.
Pénteken, a Népszava közölte a nagy „kétharmadbontó” bejelentését, miszerint az ultraliberális elveket valló ex-képviselő végleg felhagy a politikával. Kész a lapnak adott interjúban keményen odaszólt az őt korábban támogató ellenzéki pártoknak is. Azt mondta, „ha ez így megy tovább, 2022-ben, 2026-ban, 2030-ban, de még 2086-ban is a Fidesz fog kétharmaddal győzni”.
Egyébként alapvetően az ellenzéki pártokat és az összefogás hiányát hibáztatta a kialakult helyzetért.
Április 9-én voltak ellenzéki vezetők, akik nagy mosollyal elmondták, hogy ők amúgy nyertek. Amikor a kudarcot sikerként interpretálják, amikor teljesen hülyének nézik a saját választóikat, az vállalhatatlan
– mondta a lapnak.
A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Kész Zoltánban is csalódtak korábbi támogatói. Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő, a veszprémi baloldal meghatározó alakja a Facebookon fakadt ki. Azt írta, parlamenti képviselőként Kész rosszul politizált, nem karolta fel a helyi ügyeket, nem lépett a Quaestor ügyében sem megfelelően, viszont konfliktusba került a város vezetésével.
A városi pletykák szerint Kész a vereségét egyébként máig nem tudta feldolgozni. Az szemmel látható, hogy egyik napról a másikra vonult háttérbe a választások után. Közösségi oldalait, amelyeket naponta használt a kormány kritizálására és politikai ellenfelei gyalázására, már nem üzemelteti. Munkát – úgy tudjuk – eddig nem talált a közelben, ezért azt fontolgatja, hogy Amerikába költözik.
Veszprém az országos politikának is üzent!
Az elmúlt években nem volt könnyű helyzetben a városvezetés. A polgármester szerint nem kellett volna, hogy így legyen, hiszen az önkormányzati testületben is számtalan példa van arra, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők fontos célokért tudnak együtt dolgozni. De Kész erre nem volt hajlandó.
A politika alapvetően csapatjáték, meg kell találni azokat a közös pontokat a megyében és a városban, amiért a többség és az ellenzék közösen tud harcolni. Kész Zoltánnal nem sikerült ebben megállapodnunk. Szerencsére a város képviselőtestületében nagyon fontos, főleg stratégiai döntésekben konszenzus van. Az ellenzék is egyetért fontos ügyekben.
Porga Gyula arról is beszélt, hogy a fideszes képviselővel viszont mindig is kiváló volt az együttműködés.
Ovádi Péter csapatjátékos, ezt tapasztalatból mondom, hiszen régóta dolgozunk együtt. Olyan képviselő, aki eddig is és biztos vagyok benne, hogy ezután is elérhető lesz a választópolgárok számára, öröm volt eddig is és öröm lesz ezután is vele dolgozni Veszprém városáért, és a veszprémi térségért – fogalmazott a városvezető.
Tehát a királynék városa újra pályára állt.
Porga Gyula szerint a július elején megtartott időközi választás eredménye is tovább erősítheti a várost, hiszen Kovács Áron személyében egy kiváló képviselő ült be a testületbe, azonkívül Veszprém az országos politikának is üzent.
Az időközi választás eredménye egyrészt szól az országos politikának, hogy alapvetően jó irányba mennek a dolgok Magyarországon, szól annak, hogy jó irányba fejlődik, gyarapodik a város, és szól nyilván annak, hogy Ovádi Péter, aki a kerületnek volt a képviselője, olyan munkát végzett, amit így jutalmaztak a választópolgárok, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjét, Kovács Áront választották. Biztos vagyok abban – hiszen régóta ismerem – hogy Áron ugyanolyan minőségi munkát fog végezni, mint Ovádi Péter
– jelentette ki a polgármester.
Ovádi Péter szerint a bizalom és a személyes kapcsolat elengedhetetlen a politikában
Ovádi Péter negyedik hónapja képviseli az Országgyűlésben Veszprémet és térségét. Képviselői munkáját már az első plenáris üléseken fontos hozzászólásokkal kezdte. A választókerületért folytatott munkájának eredménye az is, hogy újabb lendületet kap a Modern Városok Program Veszprém kapcsán. Ovádi a jó kezdéssel még tovább növelte a támogatottságát.
Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy nem csak a veszprémiek döntöttek, hanem azon a másik 24 településen élők is, akik a választókörzetembe tartoznak. Ezúton is szeretném újra megköszönni a választópolgárok bizalmát. Úgy gondolom, az itt élők április 8-án arra szavaztak, hogy elérhető képviselőjük legyen, aki velük és a polgármesterekkel együtt szeretne dolgozni. Ez szerintem csak akkor lehetséges, ha ismerem őket és a településeket, ahol élnek és ismerem a problémáikat is
– fogalmazott. Hozzátette, hogy mindennek a legegyszerűbb és legtisztább módja a személyes kapcsolat. Ő ebben hisz.
A kampányban végig hangsúlyoztam, hogy ennek véleményem szerint az a legjobb módja, ha személyesen megyek ki minden településre. Nagyon büszke vagyok arra, hogy minden településen előre meghirdetett lakossági fórumot tartottam, így több, mint ezer emberrel beszélgettem, és ennek tükrében úgy foghattam neki a munkának, hogy tudom, mire van szüksége az itt élőknek
– folytatta. Mint mondta, ebben volt a legnagyobb hiány. Éveken át nem volt, aki meghallgassa az itt élő embereket, a problémáikat.
Ezt mindenképpen orvosolni szeretném. Több fogadóórán túl vagyok már Veszprémben és kistelepüléseken egyaránt, és ha tudok, igyekszem minden rendezvényen részt venni, amire meghívnak. Többször láttam továbbá azt is, hogy a térség bizonyos szereplői elhivatottak azért, hogy a települések fejlődjenek, viszont hiányoztak azok a csatornák, ahol egymással is megvitathatták volna a terveiket, kérdéseiket. Ezért is hoztam létre többek között a Polgármesterek klubját és a Vállalkozói fórumot, hogy segítsem a kommunikációt és az együtt gondolkodást
– mondta a képviselő. Feladat lesz bőven, hiszen nemcsak Veszprém, hanem a környező települések is korszakváltó fejlesztések előtt állnak. Ovádi négy területre bontotta a legfontosabb terveit, amiket szeretne elérni, segíteni képviselői munkájával a következő években.
Az első a Modern Városok Program. A tervezett fejlesztések olyan pluszt adnak majd a térségnek, amellyel a kultúra, idegenforgalom vagy akár a sport terén új ajtók nyílnak ki. Az ide vonatkozó fejlesztések kapcsán több esetben egyeztettem már az illetékes kormánybiztossal és együtt tekintettük át a terveket. A másik, amit rendkívül kardinális dolognak gondolok, a veszprémi déli elkerülő felújítása és a többszintű csomópontok kialakítása. Régen várt fejlesztés ez, ami nem csak a veszprémieknek fontos. Az útépítések és felújítások kapcsán ezen kívül több másik kihívással is szembe kell néznünk, hiszen a kistelepüléseket összekötő utak is rossz állapotban vannak. Szerencsére ezen a téren már eredmények is vannak, hiszen a Herendet Szentgállal összekötő szakasz megújítása a közelmúltban fejeződött be, a Herend-Városlőd szakaszon már dolgoznak, a Veszprém-Nemesvámos szakasz felújítása pedig augusztusban kezdődik. A negyedik pont a turisztika, ahol véleményem szerint csak akkor lehetünk sikeresek, ha térségben gondolkodunk. A Bakony és Balaton ölelésében számos kihasználatlan lehetőség rejlik, melyet a polgármesterekkel együttműködve ki tudunk aknázni
– részletezte az elképzeléseket. Hozzátette, hogy ezen kívül fontosnak tartja azt is, hogy kiemelt kérdésekben felszólaljon az Országgyűlésben, népszerűsítse Veszprémet és térségét. Két bizottságban is helyet kapott, így a törvényalkotás és a vállalkozásfejlesztés terén aktívan tevékenykedhet.
1990 óta senki sem nyert választást ekkora különbséggel
Miután Ovádi Péter országgyűlési képviselő lett, a Fidesz Kovács Áront jelölte az önkormányzati képviselőtestületben megüresedett helyre. Az időközi választást július 8-án tartották.
Ovádi Péter önkormányzati képviselő kérdésünkre azt emelte ki, hogy Veszprémben ilyen arányú győzelmet még soha senki nem aratott.
Toronymagasan hagyta maga mögött a másik jelöltet a szavazatok több, mint 80%-át begyűjtve: egy beszédes eredmény. Történelmi győzelemnek is nevezhetjük, mivel Veszprémben 1990 óta senki sem nyert választást ekkora különbséggel
– jegyezte meg Ovádi Péter. Szerinte a választók arra szavaztak, hogy folytatódjon az a munka, amelyet 12 évvel ezelőtt kezdett el a városvezetés. Arra szavaztak, hogy ne változzon a képviselőtestület politikai összetétele, és hogy olyan képviselőre van szükségük, aki helyben képviseli az érdekeiket, elérhető és az érdekükben dolgozik.
Megkerestük Kovács Áront is, aki azt mondta, már a kampányban olyan erős támogatottságot érzett, ami megerősítette a versenyben. Úgy látja, a győzelméhez a kormánypártok népszerűsége és a városvezetés eredményei is hozzájárultak.
A szimpatizánsaink elkötelezettek irántunk: tudok olyan házaspárról, akik a szokásos júliusi nyaralásukat halasztották el azért, hogy el tudjanak menni szavazni, vagy egy olyan hölgyről, aki a kéthetes vidéki gyógykezelését szakította meg azzal, hogy vasárnap hazajött és rám szavazott. A győzelem harmadik tényezője a kampánycsapat volt, akik kőkeményen dolgoztak a sikerért
– vélekedett Kovács Áron.
„Az ellenzék egy másik dimenzióban él”
Megjegyezte, hogy bár most sokan fordulatot emlegetnek Veszprém kapcsán, ez a város mindig is döntően egy nyugodt, polgári, konzervatív város volt.
Visszatértünk a megszokott mederbe. Tennivalók természetesen most is vannak, de nagyon jó időszakát éli a város, jó veszpréminek lenni. Ezt a választók is tudják
– jelentette ki az önkormányzati képviselő.
Kérdésünkre, hogy milyen állapotban van az ellenzék – látva, ahogy egymás után kapitulálnak -, úgy felelt, szerinte az ellenzék már rég elveszítette a közös hangot az emberekkel és egy másik dimenzióban él. Talán a még megmaradt szavazóik sem azért állnak mellettük, mert annyira tetszik nekik, ahogyan politizálnak…
Tervei és hitvallása kapcsán Kovács Áron azt mondta, szerinte egy képviselőnek az a feladata, hogy kezdeményezze és fenntartsa a személyes kapcsolatokat. Az a jó, ha a képviselő része a városrész életének, meghallgatja az itt élők véleményét és közösen határozzák meg a célokat. Nagyon fontos a személyes jelenlét és már egy kis odafigyeléssel is nagy eredményeket lehet elérni. Ennek szellemében szeretne dolgozni a jövőben Veszprémért és a 8-as számú választókerületért.
A vezető képen Ovádi Péter és Kovács Áron – Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS