Pesti Srácok

Vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy orvos ellen

Vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy orvos ellen

Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt – közölte a fővárosi főügyész pénteken.

A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház pszichiáter főorvosával szemben. A szolgálat munkatársa, egy tárgyalótiszt előzetes időpontkérése alapján tavaly szeptemberben megjelent a főorvos rendelésén. Ott azt mondta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert novemberben a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia, üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és a segítségért hálás lenne.

A főorvos – az ajánlat jogellenességét felismerve – közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban megnézi a kórelőzményt. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, hogy nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték, magyar TAJ-száma sincs még, azt várhatóan a következő héten kapja meg. Az orvos erre azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a "beteg", ahol visszamenőlegesen korábbi, valótlan kórtörténetet rögzít, majd november elején annak alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint négy-öt hónapja kezelésen vesz részt. A szolgálat munkatársa ekkor elővett egy zárt borítékot, amelyben 300 ezer forint volt, és azt a főorvos felé nyújtva, az asztalra helyezve megköszönte a segítséget. Az orvos a pénz átvételét azzal hárította el, hogy ne ott, hanem majd a magánrendelésén adja át.

A megbízhatósági vizsgálat alapján az NVSZ feljelentést tett, a nyomozás után pedig a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az orvos ellen – önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett – vesztegetés elfogadása miatt. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri.

PestiSracok facebook image

A főügyész a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a vesztegetés megvalósulásához a büntető törvénykönyv szerint nem kell megtörténnie a tényleges pénzátadásnak, elegendő, ha – az egyéb feltételek megvalósulása esetén – a jogtalan előnyt kérik vagy ígérik, illetve az ígéretet elfogadják.

Forrás: Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye; Fotó: pastoralsj.org

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.