Vesztegetés miatt indulhat eljárás a többmilliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt jelenleg is előzetesben ülő szocialista politikust, Czeglédy Csabát, valamint az MSZP megbukott miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót is érinthető ügyben – értesült a PestiSrácok.hu. Az ügyészség azt szeretné tisztázni, hogy Botka és Czeglédy valóban ajánlott-e több tízmilliós hallgatási pénzt a Szeviép-károsultak jogi képviselőjének, Szabó Bálintnak.
A PestiSrácok.hu információi szerint vesztegetés, vagy annak kísérletének gyanúja miatt rendelhet el nyomozást az ügyészség, miután Szabó Bálint jogász, a Szeviép-ügy károsultjainak képviselője portálunknak adott interjújában azt állította, hogy Botka László megbízásából több tízmillió forinttal akarta őt megvesztegetni a bűnszervezetben elkövetett, több mint hárommilliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt előzetesben ülő szocialista ügyvéd, Czeglédy Csaba. Céljuk Szabó szerint ezzel az volt, hogy szálljon le az MSZP nemrég megbukott miniszterelnök-jelöltjének ügyeiről, ne beszéljen többet olyan szegedi mutyikról, amik Botkát kellemetlen helyzetbe hozhatják.
Vizsgálják Szabó állításait
A megjelent interjú után Tényi István tett feljelentést vesztegetés bűntettének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészségen. Bagoly Bettina szóvivő arról tájékoztatta portálunkat, hogy az ügyben az V. és XIII. Kerületi Ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el, mivel úgy látják, további adatokra van szükség ahhoz, hogy megalapozottan el lehessen dönteni, hogy induljon-e nyomozás, vagy adott esetben elutasítsák a feljelentést. Az ügyészségnek összesen 30 napja van arra, hogy döntsön a kérdésben – tette hozzá a szóvivő.
Várhatóan az adatgyűjtés során a hatóság Szabó Bálintot is meg fogja keresni, aki portálunknak adott interjújában arról beszélt, hogy bizonyítani tudja állításait:
Van bizonyítékom, be tudom bizonyítani az igazam, Czeglédy több tízmilliós elhallgatási ajánlatával kapcsolatban egy bírósági eljárásnak is állok elébe, meg tudom védeni magam. Ráadásul Czeglédy akkor már a hatóságok látókörében volt, feltehetően figyelték is, tehát a találkozó ténye letagadhatatlan. Híváslistával, cellainformációval is tudom bizonyítani, hogy Czeglédy keresett meg, és hogy találkoztunk. Czeglédy az elmúlt 15 évben olyan birodalmat épített ki maga mögött és maga körül, olyan fajsúlyos szereplővé nőtte ki magát, mint MSZP-s pénzember, hogy Puch László egykori pártpénztárnok elbújhat mögötte.
-mondta Szabó.
Czeglédyt milliárdos adócsalással gyanúsítják
A korábbi MSZP-s és DK-s politikus, a kisemmizett alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője Czeglédy megfigyelésével kapcsolatban arra a többmilliárdos adócsalási ügyre utalt, amelynek az eljárást lefolytató NAV szerint Botka és Gyurcsány ügyvédje a kulcsszereplője. Ismert, Czeglédy Csabát június 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután ellene és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak a NAV Csongrád megyei igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érhette. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A Human Operatorhoz kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a tanulók májusi és júniusi bérét. Az elmaradás becslések szerint mintegy ezer diákot érint, és súlyos milliókra rúg. Az ügyben eddig tizennégy embert helyeztek előzetes letartóztatásba.
Vezető kép: nyugat.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS