Pesti Srácok

Vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula a Trippon-ügyben

Vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula a Trippon-ügyben

A nyilvánosságra került információk alapján korrupciógyanú lengi körül a házfelújítási botrányba keveredett gyurcsányista alpolgármester újpesti ténykedését, ezért hivatali vesztegetés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Budai Gyula. A napokban kirobbant ügyben szó van elszórt közpénzekről, fiktív számlákról, valamint egy gyanús, sok százmilliós önkormányzati szerződésről is.

Hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentést Budai Gyula a házfelújítási botrányáról elhíresült Trippon Norbert újpesti alpolgármester ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) – tudta meg a Magyar Nemzet. A házfelújítás kapcsán egy héttel ezelőtt tartott házkutatást a költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV Tripponéknál, ám azóta egyre több részlet került nyilvánosságra az érintettekről, a fideszes politikus pedig ezért fordult a főügyészséghez.

A történet előzményeihez tartozik, hogy egy milliárdokat forgató, számlagyáras bűnbandához tartozó céggel, a Motingatlan Kft.-vel és az alpolgármesterrel kapcsolatban az adóhatóságnál egy ismeretlen személy bejelentést tett. A bejelentő szerint a Motingatlan nagy összegű, vélhetően fiktív számlákat állított ki Trippon feleségének. A bejelentő megjegyezte, hogy ezek a számlák az alpolgármester családi házának felújításáról szóltak, csakhogy tudomása szerint a kivitelezést nem is a Motingatlan, hanem a SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. végezte.

A bejelentő fontos körülménynek nevezte, hogy az alpolgármester házának felújítása egybeesik a SZIN-KER közel 300 millió forintos keretszerződésével, amit az alpolgármester által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag az önkormányzattól származó közpénz.

PestiSracok facebook image

Erős a gyanú, hogy a szerződésért cserébe végezték a ház felújítását, méghozzá közpénzből – hangsúlyozta a NAV-nak a bejelentő, aki még egy nagyon fontos információt közölt is az adóhatósággal: tudomása szerint Trippon a fiktív számlákat a Motingatlannak saját bankszámlájáról, átutalással egyenlítette ki. Mindez pedig Trippon felelősségét is felvetheti a jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban.

Az ügynek egyébként már van három gyanúsítottja is. Az egyik gyanúsított nem más, mint a Motingatlan ügyvezetője, aki ráadásul terhelő vallomást tett Trippon Norbertékra. Budai Gyula feljelentésében idézte azt az információt, hogy a férfi a nyomozóknak elmondta: a fent említett SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. ügyvezetője néhány éve elmondta neki, hogy ők dolgoztak pár DK-s kerületben és ezért különböző pénzkifizetéseket kellene cserébe teljesíteniük politikusoknak.

A férfi ezután jött elő azzal a kéréssel, hogy az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert felesége házának felújításához tudna-e számlákat kiállítani a Motingatlan nevében, ezzel legalizálva a házon végzett felújítást. A Motingatlan ügyvezetője ebbe belement, majd ennek megfelelően 2020 nyara és 2020 november közepe közötti időszakban a házfelújításról kiállított négy darab számlát, összesen csaknem bruttó 23 millió forint értékben Trippon felesége részére – áll a vallomásban, amiben az is szerepel, hogy az átutalt számlák ellenértékének felvételét követően azt a Motingatlan vezetője készpénzben átadta a SZIN-KER ügyvezetőjének.

A gyanú szerint a SZIN-KER vezetői a Tripponék házfelújításából származó bevételeket eltitkolták, ezzel pedig a költségvetésnek közel ötmillió forintos vagyoni hátrányt okoztak. Trippon mindezzel kapcsolatban az rtl.hu-nak azt állította, hogy teljesen szabályosan jártak el, majd lebűnözőzte a rá terhelő vallomást tevő ügyvezetőt.

Arra is van adat, hogy a SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. és a Motingatlan képviselői már ezt megelőzően is bonyolítottak le kétes ügyleteket és bizniszeltek fiktív számlákkal. Ezek a számlák parkok, rendelők, valamint önkormányzati épületek építési munkáiról szóltak.

Budai szerint a Motingatlan ügyvezetőjének vallomása, valamint a SZIN-KER és az újpesti önkormányzat közti gyanús szerződések korrupciós bűncselekmény elkövetésére utalnak, tekintettel arra, hogy Trippon Norbert az újpesti önkormányzat gazdálkodásért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármesterként járt el a szerződések aláírásakor.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.