Pesti Srácok

Lebuktak – Töredelmesen bevallotta a Viperatív Örs, hogy járvány van

null

Hát végre bevallottátok, kis fideszes suttyók – vonta össze a szemöldökét haragosan Ágasshy Hümér, amikor a Viperatív Örs aktuális nézve meghallotta bálványa, a Zindeksz kérdését, és az arra adott választ. A Zindeksz azt kérdezte a koronáriavírus okozta járvány magyarországi kitörése után csaknem egy hónappal, hogy akkor most Magyarországon koronáriavírus-járvány van-e, vagy nem-e van-e. A főtisztifőfőorvos azt válaszolta a Zindeksznek, hogy hát, igen, járvány van, nem kicsit, hanem nagyon, ez indokolja azt is, hogy a Viperatív Örs naponta élőben jelentkezik, és beszámol a fejleményekről.

Hümér öröme kis híján merevedésbe fajult, amikor másnap a Zindeksz azzal fejelte meg a fenti kérdést, hogy: de tényleg-e? Be-e meri-e vállalni-e? Erre a főtisztifőfőorvos már kissé enerváltan azt mondta, hogy igen, mert egyrészt tényleg járvány van, másrészt ez a dolga. Ágasshy Hümér boldogan nyugtázta, hogy a Zindeksz pályázatot írt civileknek azért, hogy segítsenek ők is kimaxolni a bugyuta kérdéseket, mivel – mint közölték – ők már kezdenek fáradni, sok időt, energiát vesz el tőlük, hogy naponta nagyobbnál nagyobb blődségekkel rongálják a Viperatív Örsöt. A közepesen sikertelen telefonos direktértékesítő attól egy kicsit szomorú volt, hogy az ő kérdései egyelőre nem kerültek be a Zindeksz által naponta feltett négyszázhuszonhárom közé, aminek fő oka az volt, hogy a zsurnaliszták – A.K.I.K.B.Ő.L. N.I.N.C.S. M.Á.S.I.K. – mindig ugyanazt tudakolták. Hümér mindenképpen segíteni akart a nemes küzdelemben, ezért megeresztett egy emailt a szerkesztőségnek, amelyben azt tanácsolta ikonjainak, hogy a kérdéseiket írják csupa nagybetűvel, mert attól majd biztosan összeszarja magát a Viperatív Örs.

Fajtársaihoz hasonlóan Ágasshy Hümér is teszteléspárti volt, miután az egyik, e célból létrehozott, zárt Facebukkake-csoportnak köszönhetően elsajátíthatta a mesterterv lényegét, amely az volt, hogy követelni kell a vizsgálatok számának emelését, aztán majd ha az illetékesek tényleg tömegesen tesztelni kezdenek, akkor lehet hangoskodni, hogy miért tesztelnek olyan sokat, vegzálva ezzel azokat is, akik nem a patásra szavaztak. A reménytelenül szingli fiatalember örömmel csatlakozott a Követeljük, hogy a patás Személyesen Vigyen Maszkot Mindenkinek nevű csoporthoz is, bár egy kicsit félt attól, hogy zavarba jönne, ha a patás valóban bekopogna hozzá.

PestiSracok facebook image

Utóbbi csoport guruitól tudta meg Hümér azt is, hogy a patás titokban megegyezett a kínaiakkal: a sárgák kifejlesztik a koronáriavírust, azt elterjesztik Európában, így a patás egyeduralmat vezethet be, cserébe a kínaiak majd vonattal hordhatják majd a kórokozót hozzánk, mert a patás épít nekik vasutat D. Horváthországon keresztül. A társaságban elterjedt egy időben, hogy a koronáriavírus csak fideszeseket fertőz meg, de ezt a guruk semmivel nem tudták alátámasztani, igaz, a többi állításukat sem.

Ágasshy Hümér rendületlenül álmodozott tovább arról, hogy majd egyszer ő is tehet fel kérdéseket a Zindeksz nevében a Viperatív Örsnek, bár érezte, lehet, hogy erre még sokáig várnia kell. Azért, hogy felkészüljön a majdani nemes küldetésre, Hümér egy öninterjúba kezdett, amelynek mesterfogásait másik bálványától, a KariFeritől tanulta el. Az egyszemélyes küldetés arról szólt, hogy bugyuta kérdéseket tett fel magának a diktatúra okozta senyvedéseiről, és majdnem az összesre tudott is válaszolni. Az öninterjú végkövetkeztetése, majd később mottója az lett, hogy valaki csináljon már valamit. Hümér nem bízta a véletlenre, a B-tervre is gondolt, ezért művét megküldte másik kedvencének, a N.A.G.Y.O.N. N.A.G.Y.O.N. N.A.G.Y.O.N. K.Ö.Z.É.P.E.N. Á.L.L.Ó. Agyar Gangnak is, de az öninterjú ott sem jelent meg, ugyanakkor örömmel vették a – szerintük – médiatörténetice mérföldkőnek számító kezdeményezést.

A főszerkesztő, Zsörzs Gyombor, és a mostanában érthető okokból mellőzött Morkos Tatild válaszukban azt írták, hogy bár Hümérben nagy lehetőségek rejlenek, de nem gyűlöli elég következetesen a diktatúrát és a patást. Hümér ezen dohogott egy kicsit, de jókedve hamar visszatért, amikor megtudta: a patás meghosszabbította a kijárási korlátozásokat, így ő tovább lophatta otthon a napot, és újabb fajtársak barátságára tehetett szert a Facebukkakén.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.