„Istenem, átkozott gyilkosok ezek!” – Élet és halál a kommunisták rizsföldjén (Hortobágy, a magyar Gulág)
Hetven éve, 1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel kezdődtek meg Magyarországon a tömeges kitelepítések, amikor a kommunista államvédelmi hatóság a hortobágyi pusztába deportálta az „osztályidegennek” minősített embereket. A téma azóta is elhallgatott, ezért is fontos foglalkoznunk ezzel a tragédiával. Következő történetünk hőse Bethlen Margit, Bethlen István miniszterelnök özvegye és Ambrózy Gyula, Horthy egykori kabinetfőnöke. Utóbbi közel hetvenévesen a rizsföldön esett össze, s mivel orvos nem érkezett, estére meghalt. „Drága jó Gyula bácsi... Egyik éjjel különös csendre riadtam fel. Már nem zihált, nem is lélegzett, csendesen meghalt. A holttestét csomagolópapírral takartuk le, mert nem volt más. A felesége, szintén nagyon idős volt; Kaas Klementina bárónő. [...] itt zokogott, a papírral letakart holttest mellett. – Meg lehetett volna menteni, ha orvost hívunk! Oh, Istenem, átkozott gyilkosok ezek!
A Konrad-Adenauer-Stiftung és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány 18. tudományos konferenciája a vírushelyzet miatt virtuális lett. Eötvös Péter (a Kommunizmus Bűnei Alapítvány vezetője), Bauer Bence (a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletének projektkoordinátora) és Rétvári Bence államtitkár bevezetői után következtek az előadások, amelyeket Bank Barbara történész, Horváth Attila tanszékvezető egyetemi tanár, Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese és Mező Gábor kutató, a PestiSracok.hu újságírója tartottak.
Bank Barbara „A recski és a hortobágyi táborok”, Horváth Attila „Deportáció és a jog”, Máthé Áron „Kiskorú gyerekek a hortobágyi kényszermunka táborokban”, míg Mező Gábor "Lejáratni, eltörölni" címmel tartott előadást.
Az előadásokat a D1 TV 2020. június 23-i, keddi adásában leadja. A tévén délután három órakor kezdődik a műsor, majd utána, 16.40-től levetítik Az Út a semmibe című dokumentumfilmet a hortobágyi kényszermunkatáborokról.
Emberek az embertelenségben
Mező Gábor előadásának főszereplői Ambrózy Gyula – Horthy kabinetfőnöke – és Bethlen Margit, Bethlen István özvegye voltak. Egyiküknek sikerült túlélnie a kitelepítést, másikuk belehalt: Ambrózy a lápos, mocsaras rizsföldön esett össze.
Részletek az előadásból:
„Szeretnék egy olyan történetet bemutatni, ami az életerőről, a tartásról, a méltóságról szól. Hősei a két világháború közötti Magyarország arisztokratái, írónői, katonatisztjei.
Náciellenesek, antikommunisták, humanisták. Természetes, hogy a kommunista diktatúra megpróbálta tönkretenni, elpusztítani, és még a történelemből is kitörölni őket. Somogyváry Gyula íróról akartam először beszélni, így jutottam el barátjához és sorstársához, gróf Ambrózy Gyulához, Horthy Miklós egyik legfontosabb emberéhez, s végül Bethlen Margithoz, Bethlen István özvegyéhez, ehhez az egészen fantasztikus egyéniségű asszonyhoz.
Egy fényképszerű jelenettel kell kezdenem, a fotó, amelyik megjelenik előttünk mindenképpen fekete-fehér, a régi időket idézi:
A kastély előtti díszkert körbefutó, gyöngykaviccsal felszórt útján népes csoport várakozik. Elöl állnak a hölgyek: gróf Bethlen István miniszterelnök felesége, balján és jobbján a két Montenuovo hercegnő, Mimi és Fanny, Fanny mellett gróf Csáky István külügyminiszter felesége, Irma, született osztrák grófnő. A sort Bárdossy Pál testőrszázados felesége, Kenneth Klára, a híres írónő zárja. A hölgyek mögött a férfiak: Bárdossy Pál, gróf Teleki László, gróf Eszterházy Lajos és Ambrózy Gyula, a kabinetiroda főnöke, aki még egyszer végignéz a sorokon. Már csak felesége, Kaas Klementina bárónő hiányzik, aki több alkalommal a Kormányzó garden partyjáról is elkésett, aggályosan készített toalettje miatt.
Pont hat órakor érkezik a Hindu Herceg, rá várnak. <..> A hatalmas, oldalkocsis motor <…> nyergéből karcsú, termetes fiatal férfi ugrik le, bőre kreol, haja koromsötét. Lakatos András cigány rizsőr, a Bandi szigorú, következetes ember.<
A fenti idézet Eszes Máté A Hindu Herceg című írásából való.
Ha azt gondoljuk, hogy a felsorolt urak és hölgyek valamiféle estélyre készültek, akkor hatalmasat tévedünk. A helyszín: Tiszasüly. Az időpont: 1951. Nem egy estély vagy egy születésnap miatt gyűltek össze a kastély parkjában, hanem azért, hogy onnan induljanak dolgozni. A rizsföldre.
A kitelepítettek csoportját Bethlen István özvegye, az író Bethlen Margit vezette. Mindenki Margit néninek hívta, és mindenki a legszebb szavakkal emlékezett rá. De a novella címszereplője nem ő, hanem a rizsőr. A történet szerint a tanult férfi apját a csendőrök ölték meg, miután a háború előtt együtt sztrájkolt a későbbi párttitkárral. Fia a veszteség ellenére is emberséges volt a korábbi uralkodói osztállyal, árván maradt kisfiát szinte saját gyerekükként kezelték a kitelepített arisztokraták.
Gyönyörű, felemelő történet. Később látni fogjuk, hogy szinte biztosan nem igaz, a Hindu Herceg valószínűleg nem létezett.
Ambrózy báró halála
A novella következő jelenete sokkal szomorúbb. A közel hetvenesztendős Ambrózy Gyula az egyik pokoli munkanapon összeesik, majd meghal. Az ő sorsa is tipikus, és jól példázza a kommunista igazság-szolgáltatást.
Az 1884-ben született jogtudós a Horthy-korszakban a kormányzati kabinetiroda vezetője volt, és komoly szerepet játszott a kiugrási kísérletben. Ambrózy közismert volt német-ellenességéről, így a náci megszállás után társaival együtt elhurcolták. Bár a német koncentrációs tábort még túlélte, Rákosiék diktatúrája elvégezte a piszkos munkát.
1951-ben őt is kitelepítették.
Lejáratás: Ambrózynak házvezetőnője van!
Mielőtt rátérnék Ambrózy Gyula tragédiájára, felvillantok egy cikket a rákosista propagandából, amely tökéletesen bemutatja, hogyan járatták le a Horthy-korszak vezetőit. Az Igaz Szóban megjelent 1947-es cikk címében összefoglalták a rágalom lényegét:
>Így élnek szegény magasrangú B-listás tisztek: Ambrózy altábornagy, Horthy kabinetfőnöke 800 forint nyugdíjat kap<.
A szerző bevallott célja az volt, hogy leleplezze a B-listás tisztet, bemutatva, hogyan „dőzsöl” még ekkor is az állítólagos 800 forint nyugdíjából. Ennél sötétebb üzenet nem is kellett a teljesen elszegényedett országnak. Az újságíró állítása szerint felkereste Ambrózyék lakását. >Az elsőn egyetlen lakás, ajtaján vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő – írta. –
A másodikon ugyancsak egyetlen ép ajtó, rajta csak ennyi: dr. Ambrózy. <…> Házvezetőnő nyit ajtót. Ő kalauzol a konyhán keresztül, amelyben mosónő szappanozza a fehérneműt, egy kopott szobába. Az asztalnál ül az Ambrózy-házaspár és ebédel. A kép valóban szívfacsarító<.
A lejárató-cikk ebben a stílusban folytatódik, felesleges tovább idézni.
Tény, hogy Rákosiék ehhez hasonló cikkekkel, a tudatosan felépített rágalomhadjárattal készítették elő Ambrózyék internálását. Hasonló írások születtek barátjáról és szomszédjáról, Somogyváry Gyuláról, a korszak egyik leghíresebb írójáról, aki a második világháborúban katonatisztként szintén a kiugráson dolgozott. A népszerű „Gyula deákot” 1950-ben tartóztatta le az ÁVH, Kistarcsára vitték, ahol máig feltáratlan, valószínűleg örökké feltárhatatlan körülmények között meghalt.
Megállt a szíve. Könnyen elképzelhető, hogy agyonverték
Ambrózy halálának pillanata
Eszes Máté említett novellájában írói eszközeivel örökítette meg a következő jelenetet:
Most, elárasztás után, a végeláthatatlan tenger a keskeny gátak csíkjaival irdatlan pókhálóra emlékeztet, amelyben a büdös, műtrágyás víz foglyaként emberi lények vergődnek.
A júniusi rekkenő hőségben napok alatt megposhadt, iszapos vízben kellett a burjánzó gyomtól kitisztítani a rizst, gyakran combig érő ragacsos üledékben. A hetvenéves Bethlen Istvánnénak és a nála is idősebb Ambrózy Gyulának ugyanúgy el kell végeznie a munkát, mint a fiatalabbaknak. <…> Délelőtt tíz óra körül Ambrózy Gyula, aki súlyos szívbeteg, rosszul lett. Még egy félárnyékot adó akác sincs a közelben, ahol le lehetne fektetni a szerencsétlen embert. Margit grófnő igyekszik segíteni, előkiabálja a vízhordó gyereket, a kannából megitatja Ambrózyt, arcába vizet fröcsköl.<
Hiába kiáltanak orvosért, az csak délre érkezik meg. Ambrózy gróf estére már halott. >Ha időben kórházba szállítják, meg lehetett volna menteni. Ez közönséges gyilkosság<
– mondja Bethlen Margit Eszes novellájában.
Bár Ambrózy Gyula halálnak körülményeit ma már szinte lehetetlen lenne pontosan rekonstruálni, azért akad más mankónk is. Eszes is ehhez a forráshoz nyúlt.
A kitelepített csoport egyik tagja, Kölcsey Kende Klára, aki Claire Kenneth néven hihetetlenül népszerű romantikus regényeket írt, így emlékezett már jóval később Ház a rizsföldek között című írásában.
Az írőnő New Yorkban is a rizsföldről álmodott
New Yorkban vagyok, a Riverdale-i otthonomban, Amerikában! … Miért álmodom még mindig, ennyi év után is, hogy ott vagyok, ott az ezerszer elátkozott házban, a rizsföldek között? Mint egy szörnyű lidércnyomás, úgy tér vissza időnként az álom. <…> A mellettem lévő fekhelyen, furcsán, zihálva lélegzik egy nagyon öreg ember, súlyos szívbaja van. <…> Drága jó Gyula bácsi... Egyik éjjel különös csendre riadtam fel. Már nem zihált, nem is lélegzett, csendesen meghalt.
A holttestét csomagolópapírral takartuk le, mert nem volt más. A felesége, szintén nagyon idős volt; Kaas Klementina bárónő. <...> itt zokogott, a papírral letakart holttest mellett. – Meg lehetett volna menteni, ha orvost hívunk! Oh, Istenem, átkozott gyilkosok ezek!<
Éppen ezek azok a mondatok, amelyeket Eszes szinte egy az egyben felhasznált, csak nála Bethlen Margit mondta. De még érdekesebb a folytatás. >Orvosról itt szó sem lehetett – írta Claire Kenneth. – A Kolop-tanya el volt vágva a világtól, a legközelebbi orvos több mint tíz kilométernyire, oda már nem mehettünk. A kényszerlakhely területét nem hagyhattuk el, az már szökésnek számított volna. Rabok voltunk.<
Egy másik visszaemlékező szerint orvoshoz csak nagyon ritkán, külön rendőri engedéllyel mehettek. Még érdekesebb, hogy az írónő kizárólag durva, trágár, arctalan rizsőrökről írt. Nála nem szerepelt semmiféle Hindu herceg, volt viszont egy olyan kuláknak bélyegzett asszony, akinek a férje már régen meghalt, egyik fia a háborúban esett el, a másikat meg felakasztották, miután felemelte a szavát a beszolgáltatások ellen.
Ez az asszony megszánta a kitelepített írónőt és gyakorlatilag éhező kisfiát, és egy nagy kosár ételt adott nekik. Ez segített a túlélésben.
Eszes Máté és a nyilván kitalált Hindu Herceg alakja
Felmerül a kérdés, hogy miért találhatta ki Eszes Máté az emberséges cigány rizsőr alakját, aki szerinte tanult ember volt, és akinek apját ugye a csendőrök ölték meg? Az állítólagos bátor sztrájkoló gyermekét?
És főleg miért írta, hogy orvos jött Ambrózyhoz, mikor a szemtanú szerint erről szó sem volt? És miért hagyta ki a valóban jólelkű, valaha jómódú parasztasszonyt? Tudatos lépések ezek, és főleg annak ismeretében furcsák, hogy szinte egy az egyben feldolgozta Claire Kenneth művét. Gyakorlatilag újraírta.
Ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor Eszes talán alkotói szabadságból változtatott, de talán elkötelezettsége is szerepet játszhatott ebben.
A Tiszasülyön született Eszes a diktatúra alatt katonatiszt, a katonai Zrinyi Kiadó munkatársa lett, aki több méltató írást írt a Tanácsköztársaságról, illetve a Vörös Hadseregről. Gyakori társszerzője és bevallott példaképe az az Örsi Ferenc volt, akiről csak a rendszerváltás után derült ki, hogy fedőállásban az állambiztonság szorgalmas ügynöke volt.
Eszes Hindu herceg című novellás-kötetét már jóval a rendszerváltás után, 2003-ban jelentette meg, amelyből fülszövege szerint a >cigány emberek életét, küzdelmes mindennapjait ismerhetjük meg<.
Ebbe a koncepcióba nyilván remekül illeszkedett legjobbnak tartott, címadó novellája, a Hindu herceg. És kevéssé a jóságos kulák. Arra, hogy Eszes mennyiben épített Claire Kenneth munkájára, elég még annyit mondanom, hogy még a hibákat is átvette. Ambrózy Gyula nála is idősebb Bethlen Margitnál, holott, két évvel fiatalabb volt.
Hadd zárjam ezt a részt Claire Kenneth soraival:
A kard élességű nád állandóan elvágta a tenyerünket és a véres, sebes kezeinkkel vakartuk az arcunkat, mert a szúnyogok milliárdjai húztak el felettünk. Durva, trágárul káromkodó cigány rizsőrök hajszoltak minket, hogy teljesítsük a normát. Délben egy koszos kondérban valami ételt hoztak, amit a rizsárok szélén ülve ettünk meg. Az ivóvíztől mind betegek voltunk. Különös iszap-ízű lé volt, mely pillanatok alatt leülepedett a pohár aljában. Én fiatal voltam, bírtam a kegyetlen munkát, de az öregebbek közül, többen meghaltak.<”
Az előadás második fele Bethlen Margit erejéről, kitartásáról szól. A megtörhetetlen asszony 1970-ben hunyt el Budapesten.
Fotók: Fortepan.hu, Arcanum.hu
