A keresztre feszített lelkész – Az elhallgatott gyömrői gyilkosságok háttere (Szívszorító műsor a PestiTV-n)
Levágták a nemi szervét, majd keresztre feszítették azt az ártatlan lelkészt, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy Istent szolgálta. Ez a förtelmes bűnt is az a vörös karszalagos brigád követte el, amely 1945 után Gyömrő és környékét terrorizálta. Ők álltak a hírhedt, de évtizedekre felejtésre ítélt gyömrői gyilkosságok mögött. A bűnözők persze amnesztiát nyertek (kétszer is), a rendszerváltozás után sem lehetett szó igazságtételről. Erről és a többi kommunista erőszakszervezetről (R-gárda, Munkásőrség, ÁVH) beszélgettünk Máthé Áron történésszel a PestiTV-n. A műsorban szívszorító részleteket látunk a néhai hozzátartozók emlékeiről.
Véglények, akik lányok, nők megerőszakolására voltak büszkék. Verőemberek, akik csoportba szerveződve a legszörnyűbb gyilkosságoktól sem riadtak vissza.
Egy lelkészt keresztre feszítettek, szinte leírhatatlan módon megalázták, majd meggyilkolták, mást félholtan eltemettek, nyakig a földbe ástak. Ezeket a szörnyűségeket vörös karszalagos terroristák, magukat rendfenntartóknak hívó kommunista gazemberek követték el. Nem messze Budapesttől, Gyömrőn. Ezek voltak a hírhedt, de évtizedekig elhallgatott „gyömrői gyilkosságok”.
Ezt jártuk most körül, de szóba került az R-gárda, a Munkásőrség és a többi, homunculusokat összegyűjtő erőszakszervezet. Bűneikről, az áldozatokról, a kommunisták önmaguknak adott amnesztiájáról és generációs traumákról a témáról könyvet író Máthé Áron történésszel beszélgettünk.
Segítségünkre volt Kisfaludy András két fantasztikus dokumentumfilmje. Közülük a Gyömrői gyilkosságokat nemsokára levetítjük a PestiTV-n!
Ha a műsor után is van kedve olvasni, bemutatunk három ismert munkásőrt.
Arató Jenő, a részeges munkásőrmester
Korábban is írtunk már ismert és ismeretlen munkásőrökről.
Például arról az Arató Jenőről, aki a Munkásőrség egyik ikonjának számított. Ennek megfelelően csencselt, verekedett és részegeskedett. Arató Jenő ezredes éppen az alapítás évében, 1957-ben lett a Munkásőrség Pest megyei elnöke. Korábban a Néphadseregnél szolgált, onnan vezényelték át.
Kiss Dávid történeti munkája szerint Arató ezredes 1956 előtt a 9. lövész hadtestparancsnokság politikai osztályvezetője volt, majd a forradalom idején (önéletrajza és dossziéja szerint) kinevezték „a Hadsereg Politikai Osztályvezetőjévé”.
Arató ezredes és társai 1957-től részt vettek az „ellenforradalmárok” kézre kerítésében, de a munka mellett azért az italozásra is maradt ideje. Ez már a vezetésnek is szemet szúrt, dossziéja tele van az ügyeivel. Vizsgálati anyagát olvasva megállapíthatjuk, igazán aranyélete volt:
„Arató Jenő ezds. megyei pk. a járási munkásőrségek ellenőrzése alkalmával gyakran felkereste a megyében lévő állami borpincéket, a váci szeszfőzdét, ahol bort és szeszesitalt fogyasztott térités nélkül. Felhasználta ehhez a járási parancsnokok szivességét és azt a körülményt, hogy ezeknek a vállalatoknak dolgozói között vannak munkásőrök.”
Ebből még nem lett volna ügy, Arató csak azt tette, amit a hatalom kegyeltjei mindenkor (most is): visszaélt a helyzetével.
Ugyan ki utasította volna vissza a megtorlás legkeményebb éveiben a munkásőr egyenruhában pöffeszkedő főkádert? Más kérdés, hogy a politikusokhoz hasonlóan ő is csak szóban vetette meg a régi rend kultikus helyeit, nem a talponállókban, munkásszállókban, restikben, inkább a környék előkelőbb helyein portyázott <és potyázott>: „Gyakran kereste fel azon kivül Arató ezds. a megyében a Gödöllő-i vadászházat, a Dömsöd-i halászcsárdát és budapesti mulatókat, éttermeket ahol éjfélig, sőt néha tovább is szokott tartózkodni.”
<Cikkünk a részeges ezredesről itt.>
Néhai Rózsa-Flores, Carlos tolmácsa és ex-munkásőr
Hasonlóan érdekes életútja volt a szinte minden eszmét, vallást és vallástalanságot kipróbáló Eduardo Rózsa-Floresnek.
Utóbbi szélsőséges kommunistaként kezdte, a Munkásőrség tagjaként a terrorista Carlos tolmácsa is volt. Meg persze kubai „barátainké”. Rózsa minden bizonnyal az MNVK-2-höz és a KGB-hez tartozott
Apja, Rózsa György a kommunista mozgalom ismert figurája volt. Már 1946-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1947-től Párizsban élt, állami ösztöndíjjal. „Bár 1948-ban visszatért Magyarországra, azonban a Rajk-per miatti kiábrándultságból és Franchois Gauchot titkárnőjének koncepciós kivégzése miatt Párizsban telepedett le és belépett a Francia Kommunista Pártba” – írta portálunk munkatársa, Tóth Eszter Zsófia korábbi munkájában. Később az idősebb Rózsa Bolíviába ment, őt ismerkedett meg Eduardo anyjával, majd az „1956-os magyar forradalom hírére lépett be a Bolíviai Kommunista Pártba”.
Később Chile következett, ahol tanított és ismert festőként dolgozott, egészen addig, amíg Pinochet puccsa után menekülniük kellett. Rózsa „az ENSZ Menekültügyi Bizottságának segítségével Chiléből 1973. november 13-án családjával együtt Svédországba menekült, onnan tért haza Magyarországra”. A kis Eduardóval. A többi már leginkább politikai krimi.
Avar János, a munkásőr tévés, akit testvére buktatott le
Szintén ismert munkásőr – legalábbis testvére szerint – Avar János.
Ő az a hírhedt korábbi külpolitikai tudósító (így hálózati ember), aki előre megjósolta Hillary Clinton győzelmét. Sőt, már a könyvvel és a borítóval is elkészült – az év egyik nagy vicce volt a bukása.
Avar János öccse, Avar György egyenesen a munkásőrség őrnagya volt, dossziéjának másolata megtalálható a Hamvas Intézetben. Az iratok önmagukban nem lennének túl érdekesek – Avar György neve ma már ismeretlen –, csak Avar János kapcsán váltak azzá.
Avar György munkásőr-őrnagy 1965-ben írta meg önéletrajzát, amelyből kiderül, hogy a pufajka viselése családi hagyomány.
Apjáról azt írta: „1957 óta volt munkásőr”, de bátyjára is büszke lehetett:
„Bátyám egy ideig Moszkvában, majd a Marx Károly Közgazdasági egyetemen tanult. 1960-tól először a Társadalmi Szemlénél, majd a Népszabadságnál – jelenleg is – volt újságíró. Párttag, munkásőr. Felesége szintén ujságíró. Egy 3 éves kislánya van.”
Utóbbi a ma már demokrata Avar János.
<Cikkem az Avar családról itt.>
Bár az újságírót nem sikerült helyesen leírni, a családra méltán büszke lehetett.
