Csernobil katasztrófája máig hat - Harmincöt éve történt minden idők egyik legsúlyosabb atombalesete
Éppen harmincöt éve annak, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora. A történelem eddigi legnagyobb atombalesetét emberi mulasztás, egy előkészítetlen és felelőtlenül levezényelt kísérlet idézte elő. Bár a tragédia egy emberöltővel ezelőtt történt, hatását még ma is érezni, sőt, az éppen tíz éve, Japánban történt súlyos atomerőmű-baleset arra figyelmeztet bennünket: az atomenergiával körültekintően kell bánni, mert bármikor, bárhol előfordulhat egy újabb nukleáris katasztrófa.
1986. április 25-én délután úgy döntöttek a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű vezetői, hogy végrehajtanak egy kísérletet a négyes számú blokkban. A kísérlettel azt szerették volna kipróbálni, hogy egy esetleges áramkimaradás esetén a tartalékrendszer képes-e ellátni a reaktorblokk hűtését. A kísérlet során kikerült az irányítás az erőmű dolgozóinak kezei alól, ami drámai következményekkel járt. Bár április 26-án kora hajnalban az erőmű több, operátori minőségben dolgozó munkatársa szerette volna leállítani a kísérletet, feletteseik annak folytatására adtak utasítást. A kísérlet folytatása rövid időn belül szörnyű katasztrófát okozott. A bonyolult meghibásodássorozat végül oda vezetett, hogy a hűtővíz kémiai reakcióba lépett az uránrudakat burkoló cirkónium-ötvözettel, ami hidrogént termelt, a gyúlékony hidrogén pedig – keveredve a szén-monoxiddal és a külső levegő oxigénjével – röviddel később felrobbant.
Több százszoros Hirosima
A robbanás következményeként nagy felületen megsérült az épület teteje, így az erőműben lévő radioaktív grafit, amely a robbanás eredményeként szintén meggyulladt, valamint a különböző radioaktív nemesgázok és jód égéséből származó füst, akadálytalanul tudott a légkörbe kerülni, és súlyos nukleáris szennyezést okozott Európa legnagyobb részén.
A robbanás miatt kialakult radioaktív sugárzás több százszorosan haladta meg a Hirosimára és Nagaszakira dobott amerikai atombombák együttesen keltett sugárzását! A Csernobil szomszédságában fekvő, negyvenháromezer lakosú Pripjaty városa vált leghamarabb és a legsúlyosabban érintetté. A szovjet hatóságok több tekintetben is végzetes mulasztást követtek el. Pripjaty – valamint a reaktor harminc kilométeres körzetében fekvő más települések – kitelepítését csak másfél nappal később kezdték meg, holott a városban a radioaktív sugárzás mértéke a robbanás napjának estén a normál érték hatszázezerszerese(!) lett.
Összesen mintegy százötvenezer embert költöztettek ki, mint kiderült, döntő többségüket véglegesen. Ugyanakkor a kitelepítésig az ott lakók mindegyike elszenvedett kisebb vagy nagyobb, de az egészségre ártalmas mértékű sugárterhelést. Pripjaty lakosai igen nagy dózist kaptak, egyes becslések szerint a halált okozó mennyiség egynegyedét szenvedték el azon másfél nap alatt, amíg az evakuálásuk végül megtörtént.
A kommunisták a robbanás ellenére utcára hívták az embereket
További súlyos mulasztás volt, hogy – az ország sajátos helyzete és térségbeli vezető szerepe, valamint a közelgő május 1-je miatt – a szovjet hatóságok, és hírügynökségek semminemű kommünikét, tájékoztatást nem adtak ki. Emiatt mindenki jóval később értesült a balesetről, mint kellett volna. Sőt, a katasztrófa helyszínétől mindössze 110 km-re fekvő Kijevben a helyi pártvezetés döntése értelmében a szokásos, május elsejei felvonulásokat is megtartották, így a mit sem sejtő kijeviek ezrei töltöttek el sok-sok időt a szabadban, a különböző utcai programokon.
Hihetetlennek tűnik, de igaz: a katasztrófa színhelyétől 1600 kilométerre, északnyugatra fekvő, svédországi Forsmark városának atomerőműje észlelte és jelentette elsőként a világnak, hogy a Szovjetunióban valami történhetett, mert az ország felől a magasban radioaktivitás érkezik Svédország fölé. Peresztrojka ide, glasznoszty oda, a kommunista diktatúrákra jellemző titkolózás továbbra is dívott...
Ezt követően a térség felett elrepülő kémműholdak felfedezték a reaktoron tátongó rést, valamint az abból kiáramló hőt is. Ezután már nem lehetett tovább titkolózni, így a TASSZ szovjet hírügynökség is kiadott egy jelentést, de az még mindig szűkszavú volt. Pedig ekkorra nagyon nagy lett a baj.
A grafittűz továbbra is égett, a reaktorblokk tetején tátongó lyukon pedig folyamatosan távozott a radioaktív szennyeződés, benne az urán és a plutónium mellett főleg jód (I-131) és céziumizotópok (Cs-137). Sokezer katonát és civilt vezényeltek a helyszínre, hogy megkezdjék az elhárítást, és mentsék, ami még menthető. A mentésben részt vevők közül sokan halálos sugárterhelést kaptak, akik pedig túl is élték, egész hátralévő életükben hordozták – vagy ha még élnek, akkor hordozzák azóta is – annak jelét, hogy ott jártak. Az egész világsajtót bejárták a képek a menekültekről, a mentésben részt vevők heroikus, önfeláldozó, de összességében mégis reménytelen küzdelméről, és a „vörös erdőről”, amely az erőmű közelében található erdő fáinak végzetes perzselődésének eredményeként keletkezett.
A második robbanás örökre megváltoztatta volna Európa arculatát
Arról viszont senki nem beszélt, hogy fenyegetett egy második robbanás veszélye is, hiszen több mint ezer tonna radioaktív magma izzott a mélyben, közel háromezer Celsius fokon.
Szerencsére a második robbanás a tűzoltók, a kivezényelt katonák, valamint a bányamunkában járatos szakemberek emberfeletti munkája révén elmaradt, ami nem túlzás, hogy több tízmillió ember életét mentette meg. A szakemberek számítása szerint ugyanis, ha a második robbanás is bekövetkezik, az sokszorosa lett volna az elsőnek, és örökre megváltoztatta volna az egész kontinenst. Hatalmas kiterjedésű területen semmi nem maradt volna épen.
A védekezés második, hosszabb szakasza a sérült reaktor fölé épített betonszarkofág létrehozása volt. Többszörös mérnöki bravúr eredménye, hogy a szarkofág elkészülhetett, hiszen a Földön ezt megelőzően soha nem volt példa arra, hogy ilyen katasztrofális körülmények között kelljen ilyen grandiózus építkezést végrehajtani. Az építkezésben több tízezer ember vett részt, folyamatos műszakban, az erős sugárzás miatt egymást gyakran váltva. A szarkofág így is több hónapon át épült, de végül siker koronázta a törekvéseket. Ám a katasztrófa óta eltelt idő sokat rontott a szarkofág állagán is, így időszerűvé vált egy új fedőépítmény létesítése, ami szerencsére el is készült. Ez annak ellenére életbevágóan fontos volt, hogy a robbanás most már 35 éve történt. A sugárzás ugyanis a mai napig rendkívül erős, még mindig közel százszorosa a megengedett értéknek, az új szarkofág pedig képes ettől megóvni a külvilágot.
A Discovery Channel dokumentumfilmje az egyik legjobb összefoglalója a katasztrófának. Forrás: YouTube
Milliók életére van ma is hatással Csernobil
Hiába telt már el harmincöt év azóta, hogy Csernobilban felrobbant az atomerőmű, a katasztrófa hatása máig érezhető. Még ma is mintegy nyolcmillió(!) ember él a katasztrófa által leginkább érintett területen, amelyből a Szovjetunió felbomlása óta Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország egyaránt részesül. A Fehéroroszországban található Gomel és Minszk, valamint az ukrajnai Kijev a legnagyobb városok a térségben, de természetesen sokezer kisebb település is viszonylag közeli érintettje az atombaleset utóhatásainak. A történtek ellenére sok helyütt azóta is intenzív mezőgazdasági tevékenység is folyik, holott – az eredetileg egyébként kitűnő minőségű – termőföld továbbra is sugárszennyezett. Ez továbbra is újabb, ismétlődő sugárterhelést okoz az ott élők számára.
Aligha véletlen, hogy Fehéroroszországban háromszázezerre becsülik azon gyermekek számát, akik valamilyen módon Csernobil kárvallottjai. Csak Fehéroroszországban, és csak a gyermekek száma ez. Sokan közülük fiatalon, akár iskolás korba lépés előtt meghaltak, sokan pedig pajzsmirigyrákban vagy egyéb, súlyos megbetegedésben szenvednek. Másoknak már a magzati korban rendellenes volt a fejlődésük, és ugrásszerűen megnőtt a különböző degenerációkkal, szervi bajjal született gyermekek száma is.
Arra vonatkozóan pedig nincsenek is adatok, hogy hány spontán vetélés és koraszülés következett be az atomrobbanás következményeként. Ugyanígy érződik a katasztrófa hatása Ukrajnában, Oroszország Csernobilhoz közel eső területein és csökkenő mértékben más országokban is.
Sokáig a kádári vezetés is hallgatott, nem volt tájékoztatás és védekezés
Sajnos mi, magyarok sem maradtunk ki a „szórásból”! Az első, közvetlen magyar áldozatok azok a kamionsofőrök voltak, akiket hivatalos fuvarjuk éppen a kritikus napokban szólított Kijev környékére. A legtöbben közülük már meghaltak, és szinte mindegyikük valamilyen daganatos megbetegedés áldozata lett. Vélhetően sosem derül azonban ki Csernobil magyar emberekre gyakorolt pontos hatása.
A katasztrófa után a kádári kommunista vezetésből senki nem figyelmeztette kellőképpen a magyarokat a veszélyre. Arra, hogy miután a radioaktív felhő az Európa felett megtett útja során hazánk felett is elhaladt, nem szabadna az akkor már meglévő friss zöldségekből, tejtermékekből fogyasztani, nem szabadna hosszabb ideig a szabad levegőn tartózkodni. Emellett ráadásul – más országokkal ellentétben – nálunk jódtablettákat sem osztogattak.
A jód elraktározódik a pajzsmirigyben, ám ott csak korlátozott mennyiség számára van hely. Ha radioaktív jód (I-131) kerül be az emberi pajzsmirigybe, akkor az raktározódik el, amely rendkívüli mértékben növeli a rákos megbetegedés kialakulási esélyét. Amennyiben azonban normál jóddal „töltjük fel” a pajzsmirigy raktár-készletét, akkor a radioaktív jód – amelynek felezési ideje a többi sugárzó anyaghoz képest szerencsére igen rövid, mindössze nyolc nap – nem talál magának „gazdapajzsmirigyet”, a környezetből pedig a rövid felezési idő miatt hamar el is tűnik. Ezért van szükség radioaktív katasztrófa esetén meghatározott mennyiségű jód mesterséges bevitelére.
Pontosan nem határozható meg Csernobil magyar áldozatainak száma
A súlyos mulasztásoknak Magyarországon is máig észlelhető eredményei vannak! Arra már kevéssel Csernobil után felfigyeltek a szakorvosok, hogy – a fehéroroszországihoz hasonlóan – több a spontán vetélés, a koraszülés és sajnos növekedett a különböző fejlődési rendellenességgel született gyermekek száma is. Számszakilag kimutathatóan megnőtt a gyermekek leukémiás megbetegedéseinek száma is. Ugyancsak megnőtt, és valószínűleg tovább nő a pajzsmirigy-megbetegedések, valamint a különféle rákos megbetegedések előfordulása is. Egyes vélekedések szerint ráadásul a bajok nem múlnak el, tovább élnek velünk még a következő években, évtizedekben is. Azon mai felnőttek körében, akik a robbanás idején gyermekkorúak voltak, nagyobb fogékonyság mutatkozik majd a különböző rákos megbetegedésekre. Mindezek alapján ki kell jelenteni, hogy pontosan nem meghatározható a magyar áldozatok és érintettek száma, de valószínűleg több százezres nagyságrendről beszélhetünk!
Fukusimában is tragédia történt
Csernobil legsúlyosabb igazságát alighanem az egyik korábbi szovjet állami tisztviselő mondta ki, aki a Szovjetunió felbomlása után kezébe kerülő titkos dokumentumokba is betekintést tudott nyerni.
Nem a reaktorból kiszabaduló kerülő cézium, urán és plutónium volt a legveszélyesebb, hanem a hazugság. A hazugság, amely a radioaktív felhőhöz hasonlóan bejárta az országot és a világot.
Miközben Csernobil harmincötödik évfordulójára emlékezünk, sajnálatos aktualitást ad a leírtaknak, hogy tíz évvel ezelőtt újabb atomkatasztrófa rázta meg a világot. Ezúttal az Észak-Japánban található Fukusima atomerőműjét érte súlyos baleset, amely nem emberi mulasztás, hanem a rendkívüli erősségű földrengés és az azt követő szökőár miatt rongálódott meg végzetesen.
A Japánban történt tragikus események erejét jelzi, hogy Fukusima a létező legmagasabb, hetes számú besorolást kapta a nukleáris balesetek hivatalos, minősítő skáláján. Eddig egyedül Csernobil érdemelte ki ezt a kétes dicsőséget.
Abban is hasonlít a két eset, hogy a fukusimai baleset is máig ható következményekkel járt, nemcsak a környéken élő emberek, de a Csendes-óceán élővilága vonatkozásában is.
Az atomenergia kiváltása még évtizedekbe telhet
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a Földön élő közel nyolcmilliárd ember folyamatosan növekvő energiaigénye miatt az atomenergia egyelőre nem váltható ki semmilyen más energiaforrás bevonásával. A földtörténet során elpusztult növényi- és állati maradványokból létrejött, úgynevezett fosszilis energiahordozók – mint a szén, a kőolaj és a földgáz – készlete véges, a megújuló energiaforrásokra épülő energia-előállítás pedig még napjainkban is gyerekcipőben jár. Nincs tehát még itt az ideje annak, hogy az atomerőművekre lakatot helyezhessünk. Ugyanakkor éppen a Japánban történt katasztrófa mutatja, hogy előbb vagy utóbb muszáj lesz valamilyen megoldást találni, és ha ez lehetővé válik, akkor új, biztonságosabb technológiákkal kiváltani az atomenergiát. Ha teljesen nem is lehet, legalább részben. Hiszen ha a munkafegyelem és technikai színvonal terén egyaránt élen járó Japánban bekövetkezhetett egy ilyen baleset a földrengés miatt, akkor ez bármikor máskor, más helyeken is előfordulhat. Bármilyen biztonságosak is az atomerőművek, azért megfigyelhető, hogy időről-időre bekövetkeznek balesetek.
A radioaktív anyagok akár békés, akár harcászati céllal történő felhasználása nem játék, hanem nagyon veszélyes üzem, amely beláthatatlan katasztrófákat képes okozni. Talán ez a legfontosabb üzenet számunkra a csernobili katasztrófa harmincötödik és a fukusimai baleset tizedik évfordulóján.
Vezető kép: A csernobili atomerőmű 4-es blokkja a bő két héttel a tragikus robbanás után, helikopterről készített légifelvételről. Fotó: MTI/TASSZ.
