Pesti Srácok

Amerikai alelnökjelölt a PS-nek: Hallgatnunk kell Orbán Viktorra! (Videó)

A baloldali globalisták erőltetik a(z ukrajnai) háborút, mi pedig hálásak vagyunk, hogy Orbán Viktor megnyitja ezt a gyönyörű várost, Budapestet a béketárgyalások megkezdésére – mondta Kari Lake, a Republikánus Párt alelnök-jelöltje. Lake szerint az amerikai választásokon a fő kihívás a demokraták csalási kísérleteinek elhárítása lesz, egy esetleges republikánus győzelmet követően pedig a béke keresésének kell az amerikai kapcsolatok fókuszában állnia. Ebben kell Orbán Viktorra hallgatnia Amerikának. A republikánus párton belüli konszenzus alapján alelnök-aspiránsnak tekinthető politikus együttérzését fejezte ki a PestiSrácok.hu felé a portálunkat ért cenzúra miatt, és kifejtette: a többség erejével kell a technológiai óriáscégek ellen fellépni.

A béke előremozdításában látja egy republikánus győzelem esetén az együttműködés legfontosabb területét Kari Lake, a párt egyik alelnök-aspiránsa a 2024-es amerikai választásokon.

– mondta Kari Lake a budapesti CPAC Hungaryn. Az alelnök-aspiráns a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva arról is beszélt, hogy példaértékű Orbán Viktor kiállása, amellyel a nemzetközi nyomás ellenére is a béke mellett foglal állást.

PestiSracok facebook image

– üzente. Lake lapunknak arról is beszélt, hogy a többség erejével kell fellépni a technológiai óriáscégek által képviselt vélemény cenzúra és a "cancel culture" jelenségével szemben.

– vélekedett. A cenzúrára példaként Hunter Biden laptopjának esetét hozta: miután kiderült, hogy apja elnöki kampányára nézve kompromittáló adatokat tartalmaz, a teljes amerikai sajtó hallgatásba borult. Akik mégis próbáltak információt közölni, azokat pedig a technológiai óriáscégek lehetetlenítették el – vagyis "törölték" őket. Kijelentette: ezzel a jelenséggel dolga van az amerikai törvényhozásnak, elsősorban azonban a többség erejével kell küzdeni a "törlési kultúra" ellen.

Az alelnök-aspiráns egyúttal sajnálatát fejezte ki portálunk YouTube-csatornájának törlése miatt is, kifejtve: a jövő évi amerikai elnökválasztás a "törlési kultúra" (cancel culture) elleni küzdelem is lesz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.