Pesti Srácok

Hölvényi György: Ferenc pápa elismeri a magyar kormány jóhiszeműségét és tenni akarását (videó)

A Szentatya mondatait évtizedes-évszázados távlatokban kell értékelni, nem tekinthetünk rá politikusként. Alázatosan és komoly önkritikával kell fogadni az ő útmutatásait. Mi, magyarok ezt már megtanultuk, és sok olyan ember is belátta, hogy Ferenc a magyar emberek barátja, aki korábban bárdolatlanul bírálta őt – mondta a PestiSrácok.hu-nak Hölvényi György, a KDNP politikusa, az Európai Néppárt képviselője. Hölvényi Stefka Istvánnak és Huth Gergelynek az Európai Parlament brüsszeli székházában adott interjút, amelyben azt is kifejtette, hogy a magyar kormány egy sor emberközpontú, családbarát intézkedést hozott, ami láthatóan elnyerte Ferenc pápa tetszését, még akkor is, ha maradtak vitatott kérdések.

Hölvényi Györgynek felidéztük azt a 2014-es, portálunknak adott interjúját, amelyben a nagy nyilvánosság előtt elsőként beszélt az akkor újonnan beiktatott pápa strasbourgi látogatásán szerzett benyomásairól.

– mondta a kereszténydemokrata politikus 2014-ben (az interjú ITT olvasható el), ami azért is érdekes, mert csak ezt követően harapózott el a Szentatyát egyfajta migránspárti aktorként értékelő nyilatkozatok sokasága a magyar jobboldal köreiben. Azóta Ferenc pápa már háromszor látogatott a magyarokhoz; ezekből a legutóbbi, április végi útja az ő programjainak sokaságában is kiemelkedően bennsőséges és meghitt eseménysorozat volt.

PestiSracok facebook image

– mondta. Felvetésünkre, hogy Ferenc korábban valóban megfogalmazott néhány sokakat felkavaró érvelést a migránsok befogadásáról, Hölvényi György ezt felelte:

A KDNP-s politikus kérdésünkre arra is rávilágított: a pápa sosem mondta, hogy jó a migráció, csak azt mondta – nem politikai aktorként –, hogy embertársainkkal szemben van felelősségünk. Kérdésünkre, hogy váteszként tekint-e magára – hiszen végül beigazolódott, amit tíz éve hirdet Ferencről –, Hölvényi György azt mondta:

Hövényi György végül hozzátette:

Ferenc pápa szenteltvízzel áldja meg az őt köszöntő gyerekeket, amikor megérkezik az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Operatőr: László Petra/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?