
Az amerikai hírszerzés tudja, hogy Oroszország győzött és Ukrajna elveszítette a háborút – állítja hírszerzési forrásokra hivatkozva Seymour Hersh veterán amerikai újságíró.
A Bennfentes idézi Seymour Hersh veterán amerikai újságíró legfrissebb értesüléseit, aki amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva állítja: az USA pontosan tudja, hogy Oroszország győzött és Ukrajna elveszítette a háborút.
Vannak jelentős csoportok az amerikai hírszerző közösségben, akik a helyszíni jelentésekre és a technikai hírszerzésre támaszkodva úgy vélik, hogy a demoralizált ukrán hadsereg feladta annak lehetőségét, hogy legyőzze a súlyosan aláaknázott háromszintű orosz védelmi vonalakat, és a háborút a Krímre és az Oroszország által elkobzott, majd annektált négy megyére terjessze ki
– állítja Hersh, aki szerint az ukránoknak nincs esélye a győzelemre. Az újságírónak nyilatkozó forrás szerint a háború azért folytatódik, mert Zelenszkij ragaszkodik hozzá, hogy folytatódnia kell. Továbbá úgy látja, illúzió az állítólagos ukrán előrelépés.
A háborúnak vége. Oroszország győzött. Nincs többé ukrán offenzíva, de a Fehér Háznak és az amerikai médiának fenn kell tartania a hazugságot
– idézi a lap a Hersh írásában nyilatkozó forrást, aki kiemeli:
az ukrán katonák már nem hajlandóak meghalni, de ez nem illik bele abba a maszlagba, amit a Biden-féle Fehér Ház ír.
Forrás: Bennfentes; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
gyozo2018
2023-09-24 at 18:12
aladin
2023-09-23 at 06:28
/
Es a tolvaj, népirtó, bőrzongorista szerepére aspirál a tupírfejű, Ripacs Nagy Ervin, és az a mifene nevű, másik antitálentum csiparágó is.
Most mondd meg, milyen tülekedést rendeznek az iönjelölt minihitler nternácik.
gyozo2018
2023-09-24 at 17:54
Ez még nem jelenti azt, higy lemondott volna arról azUSA, hogy kiterjessze egész Közép-Európára!
hivő
2023-09-24 at 13:09
Hersh-nek igaza van,de az
amerikai háboruk egyike sem a
megnyerésről szolt.A
háboru is egy eszköz a
hatalom kezében,de a
megadott ok a háborura,
sosem az igazi ok.
A 24-s választások és
a 2027-ig tervezett háborus büdzsék
arra utalnak,hogy még nem lesz
vége az ukrajnai háborunak.
Még nem akarják elinditani a
teljes pénzügyi és gazdasági
összeomlást sem amerikai ..elitek..
DörrögZuldán
2023-09-24 at 10:41
A dolog egyszerű, készül majd pár Rambo Ukrajnában és már meg is van az amcsi győzelem.
2 ÉNAKI
2023-09-23 at 18:28
Putyin azt vette vissza,ami az övék.Zselének semmi az emberi élet háborúzik tovább. A nép egyrésze elvándorolt,a masik rész a temetőben.Ezért egyszer fizetni fogsz.
Matu
2023-09-23 at 15:45
Az amerikaiak és a többi “szövetséges” annyira beledolgozta magát ebbe a háborúba, hogy ha most beismernék, hogy Ukrajna elvesztette, akkor azt is el kellene ismerniük, hogy ők is veszítettek az oroszokkal szemben. Mikor fog ilyet az USA elismerni? Soha. Hát addig háborúzik, amíg csak bír. Mindegy, mi az ára.
gyurcsányíviktor
2023-09-23 at 08:36
Talán, nem kellett volna NÁCI-vá válni és halomra gyilkolni a saját állampolgáraitokat hoholok !
Ide vezetett a fajtársi jenki hatalom gyakorlata !
Z
2023-09-23 at 06:51
Mission accomplished, mondta 2003 május 1-én az a retardált dzsordzsdabljubush. Ismerös?
aladin
2023-09-23 at 06:28
A kis szinész Zelenszkinek a függöny legördült, most keresi a helyet családjával hogy hova meneküljön mert az eddigi szerepének vége.
a huszados meg a többiek
2023-09-23 at 02:35
a rengeteg ukrán áldozatért a korrupt,-a dolcsi bűvöletében élő ukrán elit a felelős-akik
hagyták az országukat amerikai támaszpont-rendszerré tenni.Akinek van egy csöpp esze előre láthatta hogy az oroszok ezt nem fogják tűrni!Putyin pedig ahogy beigérte
elpusztítja a semmi másra mint Oroszország elleni agresszióra szánt amerikai-nyugati fegyvereket-az ukrán harci rabszolgák pedig rosszkor vannak rossz helyen-de maguknak csinálták amikor amerikai agymosás hatására a megválasztották elnöknek ezt a sivatagból
szalajtott mészárost
Ébresztő
2023-09-23 at 01:05
Egyértelmű az, hogy :
– Oroszország, amely pontosan informálódott – Putyin elnöknek köszönhetően, akinek gyakorlata van ezen a téren- hogy a létére tör egy bizonyos kapzsi világelit- csoport ( felhasználva a Nyugati Világ adottságait), MÁR LEGYŐZTE ELLENSÉGEIT.
Sőt! Már a jövőt építi és ennek a globalista világelitnek a hatalmát is megingatni látszik.
– A kapzsi világelit csoport azért folytatja a háborút, amit kiprovokált, mert ki akarja irtani az ukrán és az orosz népet, valamint Európát is tovább akarja gyengíteni gazdaságilag. Európa veszélyes volt a hatalmára, amíg önálló volt, most viszont, teljesen a kapzsi társaság irányítása alá került. ( az Északi Gázvezeték elvágása és az európai katonaság teljes amerikai befolyásolása által).
Cuki
2023-09-22 at 22:53
most átveszem Nagytestvér melóját
Ukrajna elvesztette kezdeti mozgósított haderejének 85%-át: tábornok
Egy ukrán harci tábornok szerint a tavaly besorozott 100 egyénből csak 10-20 maradt, míg mások meghaltak vagy rokkantak.
Tíz ukrán behívott közül csaknem kilenc, aki egy éve bevonult a hadseregbe, meghalt vagy megsérült a harcok során – jelentette pénteken az ukrán sajtó a Poltava régióban tartózkodó magas rangú hadköteles tisztre hivatkozva.
Vitalij Berezsnij alezredes, aki jelenleg a toborzási és szociális támogatási területi központ megbízott vezetőjeként tevékenykedik, ezt a poltavai városi tanács ülésén ismerte el.
Berezsnij riadót kongatva azt mondta a találkozó résztvevőinek, hogy „a tavaly ősszel az egységekhez csatlakozott 100 személyből már csak 10-20 maradt, a többiek halottak, sebesültek vagy rokkantok”. Ebből a statisztikából kiindulva kijelentette, hogy a katonaságnak sürgős erősítésre van szüksége.
Elismerte, hogy a helyi hatóságoknak jelentős kihívásokkal néznek szembe sorkatonai erőfeszítéseik, mivel a mozgósítási tervnek csak 13 százalékát teljesítették. Ezzel a Poltava a régió rangsorának aljára került.
A munkaerőhiány kezelésére a tiszt azt javasolta, hogy „létesítsék a sorkatonák jelenlétét”. Kijelentette továbbá, hogy a régiónak szándékában áll egy jelentős gépesített dandár létrehozása, és a helyi képviselőkhöz fordult, hogy aktívan támogassák ezt a törekvést.
Az Oroszországgal vívott háború 2022 februári kezdetét követően Kijev általános mozgósítást hajtott végre, megtiltva a legtöbb 18 és 60 év közötti férfit, hogy elhagyja az országot. Erről az intézkedésről kezdetben úgy gondolták, hogy kielégíti az ország katonai munkaerő-szükségletét.
aladin
2023-09-22 at 21:02
ukrjana elveszitette ezt a háborút az oroszok fölényesen fognak gyözni. Egy ilyen korrupt és soviniszta ország mint ukrajna nem gyözhet, ahol elveszik a kisebbség jogait az ilyen országra a megérdemelt vereség jár.
gyurcsányíviktor
2023-09-22 at 19:39
Tényleg vége a háborúnak ?
De, hát mit szólnak majd ehhez a szomszédok ?
Nahát
2023-09-22 at 19:19
Az USÁ-ban egy év múlva lesznek a választások. Bidenéknek elég nehéz lesz még egy évig azt játszani, hogy Ukrajna nyerésre áll.
PG
2023-09-22 at 19:06
Még nincs vége a háborúzásnak, de ez csupán Joe Bidenen, meg a pöcszongoristán múlik. Igaz, erősen vesztésre állnak, de azzal például visszaélnek, hogy az oroszok a civilekre nem lőnek. Viszont az Ukránok igen.
Cuki
2023-09-22 at 17:34
megfordult a háború menete:
“úgy döntöttek, hogy Oroszország és Moszkva kisbetűvel írása már nem számít nyelvtani hibának”
“az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia O. O. Potebnia Nyelvtudományi Intézetének hivatalos levelét követően hozta meg.”
🤣🤣🤣🤣
mi a faszom????
a következő az lesz, hogy nem lesz szabad leírni ezeket a neveket 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
tiszta közepkor bazdmeg…🤦♂️🤦♂️🤦♂️
Azusa szégyene
2023-09-22 at 17:17
Ez az agyonüthetetlen teknősbéka egyre rondább.
Antónia
2023-09-22 at 17:01
Ezért az ukrán holokausztért Zelenszkijnek és az egész maffiájának felelnie kell.
Több százezer ukrán férfi, nők gyermekek kiirtását nem úszhatják meg szárazon. A népirtás az egyik legsúlyosabb bűncselekmény.
Mit tett az USA és az ukrajnai bábkormány a háború megelőzéséért? Hergelt, hencegett, ingerelte a szomszédos országokat és megalázta az orosz, román, magyar és lengyel honfitársait.
Ébresztő
2023-09-22 at 16:46
VIAM
Bizonyos értelemben valóban elérte a célját a NÉPIRTÓK KLUBJA ! A félmillió halott fehérembert már nem élesztheti fel senki.
Nem vagyok katonai szakértő, és emiatt nem értem, hogy miért hagyta Oroszo azt, hogy a kazettás lőszereket felhasználja az ukri hadsereg? Ez olyan aljas amerikai ötlet, hogy mindenki csak üdvözölte volna, ha odanyomott volna az orosz medve egy megsemmisítő rakétát amikor ezt oda szállították.
Hollywood
2023-09-22 at 16:37
VIAM
Ez mind igaz, de az imposztor usaelnök meg s szíenen úgy fogja előadni, hogy Ukribanda meg a háttértámogatói elérték a céljukat ( a csúfos vereség ellenére) és kitüntetik és megdícsérik minden nagy kivetítőn a kekivarangyot.
Megy tovább a hollywoodi tragikomédia élőben.
Azt is be fogják adagolni a híveiknek, hogy bár Oroszország elrabolta az ukri területek egyötödét, de sikerült meggyengíteni Putyint és a birodalmát gazdaságilag ( a sikertelen szankciókkal 😃 meg a sok orosz halott katona által ) és katonailag ( mivel bővült az agonizáló Nato) ….
ViAM
2023-09-22 at 15:56
A háborúnak akkor lesz vége, ha hivatalosan bejelentik, hogy a kis ripacs nincs többé, mindenki szépen hazakotródik, aztán kezdődhet az ár háború a károk felmérése, ki mit fizessen. Na abból lesz még nagy balhé, miközben a hátra hagyott rengeteg, fel nem robbant lövedék miatt több lehet a halálos áldozat, mint a tényleges háborúban.