Pesti Srácok

Akkora gyógypofont kaptak Sneiderék, hogy félrenyelték a néppártosodást

null

A Hír TV felszabadítása és az ezzel együtt járó heurékázás közepette némileg átsiklottunk egy rendkívül vidám eheti hír felett: az Európai Néppárt hallani sem akar arról, hogy a Jobbik betegye pedikűrözött mancsait a szervezetbe. S ha ez nem lett volna elegendő: a kikosarazás olyan formában érkezett, hogy azt nehéz lábon kihordani.

Kezdjük az elején! Roy, az egri szkínhed-mozgalom megbecsült tagja, akit újabban Sneider Tamásnak hívnak és Jobbik-elnöknek mondanak, a következőket találta nyilatkozni kedden az Azonnali.hu-nak: „Megcéloztuk, hogy az Európai Néppárt tagjai legyünk, és vannak is arra utaló JELEK, hogy ez nem lehetetlen”. Hozzátette: a Fideszt nagyon sokan bírálják, és nem biztos, hogy az Európai Néppárt tagjai maradnak. Tehát a Jobbik jön, a Fidesz megy – sugallta Sneider, aki mindezt nyilván az „arra utaló JELEKTŐL” tudhatta meg, személyesen.

A Magyar Hírlap sem volt rest, meginterjúvolta Pedro López de Pablót, a néppárti képviselőcsoport sajtófőnökét, ugyan erősítse már meg, hogy a Jobbik jól olvassa-e a JELEKET, és hogy tényleg hamarosan tagjaik között üdvözlik-e a szemöldökszedős pártot. Egyáltalán vannak-e JELEK (s ha igen, hol?), amik „arra”, „erre”, vagy „bármire” utalnak. López de Pablo a következőket válaszolta:

PestiSracok facebook image

Ennek az üzenetnek a dekódolásához nincs szükség JELtolmácsra, legfeljebb hordágyra. K.O.

A JELEK szerint tehát az Európai Néppárt néha jól olvas a JELEKBŐL, hisz' onnan a távolból megállapították azt, amit mi itt, Sneiderékkel egy hazába zárva már pedzegetünk egy ideje: a Jobbik-vezérkar lóg a szeren...

Még föl sem kászálódtak a padlóról Royék, kapták az újabb tockost. Érkezett Anna Maria Corazza Bildt, az Európai Néppárt „nemek közti egyenlőség” (sic!) bizottságának alelnöke, aki az Azonnalinak leszögezte: nem támogatja a Jobbik felvételét a néppártba. Pedig Bildt asszony volt az, aki néhány nappal korábban a Politico magazinban élesen kikelt Orbán Viktor ellen. Így tőle – mint hivatásos Orbán-fóbiástól – igencsak elvárható lett volna, hogy fölkarolja a szintúgy Orbán-fóbiás Jobbikot, és beajánlja a Fidesz helyére. Mi több: a „nemek közti egyenlőség” bizottság alelnökeként még inkább illett volna hóna alá nyúlnia ennek az identitászavaros alakulatnak, amely a választási saller és a Pablo-pofon óta végképp nem tudja, fiú-e vagy lány. De nem. Még Bildt asszony is lepattintotta őket. Hát nem fura?

Nem kell ahhoz Csingacsguknak lenni, hogy ennyi JELBŐL kiolvassuk, amit feltétlenül muszáj.

  • Ne szívjál füvet, mert elvisz a rendőrség!
  • A Jobbik előbb lép be a DK-ba, mint az Európai Néppártba.
  • Roynál csak Fekete Pákó lenne ideálisabb Jobbik-elnök.
  • A Jobbik néppártosodása fantasztikusan halad előre: minden néppártosított jobbikosra öt toroczkaisított jut.
  • A Vona-videóüzenetben említett fecske sem nyarat, sem „tavaszt” nem csinál, ellenben megint összecsinálja a gangot.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.