Milyen ellenzéki politikusnak lenni?

Az 1998 és 2002 közötti időszak sokkolta őket, de azt csak anomáliának tekintették, amelynek a lehetőségét is végleg eltüntette a 2002-es visszatérésük. Tulajdonképpen 2010-ben sem estek kétségbe, úgy volt megbeszélve nyugati szövetségeseikkel, hogy az általuk itt hagyott csőd úgyis kezelhetetlen, a jobboldali kormányt úgyis maga alá temeti az adóssághegy. Az IMF, az EU pedig olyan megszorításokat követel majd tőle, ami után diadalmasan térhet vissza a szakértelem és az antifasizmus.

Az, hogy előreláthatóan minimum 12 évet, de inkább 16-ot vagy 20-at ellenzékben töltenek, egyszerűen nem volt betervezve a karrierjükbe. Az államtitkárság nélkül töltött évek megölik a lelket, elreppen az ifjúság és elhalványul a remény, hogy szirénás autó vezeti fel a Merdzsójukat, amikor este hazamennek.

Ennek a pszichológiai traumának a mélységei és reménytelensége akkor vált számomra láthatóvá, amikor azt voltam kénytelen olvasni, hogy Szanyi kapitány szerint a „rabszolgatörvény” a málenkij robot magyar változata (!!!).

Ennél Ujhelyi István igyekszik szebben és erősebben fogalmazni, de nem sikerül neki: „A fideszesek furcsa aberrációja, hogy amikor csak tehetik szembe mennek a magyar emberek érdekeivel”- mondja a távolba szakadt szocialisták másik fele. Egyből megértjük nemes vetélkedésük okait, ha eszünkbe jut, ez a két ember a szocialisták EP-listájának vezetéséért küzd, egymással és Karácsony Gergellyel. Ez a küzdelem azért annyira nagyon kemény, mert az MSZP-P közös listának csak egy hely néz ki biztosan, annyira sikeresen politizál a párt, a frakció és a két zseniális EP-képviselő.

És ez csak kettő azon ellenzéki nyilatkozatok közül, amelyek haláltábori keretek között reflektálnak a karácsonyra készülődő ország hétköznapjaira. Valami technikai aberráció miatt folyamatosan megkapom a Liberális Párt (Fodor Gábor emlékklub) emailjeit, amelyben sajtóközlemények és egyéb felszólamlások keretében Tarlós Istvánnal kommunikálnak. Illetve próbálnak kommunikálni, mert a főpolgármester ingerküszöbét láthatólag nem nagyon érik el a szúnyoghálón kívül döngicsélő árvaszúnyogok. Ennek a társaságnak még azt sem mondta meg senki, hogy a választópolgárokkal kellene beszédbe elegyedni, nem Tarlóssal, mert ő biztos nem fog rájuk szavazni.

Az ellenzéki politikusokat Hadházy Ákos rémisztgette nemrég azzal, hogy az önkormányzati választás lesz az utolsó esély, gondolom arra, hogy mind összefogjanak Taktaharkánytól Darányig. Ebből a repertoárból már tényleg csak a végső győzelem és az Európa Erőd metaforája hiányzik.

Engem megindított Tóth Bertalan, az MSZP utolsó előtti elnökének parlamenti felbuzdulása, amelyben a „rabszolgatörvényhez” benyújtott módosító indítványaik közül 2800-ról ismerte el, hogy szándékos hülyeség. Ha én obstruálni akarnék, akkor megpróbálnám elegánsan csinálni, például azért, hogy a projekt közben ne tűnjek már egy hepciáskodó hülyének. A fenségest egy hajszál választja el a nevetségestől. Még 15 éve is csak a jobboldaliak nevettek Medgyessy Péteren, a baloldaliaknak eszébe sem jutott ilyesmi, de Gyurcsány óta minden liberális és baloldali politikus kötelességének érzi, hogy drámai előadásokat produkáljon. Ezek az előadások azonban annyira szánalmasak, hogy már a szélballerek is rá-rá döbbenek, ez nem komoly, hanem szánalmas, illetve attól szánalmas, hogy komoly, vagyis röhögnek rajtuk, mert már egyszerűen nem lehet velük sírni.

A magyar nép, a magyar közvélemény a leghálásabb az ellenzéknek egy jó kis karácsonyi szünetért lenne. Semmi baj nem lenne belőle, hogyha csak Vízkereszt után jönnének vissza, kipihenve, kisimulva, még öt fölösleges kilót felszedve. Tényleg valahogy ki kellene szédülniük már a mókuskerekükből, mert a végén még komolyan veszik magukat és felgyújtják a belvárost. Tudom, hogy mostanában nem jó ellenzéki politikusnak lenni. Jó esély van rá, hogy ez még jó ideig az is marad. Ilyenkor kell új kunsztokat tanulni, amíg legalább egy kis létszámú érdeklődő közönség maradt még.