Pesti Srácok

Ellenzéki feketeleves, avagy „most öntsed!”

Ellenzéki feketeleves, avagy „most öntsed!”

„Az első, hogy nem politikai háttéralkukkal, nem politikai tárgyalások útján kívánunk jelöltet állítani, hiszen ‘14-ben volt egy jelölt. Azt lecserélték, aztán jött a harmadik és közben volt ló is meg vödör is, ezt semmiképpen nem szeretnénk megismételni.” (Molnár Zsolt – szoci)

MISS LATTE

Molnár Zsolt budapesti MSZP elnöknek úgy tűnik, fejébe szálltak az újévi fogadalmak. Január harmadikán ugyanis a fent idézett mondattal indította nagyon erősen az évet. Másképpen szólva, a szocialisták esküsznek, hogy 2019 farsangjára mentálisan stabilnak öltöznek, senki se fogja felismerni őket. Ki nem találnánk, de az előválasztásról van szó, vagyis, hogy ezúttal tényleg megcsinálják. Hosszas tervezgetés, formálgatás és egymás kanál vízbe fojtása után hétfőn elindul a casting, egy hónap múlva pedig eldől, ki legyen Tarlós István kihívója a budapesti főpolgármesteri poszton. Ígérik, hogy ezúttal nem verik szét a tévét és nem eszik ki a kaját a hűtőből, ha egyedül hagyjuk őket a lakásban...

Csakhogy mind tudjuk, mi szokott történni az újévi fogadalmakkal: legtöbbször az is csoda, ha februárig kitartanak. Szerencsére Molnár Zsolt a fenti mondatot a sajtó képviselői előtt mondta, és nem a szilveszteri bulin suttogta a magát kereső Kunhalmi Ági fülébe, így a következő hónapok ellenzéki castingjának szüneteiben, bármikor felidézhetjük, miközben popcornért vagy pisilni megyünk.

PestiSracok facebook image

A magyar ellenzék ugyanis – hiába ígérnek bármit – pontosan olyan, mint az Idétlen időkig című filmben Bill Murray. Ez az a mozi, amiben a főszereplő mindig ugyanarra a napra ébred, de ahelyett, hogy egyre jobban csinálná a dolgokat, inkább egyre jobban összekuszálja a szálakat. Kiváltképp április 8-a óta ébred az ellenzék minden nap április 9-ére.

Nem tudnak túllépni a saját narratívájukon, és nem lesz ez másképp az előválasztás során sem.

Négy évvel ezelőtt Falus Ferencet, a „köztiszteletben álló nyugalmazott képviselőt” – ahogy az egyébként akkori egyik vetélytársa, az idén (is) induló szocialista Horváth Csaba jellemezte egy interjúban – több volt miniszter, egy politikai és egy választási szakértő, egy volt ombudsman, egy színész, Magyar György és Horváth Csaba (valamint három bohóc, egy pornós és Kiszel Tünde) nevének megszellőztetése után találták meg. Falus Ferencet ennek ellenére – ahogy mondani szokás – még az anyja se szerette: az őt promózó MSZP, Együtt-PM és DK képviselői is hülyének tartották. Tett is érte eleget: verset írt a Facebookra, elmélkedett a fekete lyukról, aztán a mindent vivő jeges-vödrös videóban szólt, hogy „most öntsed!” A gyerek meg visított, a kutya idegesen ugatott, még a ló sem értette, mi történik, a víz pedig végül Falus főpolgármester-jelöltségét is elmosta. A baloldal ügyeletes üdvöskéje visszalépett a hasonlóan hülye, de legalább jól ismert Bokros Lajos javára. Mellette viszont ott volt a Liberálisok, a Jobbik és az LMP jelöltje is, a többi pedig már történelem.A tökéletes kudarc ellenére április előtt mégis megismételték a produkciót: karácsony környékén már azon is összevesztek, hogy egyáltalán legyen-e előválasztás, aztán olyan nagy nevek követték egymást a közös baloldali miniszterelnök-jelölti poszton, mint a méltán ismeretlen Lattmann Tamás, Botka „a francokat nem” Laci, és Karácsony Gergely, aki „alapvetően a faszért hagyta magát rábeszélni”.

Ha az egyszeri politikafogyasztó azt gondolná, hogy tanultak a hibákból, és ezúttal nem a Benny Hill Show egyik forgatókönyvét olvassák majd össze a kampányüléseken, akkor itt az idei lista: a 2014 óta revansra váró frusztrált szoci, Horváth Csaba; Karácsony Gergely, aki véletlenül ezúttal is hagyta magát rábeszélni; a Liberálisok Sermer Ádámja, akiről talán még az anyja se tudja, melyik pártban van; és persze mind közül a legidegesítőbb, ámde – hál’ Istennek – a legnépszerűbb Puzsér Róbert, aki az élő példája annak, hogy civilizált társadalmakban az unokatestvérek miért nem házasodhatnak. Neki ráadásul nagyjából annyi koncepciója van Budapestről, hogy egybenyitná, mint a lottót nyert proli a panelt.

Ennyi, egyelőre. Az előválasztásig viszont még több, mint egy hónap van, a lista tetszés szerint bővíthető és az ellenzéki algoritmus alapján minden is megtörténhet. Mi már addig csak egy lattét kérünk.

A cikket a hamarosan a PestiSrácok.hu-n reggelenként megjelenő latte blog szerzője írta. Névtelenségét nemzetbiztonsági okokból őrizzük. 8-)

Vezető kép: youtube.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.