A "magas színvonalú" propaganda és annak majmolói
A mindenkori jobboldali újságírók 90 éve hallják mindazt a kommunistáktól, a náciktól és a nyilasoktól itt, Magyarországon, amit mi voltunk kénytelenek elviselni az SZDSZ-től és a „liberális” értelmiségtől az elmúlt 30 évben. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy gyenge jellemű felebarátaink, barátaink, szövetségeseink, egyébként normális értékrendű embertársaink közül sokan elhitték ezt, sokaknak épült be a tudatába, a világlátásába, hogy a „haladás” XX. századi formája tömegmészárlásostól, kilencedik hónapig végezhető abortuszostól, PC-terrorostól normális, magától értetődő, természetes állapota a világnak.
Egy mondattal összefoglalható a progresszió „kommunikációs” projektje: a haladásért ugyan áldozatot kell hoznia az embereknek, hatalmas áldozatokat, de ezért nem a haladás a felelős, különösen nem a mindenhol felbukkanó értelmiségiek, hanem azok, akik nem akarnak arra haladni, amerre a haladók akarnak. Soha nem látott propagandaipart építettek fel erre. Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás utáni húsz évet úgy csináltuk végig, hogy 95 százalékos sajtófölényük volt. Ha fele-fele körül alakulnak a sajtóviszonyok 1990 után, Magyarországon egyetlenegyszer sem nyertek volna a baloldali liberális pártok választást.
Amióta megszületett, minden kicsit is normális, nem ultraliberális ember a folyamatos inszinuáció állapotában él, minden természetes normális érzéséről azt hallja napi huszonnégy órában a baloldal, a liberálisok, álzöldek propagandistáitól, hogy azok minden jó elpusztítói, ellenségei.
A nemzeti érzés, a család utáni, a gyerek utáni vágy, a haza, az otthon szeretete, a nőiesség és a férfiasság ezeknek a perverz gazembereknek az évszázados munkája után is létezik, de már nem úgy gondolunk rá, mint a dolgok természetes állapotára, hanem mint a saját egyéni kis megvédendő világunkra.
Háborúban viszont olyan fanatizált propagandistákkal állunk, akik kétség nélkül - tényleg minden kétség nélkül - meg vannak győződve arról, amit hirdetnek. Olyan „újságírókkal”, „publicistákkal”, szerkesztőkkel, véleményformálókkal állunk szemben, akik sosem gondolkodtak a nekik adott parancs keretein kívül. Ezek az emberek az önirónia, az önreflexió leghalványabb jelenléte nélkül bizonyosak benne, hogy tényleg mindent el kell pusztítani, ami már létezik, azért, hogy fel lehessen építeni az ő, egyébként semmilyen módon nem meghatározott, csak propagandacélként létező, tökéletes világukat. Generációk óta erre trenírozzák őket, kiváló anyagi körülmények között, biztonságban élhetnek, és az erkölcsi fensőbbség és a végső igazság birtoklásának luxusa is megadatik nekik.
A G-nap megmutatta, mennyire könnyen veszítik el a keretek pillanatnyi lazulása, a magasabb fizetés vagy néhány vállveregetés hatására emberek minden integritásukat. Ami persze lehet, hogy sosem volt meg nekik, de ilyen az ember: vannak, akik ragaszkodnak magukhoz, és vannak, akik nem állandóak.
Mit várhatunk akkor azoktól, akik egész életükben csak a haladás mantráját hallgatták?
A jobboldali újságíró-közösségekben időről-időre rácsodálkozunk arra, hogy a liberálisok milyen érinthetetlen eltökéltséggel képviselik a szélsőséges nézeteiket és milyen hihetetlen erővel képesek nem tudomást venni azokról a borzalmakról, ahová az elveik könyörtelen alkalmazása vezet.
Mi, jobboldaliak nem gondoljuk magunkat tökéletesnek. Nekünk nincs tökéletes világunk, nincs földi mennyországunk. Mi törekszünk a földi, emberi céljaink felé, a magunk tökéletlenségének tudatában. De olyanokkal harcolunk, akiknek vakhite van.
A képzési rendszerük kiterjedt, a hatalmas pénz, ami a rendelkezésükre áll, sokszorosa annak, mint amit mi valaha is láttunk. A közepes képességű zsoldosaik is olyan kiképzést kapnak, hogy tömegesen képesek előállítani elfogadható minőség termelésére képes sajtómunkásokat. A jobboldali sajtó képviselőinek döntő többsége autodidaktákból, elkötelezett emberekből áll, akiket nem képeztek ki arra, hogy egy egységes univerzumban hazudjanak. Amit a propagandáról tudunk, azt a liberális sajtótól lestük el, abból tanultuk meg, hogy miket és főleg hogyan hazudnak rólunk. Ebben ők a királyok, ezt nem tagadhatjuk. A legnagyobb hazugságokat is képesek jobban tálalni, mint mi a magától értetődő igazságot vagy akár a látható valóságot.
Ne szégyelljük, hogy ebben mindig ők lesznek a jobbak. Sokszor jobb lesz továbbra is olvasni az ő hazugságukat, mint a mi igazságunkat. Lehet, hogy vannak köztük szakemberek, de ezt a szaktudást ne irigyeljük tőlük!
Ne feledjük, ezek az emberek azok, akik kiállnak tíz év alatti gyerekek nemváltó hormonkezelése és nemátalakító műtétje mellett. Ezek az emberek azok, akik kiállnak egy olyan abortuszszabályozás mellett, amely lehetővé teszi a terhesség utolsó pillanatáig az életképes, megszületett csecsemő lemészárlását. Vagy olvasott ez ellen kikelő, vagy esetleg érvelő cikkeket valaki a liberális sajtóban?
A liberális sajtómunkásokat, a liberális sajtót a szélsőségesei és a szövetségesei alapján kell megítélni, vagyis a nácik, a kommunisták, az ultraliberálisok, az LMBTQ+ mozgalom, az ultrafeministák, a drogosok életmódja és célkitűzései alapján. Aki pedig a tartalmat nem tudja elválasztani a formától, vagyis többre becsüli a jól megírt hazugságot, mint a suta igazságot, azt örömmel látja a liberális sajtó. Az ilyeneknek ott mindig lesz állás és dicséret. Vö. PRO és KONTRA.
