Nem elég jól kormányozni, a propagandaháborút is meg kell nyerni
Sőt, jelen állás szerint elsősorban a propagandaháborút kell megnyerni. A politika minden korban és minden civilizációban szükségszerűen tolódott ebbe az irányba, hiszen a vesztesnek, hatalomból kiszorulónak soha, semmi se drága. Nem az emberi gátlástalanság új a mai politikában, hanem azok a technológiák, amelyeket alkalmaznak, és a politika céljai teljesen szokatlanok. A hatalmat akarják, mint mindig, de olyan totalitással, amire technológia híján korábban nem gondolhattak. Továbbá először fenyeget komolyan a történelemben a rejtett hatalomgyakorlás intézményesülése, amikor a hatalom nevesített képviselőiről teljesen nyilvánvaló, hogy nem a hatalom valódi birtokosai, és nem is tudható, hogy ki irányítja őket.
2002-ben a Fidesz azért vesztette el a választást, mert a párt vezetése és Orbán Viktor is azt gondolta, hogy a jó kormányzás elég. 2002-ben örökre megtanultuk, hogy nem elég. Magyarországot nem kormányozták jól 75 évig 1998 előtt, az is egy válságkormányzás volt egy vesztes háború után. Békeidőben az országot egy teljesen más technikai színvonal idején, más politikai konstrukcióban, a kiegyezés után irányították elfogadhatóan. A magyaroknak generációk óta nincs élményük a normális kormányzásról, arról a normalitásról, amikor a politika valójában nem gyakorol hatást az életükre, csak annak kereteit határozza meg.
Ellenben a kor színvonalán űzött totális propagandáról van tapasztalatunk, sőt, igazából csak arról van. Az első Orbán-kormány tulajdonképpen ezzel, a nem propagandavezérelt, hanem a normalitás kereteinek visszaállításával és fenntartásával foglalkozó kormányzással próbálkozott, és példátlan sikert ért el vele. Hiszen ez, a hétköznapi értelemhez visszakanyarodó kormányzás tette végérvényesen nagy párttá a Fideszt, és ami sokkal fontosabb, ez emelte bőven kétmillió fölé a szavazóbázisát és stabilizálta azt 40 és 50 százalék között minden választáson azóta. Ezzel a sikerrel azóta sem számoltunk el az értékén. A Nyugat ajnározásából annyi igaz, hogy ez a normalitáson alapuló kormányzás ott az államapparátusokba ízesült már évszázadok óta, míg nálunk a jobboldalnak kellett ezt visszahoznia politikai szinten és ráerőltetnie az államapparátusra. Legnagyobb hibánk az, hogy ez nem sikerült rendesen, a hivatalok egy kis része túl fideszes lett, nagy része azonban maradt baloldali bürokrata, még akkor is, ha ezt nem tudja magáról. De lehetetlen is a jelen körülmények között egy semleges államapparátus kialakítása, mert a külföldi titkosszolgálatoktól a multik ügynökeiig, a rejtett liberális hálózatokig és a nettó bűnözői csoportokig manapság mindenki a modern államok döntéselőkészítési rendszereibe akar beépülni. Nyugaton ez már le is zajlott, miközben a politikai elitek is felhagytak a normális kormányzás gyakorlatával, és a náci és a kommunista praxishoz hasonló brutalitással folytatnak szélsőségesen ideologikus kormányzást.
Az ideologikus kormányzás azonban nem kormányzás, hanem a korábbi, még működőképes struktúrákon való élősködés a valós kihívások teljes figyelmen kívül hagyásával, és így értelemszerűen a pusztulás előszobája.
Nyugaton már a propaganda az elsődleges kormányzási eszköz, amelyet egyrészt a voluntarista totalitárius (szélsőséges) liberalizmus győzelme hozott magával, másrészt pedig az, hogy különös szerencsétlenségünkre az ezt rendkívül hatékonnyá tévő technika és technológia most áll rendelkezésre például a „közösségi média” néven futó technológiai szörnyek létrejöttével. Ironikus – és a modern politikában és manipulálásban természetes –, hogy „közösséginek” hívunk valamit, aminek elsődleges célja a közösségek megszüntetése, minden ember egyedi „buborékba” zárása, és a totális manipuláció, ellenőrzés.
Nyugaton eldőlt már a valóságon és az ideológián alapuló kormányzás közötti küzdelem, utóbbi teljes győzelmével, hiszen ott a hagyományos pártokat, az egykori valódi politikai pártokat egyszerre „zabálta” fel belülről a liberalizmus és a hanyatlás. Közép-Európában és nálunk azonban a rendszerváltások után tömegek undorodtak a primitív nyugati ideológiáktól, és a lokális hagyományokból is túlélt annyi, amennyi az egészséges életösztönhöz kell, így politikai pártok jöhettek, jöttek létre a helyi integritások megvédésére. A Fidesz is ilyen párt, egy lokális érdekképviselet, amely egy demokrácián belül védelmezi formális pártként a saját hazájában kisebbségbe szoruló magyar identitás létérdekeit. Ebből szükségszerűen következik, hogy a választások sohasem a kormányzás minőségéről szólnak, hanem arról, hogy miként lehet propagandaeszközökkel minél több forrást, hatalmat, rendelkezési jogosultságot átjátszani olyan erőknek, akik nem helyi érdekeket képviselnek.
A liberálisok propagandája hihetetlenül jó. Tulajdonképpen a magyar és még a budapesti választók eszét dicséri, hogy nem 2014-re felejtették el Gyurcsány és Demszky ostoba, gonosz brutalitását az országukkal és a városukkal szemben, hanem csak 2019 őszére. Pozitív kontextusba tudták helyezni minden romboló programpontjukat, és negatívvá tudták tenni mindazt, ami a normál állami tevékenység legpozitívabb része. Talán csak a családvédelmi akciótervvel vallottak kudarcot. Tudomásul kell vennünk, hogy a jó kormányzás nem vezet választási győzelemhez, sőt, azt is, hogy a horrorkoalíciók önkormányzati ámokfutása sem fog szükségszerűen a népszerűségük csökkenéséhez vezetni. Mostantól a legmodernebb amerikai és nyugat-európai befolyásolási technikák állnak a rendelkezésükre, mert az elmúlt két választáson sikerült azokat a magyar viszonyokra bekalibrálni.
Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar politikai polgárháború teljesen megváltozott, az ellenfeleink „csodafegyverek” sokaságát kapták meg külföldi gazdáiktól. Sokkal több embert tudnak ezután megszólítani, és olyan intenzitással tudják folytatni az agymosást, amit el sem tudunk képzelni. Jó kormányzással többé nem nyerünk választást, az bizonyos, sőt: el fogják érni, hogy még a jó kormányzásért is gyűlöljenek bennünket, jobboldaliakat bizonyos választói csoportok.
Ez 2019 két választásának nagy tanulsága.
