Pesti Srácok

Mit nekem te zordon Kárpátok? – Petőfi gargantuális tévedése

Mit nekem te zordon Kárpátok? – Petőfi gargantuális tévedése

Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben sem én leszek az első, aki szerint a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben. Született is egy adekvát válasz erre, tán még valamikor a hetvenes években: „Mit nekem te zordon Kárpátok?” „Ezt neked!” – és egy jókora nagy fügét mutatott ilyenkor a versmondó. (Azért nem merek lófaszt írni, mert a múlt heti, a liberálisok pöcsmutogatási kényszeréről szóló vezércikkem kapcsán több kommentelő is kifogásolta – komoly morállófasz-lóbálások közepette – a szóhasználatot.)

Szóval, szégyen ide vagy oda, életemben először járok a Hargitán. Mivel a síterep nem annyira erős, a távolság viszont elég nagy, eddig nem különösebben volt rá érkezésem. 8-9 óra alatt bőven el lehet érni Ausztria legtutibb síközpontjait (Ischgl, St. Anton, Serfaus, stb.), Szlovákia csúcsterepe, a közép-európai viszonylatban is kitűnő, az elmúlt 10 évben hatalmas fejlesztéseken áteső Chopok pedig mindössze 3-4 órára van. (Ha a fejlettebb északi oldalra megyünk, az plusz egy-másfél óra, de mivel a két oldal közötti összeköttetés ma már problémamentes, és a délin is egyre több jó szállás épül, simán megéri ezt a közelebbi opciót választani.) De most jött egy ajánlat: szarjuk le a pályákat, felvonókat, és menjünk el túrasízni Erdélybe…

Évek óta kacérkodom a gondolattal, sőt, kifejezetten sóvárogva néztem mindig a sógoroknál (de a digóknál vagy a békaevőknél is) azokat a fanatikus elmebetegeket, akik szembejönnek fölfelé a pálya mellett, lihegve, izzadva, léccel és speciális kötéssel a lábukon, hogy aztán több óra caplatás után kb. 5 perc alatt lecsússzanak… és huss, nagyjából el is ment a nap. Micsoda őrültség – és micsoda sportteljesítmény! De a napi 40-50 eurós síbérleteket az ember mégiscsak igyekszik kimaxolni, 8:30-tól 16:30-ig megállás nélkül tolni a lifteken, hüttézés nélkül – így sosem vitt rá a lélek, hogy egy-egy napot „elpazaroljak” a felgyaloglós verzióra. Úgyhogy ez most nagyon adta: Erdélyben a pályák nem nagy szám, a felvonók kissé oldskool-ok – úgyhogy végre kipróbálhatom, amit évek óta csak kerülgetek…

És mielőtt bárki megrémülne, hogy úristen, ez most egy úti beszámoló lesz (amúgy igen), azért tessék, itt egy kis politika is: döbbenetes látni, ahogy az ember jön keresztül a lepukkant, román falvakon, az utcákon csellengő pudligár alakokkal, a bevakolatlan, omladozó házakkal, a dögkúttal a falu végén (na jó, ilyet nem láttam, csak túl sokat olvastam a „Gyűlölt ellenségeink” blogot)… majd egyszer csak beérkezik Székelyföldre, ahol rend van, tisztaság van, takarosak a házak, jóarcúak az emberek, a falu közepén akkora hatalmas Betlehem áll, amiért Németországban már leültetnék a Bürgermeistert…

PestiSracok facebook image

Egyetlen dolog miatt aggódtunk picikét: nem nagyon láttunk havat útközben, és a különböző hójelentések sem voltak túlságosan biztatóak, mindössze néhány centiről szóltak. Lelövöm a poént: valóban nem olyan sok a hó. Bár tegnap este leesett 10-15 centi (igen, még egy poént lelövök: épp most is itt vagyok; ezeket a sorokat Hargitafürdőről, a Csíki Panzióból írom), de nem nagyon volt még hozzá elegendő alap, így ez a mennyiség önmagában még kevés a sízéshez. Viszont a hótalpas túrázáshoz bőven elegendő – így reggel neki is indultunk felfedezni a környékbeli erdőket, természetesen bízva abban, hogy a medvék viszont nem fedeznek fel minket. (Na jó, ezt kicsit túlparáztuk, a Tusnádfürdőről rendszeresen halott – egyébként tényleg valós – rémtörténetek miatt; ide a magasabb hegyekbe nemigen jönnek föl a medvék, pláne télen, hiszen alapvetően élelmet keresnek, és ezt lenn a faluban sokkal inkább megtalálják, ezért ijesztgetik inkább ott a gyanútlan turistákat.) Most nem lövök le poént: egyetlen medve sem támadott meg minket, semmilyen veszélyes kalandba nem keveredtünk.

Viszont itt jönnek az egymás után dobált hangzatos, hatásvadász szavak és kifejezések: gyönyörű, fantasztikus, lélegzetelállító, mesebeli, ámulatba ejtő, szenzációs, csodálatos, kibaszott jó, beszarás… (mindenki válassza ki, amelyik neki tetszik, ne lóbálja itt nekem senki a morállófaszt). Most nyertek számomra igazán értelmet azok a sorok, amiket annak idején először a Magozott Cseresznyétől hallottam, azóta volt szerencsém az extrém metál verzióhoz is a Baskiria jóvoltából (bár bizonyára egyik sem az eredeti verzió):

Lépteink nyomán fenn a Hargitán
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs az átkozott bilincs,
Énekeljetek, völgyek és hegyek!

Nem vagyok túlzottan nagy rajongója az irredenta daloknak, nem is annyira a tartalmi kérdések miatt, hanem leginkább azért mert zeneileg általában elég szarok. Az „Erdélyi Induló” viszont olyan sodró lendületű, meg hát lássuk be, csodálatosan szívhez szóló a szövege is, úgyhogy ez valahogy már régen is megfogott; a Hargita fenyvesei között pedig mindent megértettem.

Megállapítottuk, hogy itt még a fenyőfák is szebbek, egészségesebbek, mint akár a Tátrában, akár az Alpokban. És bár simán lehetne, hogy ezt csak a pillanatnyi érzelmi felindultság miatt képzeltük bele, a szakavatott helyi túravezető megerősítette, hogy ez valóban így van, ugyanis ezeket a fenyőerdőket elkerülte a fakitermelés, a gazdasági hasznosítás, és ebből következően a betegségek is. Tehát itt nem jellemző az, ami álmunkból felkeltve (a használtautó-horrorkamionok mellett) azonnal eszünkbe jut Romániáról: a fatolvajok, és az üzemi mértékű lopás, illetve elszállítás mindenféle – szintén horrorisztikus jegyeket mutató – teherautó-szerűségekkel. Nem, ezen a vidéken ez nem jellemző. Úgy tűnik, a székelyek még a legínségesebb ceaucescu-időkben is meg tudták őrizni józanságukat, felelős gondolkodásukat és természetszeretetüket, és nem tették tönkre az erdőiket.

A 4 km-es hótalpas túra fel a csúcsra hatalmas élmény volt; óriási szerencsénkre pont a lehető legideálisabb időben jöttünk, hiszen a friss porhóban különösen vadregényes, extra élmény elsőként taposni az utat. Lefelé pedig a turistaösvény helyett szándékosan mindenféle úttalon utakon jöttünk, részben a kabinos lift alatt, időnként seggreesve a mély hóban, így a csapat extrémkedésre hajlamosabb része is jól kiélhette magát. A táj pedig… hát arra tényleg nem nagyon vannak szavak. A Hargitafürdő fölötti hegygerincről elvileg egészen a Madarasi Hargitáig el lehet látni tiszta időben – ez most sajnos nem sikerült, mert bár időnként a Nap is felbukkant, de az alacsony felhőzet miatt a távolabbi csúcsok ködbe burkolóztak. Azt mondják, itt minden hegynek más a mikroklímája, ezért is van az, hogy a Madarasi Hargitán általában több hó is van, mint Hargitafürdőn. Most is ez a helyzet; ott már járnak a felvonók is (Hargitafürdőn csak szilveszter napján, kedden indulnak), és ott a túrasízéshez is elegendő hó van, nem csak a pályákon, hanem az erdőben is.

És ezzel a harmadik poént is lelövöm: a túrasízés még mindig nem volt meg, de majd holnap… Reggel indulunk át a Madarasi Hargitára, a bérelt túraléc (hozzá a talpára szerelhető fókaszőrrel) már itt van nálam (pontosabban a sítárolóban), úgyhogy ahogy Samantha Fox is énekelte 1987-ben: Nothing’s Gonna Stop Me Now. Mivel azonban ezt a cikket ma kell leadnom, így csak a mai hótalpas túra élménye alapján tudom mondani, de azt teljes szívvel: a Hargita gyönyörű! Emberek, amint csak tehetitek, látogassatok el ide!

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.