Háború

Hallom a félelmet gerjesztő légvédelmi szirénákat, a robbanásokat, a géppuska ropogást. Nézem egyre aggódva a filmkockákat, hogy a háború itt közelünkben zajlik, megint háború van Európában, a XXI. században. Azt hittem, hátra hagytuk a XX. század két világégését, borzalmait, pusztítását. Úgy látszik sem a politikusok, sem a katonák semmiből sem tanulnak.

Tovább nézem a keleti magyar határvárosok, a magyar emberek önzetlen segítségét, ahol parancsszó nélkül válnak az iskolákból, művelődési házakból, egyetemi kollégiumokból, magánházakból menedékek az üldözöttek számára. Nézem, hogy az ország népe ismét összefogott a bajban, konzervek, tartós élelmiszerek, ruhák, meleg takarók, tisztítószerek kerültek hihetetlen nagy mennyiségben a háború elől menekülő rászorultakhoz, de a hazai szeretetszolgálatok, segélyszervezetek is az Ukrajnából érkező menekültek segítségére sietett, gyűjtést szervez, adományokat gyűjt. Persze számított a jó példa, a központi akarat. A kormány szíve a helyén volt. Orbán Viktor miniszterelnök elsőként mondta ki, hogy az Ukrajnából, a Kárpátaljából érkezőket barátként fogadjuk baráti országba, mivel ezt követeli az emberség.Ez az igazi európai, keresztény magatartás. Régen mondták, hogy a történelem nem ismétli önmagát. Sajnos igen. Legalább is itt Közép-Európában mindig más és más indokkal. Csak az elmúlt harminchárom évben három háború is zajlott a szomszédságunkban. Romániában 1989-ben polgárháború tört ki Ceausescu embertelen, kommunista rezsimje ellen és a fegyveres harc Temesvárról indult egy magyar, Tőkés László református lelkész álhatatossága miatt. A küzdelem a magyar nemzetiségek jogaiért indult a román diktatúra ellen, amely aztán forradalomba torkollt. A véres harc elől Erdélyből ezrek menekültek Magyarországra. A határmenti települések nem hogy befogadták a menekülteket, de magán emberek ezrei konvojba vitték Erdélybe a segélycsomagokat, élelmiszereket, gyógyszereket, ruhákat.

Nem sok idő kellett, hogy déli határainkon is kitörjön a csaknem tíz évig tartó délszláv háború. Akkor egy olyan művi tákolmányt -Jugoszláviát - vertek szét a függetlenség jegyében a különböző etnikumú népek, amelynek révén olyan önálló országok születtek, mint például Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Bosznia. Akkor is a határaink mellett folytak a harcok. A rendszerváltás első független kormányának Antall Józsefnek és a magyar emberek döntő többségének helyén volt szíve. Déli, nyitott határainkat több tízezer menekült lépte át. Nem számított ki a magyar, ki a szerb, a horvát, a szlovén, a bosnyák. Mindenkinek lakhatást, meleg élelmet biztosítottak, rögtönzött szálláshelyként kinyitottak akkor is az iskolák, a közösségi házak, az intézmények, valamint a lakótelepek, az önkormányzati tulajdonú lakások üres helyiségeibe helyezték el a menekült családokat. Miután a délszláv háború évekig eltartott, így a felnőtteknek munkát biztosítottak, gyermekeik óvodába, iskolákba járhattak. Ezek a magyarok, akiket a balliberális ellenzék politikusai tudatlannak, már délelőtt részegesnek, a nőket egy rejtvény megfejtésére is alkalmatlannak tartanak. Sőt, miniszterelnök-jelöltjük Márki-Zay Péter a magyarok millióit nevezte trágyával etetett gombáknak. Ennek a hatalomra, kormányzásra törő ,,felelős" ellenzéknek vezető politikusai (Márki- Zay Péter, Fekete-Győr András) fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába.

Mondhatom ilyen pocsék, felelőtlen ellenzéke a magyarságnak nem volt hetvennyolc éve, amikor is a nyilasok 1944-ben, a német megszállás után hatalomra kerültek. Azért a néhány hónapi kormányzásért szétlövették Budapestet, asszisztáltak több százezer magyar deportállásában, meggyilkolásában, nyakunkra hozták 44 évig a szovjeteket, Rákosit és Kádárt. Megjegyzem sokezer kisnyilas aztán a Magyar Kommunista Párt soraiban űzte ,,áldásos" tevékenységét, például a gyűlölt kommunista erőszakszervezet, az ÁVH tagjaként. Ez a mai gyurcsányista ellenzék sem a magyar érdekeket nézi, hanem a sajátját. Kiszolgálná feltétlenül Brüsszelt, a NATO-t. Ahogyan szellemi és valódi felmenőik kiszolgálták elvtelenül a Szovjetuniót. Nekik nem számít a magyar élet, a magyar érdek. Ha kellene, háborúznának egyet Ukrajnában az oroszokkal. Érdekes, ez a mai balliberális oldal egy szót sem ejt a Kárpátaljai magyarok ukrán elnyomásáról, magyar nyelvük korlátozásáról, a sorozatos zaklatásokról. Igaz, ők Gyurcsány Ferenccel az élen 2004-ben elutasították a kettős állampolgárságot, el akarták szakítani az anyaországtól az erdélyieket, a felvidékieket, a vajdasági, bácskai, határon túli magyarokat. Pedig a magyar nemzetben gondolkodó magyaroknak Kárpatalja magyarjainak kisemmizéséért lenne miért haragudniuk. De hát a bajban ismerszik meg az ember. A háború, ilyenkor nagyobb baj, mint az emberi jogok. Több millió ember élete veszélybe került. A háborúban a bajba jutott embereknek segíteni kell. S ezt teszik a magyarok, minden ellenkező, rosszindulatú híreszteléssel szemben.

Ne legyenek kétségeink. Mindenki ismeri az oroszokat. Legalábbis Magyarországon, igen. Szabadságunkért, függetlenségünkért harcoltunk a szovjet invázióval szemben 1956-ban. Megtanultuk, hogy a nagyhatalmaknak más az érdekük, mint a kis országoknak. A szovjeteknek kellett Magyarországon keresztül a Nyugat felé vezető hadászati folyosó. A Nyugatiak, az Egyesült Államok minden ígérgetés ellenére cserben hagytak bennünket. A forradalmárok, a magyar nép többsége nem tudta még akkor, hogy az USA és a nyugati nagyhatalmak nem akarják megváltoztatni a második világháború után megkötött status quót. Ez játszódik le most Ukrajnában. A magyar vér olcsó volt 1956-ban, most olcsó az ukrán vér. Szabadságát minden népnek saját magának kell kivívnia. Ezt mi tapasztalatból tudjuk.

Egy biztos. A háború szörnyű, a béke gyönyörű. Gyerekként átéltem a forradalom és szabadságharc alatt, ahogyan a szovjet tankok, harckocsik, repülőgépek rommá lőtték csodálatos fővárosunkat. Láttam a fiatal halottak százait, akiket síró hozzátartozóik mosóteknőben szállítottak el. Emlékszem, ahogy éjszakánként egy-egy szovjet roham alatt párnákkal, dunyhákkal rohantunk le a pincékbe. Nagynéném, Luji néni még visszaszaladt a pincéből a legnagyobb golyózápor közepette, hogy lehozza imádott puli kutyánkat, Bodrit. Ezt nem tudom elfelejteni. Ötvenhat is háború volt. Éppen ezért ezt ne akarjuk. Ne dőljünk be a szírén hangoknak. Ezek közül egyik sem akarna harcolni. Ezek becsinált, hazug emberek. Másokat, fiatal magyarokat küldenének meghalni. Ezek mindig az erősebbhez dörgölőznek, másoknak akarnak megfelelni, nem a hazájuknak. Uraik aztán időben lerúgják őket. Az árulókat sehol sem szeretik.

Vezető kép: Ukrajnából menekülő emberek sírnak, miközben családtagjaikkal találkoznak a lengyel-ukrán határon, a délkelet-lengyelországi Medykában 2022. február 27-én. MTI/AP/Visar Kryeziu