Pesti Srácok

Ahol Fekete-Győr András a legokosabb

Ahol Fekete-Győr András a legokosabb

Kétségtelen tény, hogy a Momentum nevű politikai alakulat gúnyolásának csekély a sportértéke, hiszen nevezettek maguktól megoldják, hogy nevetségesek legyenek, de ez a párt jelenleg az ellenzék jövője, a kettőből az egyik olyan pártocska, amelyik önmaga is képes lenne bejutni a parlamentbe. Az ellenzék múltja pedig értelemszerűen a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenccel az élen, akiről azért meglehetős bizonyossággal állíthatjuk – pillanatnyi hangulatától függetlenül –, hogy megrázó mértékben okosabb, mint bármelyik pártelnök- vagy frakcióvezető-társa.

Amikor Hadházy Ákos kiadta a jelszót, hogy az ő tudatalattijában kavargó indulatok alapján kellene az ellenzéknek hozzáállnia a következő parlamenti ciklushoz, lehetett sejteni, hogy a Momentum lesz az, aki megpróbál leginkább megfelelni ennek a kórképnek. Nem is feladatmegosztás ez, hanem sokkal inkább az ellenzéki álmok szétszálazása; a momentumosok hiszik azt leginkább, hogy a forradalmárkodás vezet valahová. A többi megélhetési ellenzéki politikus már tudja és képes is rá emlékezni, hogy télen hideg van, nyáron süt a nap, egy átlagos napon pedig ciklus közben az embereket nem érdekli az utcai politizálás sem. Még Tóth Bertalan (tudják, az MSZP Kunhalmi Ágnes melletti társelnöke, a magyar politika láthatatlan embere) is tudja: ellenzéki frakcióvezetőnek lenni úgy jó, ha az embert nem zavarja a jelentéktelenség és szeret a parlamentben ücsörögni (állítólag jó a büfé). A nevetségességet meg mindegyik egészen kiválón bírja.

A Momentum problémája az, hogy egyszerre akarnak parlamenti párt lenni, fotelforradalmárkodni és politikai innovációkat kitalálni (nyugati mintákat kritikátlanul átvenni), amikkel lehet látszani a nyugati sajtóban. Fekete-Győrék hisznek a permanens forradalomban, vagyis annak modern megfelelőjében, a permanens kampányban. A permanens kampány nem demokratikus politikai eszköz egyébként, még csak nem is parlamenten kívüli politikai eszköz, hanem valójában demokrácián kívüli eszköz, hiszen valami olyannak tekinti a demokráciát, amelyben addig kell szavaztatni a népet, amíg a forradalmárok nem nyernek. A választások elvesztése utáni ellenzéki döntések legrejtélyesebbike az, hogy a Momentum frakció Fekete-Győr Andrást "választotta" frakcióvezetőjének. Azt hihetnénk, hogy Fekete-Győr képességeit ismerve az emberi bizonyosság maximumán állíthatjuk, van nála alkalmasabb a csapatban. A tudomány mai állása szerint az sem bír sokkal kisebb valószínűséggel, hogy csak alkalmasabbak találhatók a Momentum-frakcióban, sőt, nehéz lenne olyan embercsoportot lelni a bolygón, amely nem tartalmaz olyan embert, aki bármire alkalmasabb, mint a Fegyőr. Gyurcsány Ferenc után Fekete-Győr a magyar politika legnagyobb túlélője, és egyben politikai öngyilkosa is. Ember még ennyi ostobaságot nem mondott és nem csinált pártelnökként, még Jakab Péter sem, és mégis itt van még közöttünk, ahelyett, hogy valahol külföldön bujkálna szégyenében. András abban is unikális, hogy tényleg nem tudja, hogy ő mennyire ciki. Akinek a többi ellenzéki vezetőt is volt már alkalma megtekinteni közelről, az tudja, hogy ők valamennyire szégyellik magukat azért, amit csinálnak, csak a gázsira gondolnak közben (ahogy azt egy csepűrágónak hakni közben egyébként kell). Még Gyurcsány Ferenc is tudja, hogy szégyenkeznie kellene, de őbelőle a saját szerencséjére hiányzik ez a képesség a szégyenkezésre, és ő ezt a tulajdonságot bizonyosan nagyon szereti is magában.

Ki és miért tartja életben Fekete-Győr András politikai karrierjét? Saját maga biztos nem. Donáth Anna gondolhatja esetleg azt, hogy András a legkevésbé veszélyes párttag az ő pártelnöki pozíciójára. De András egyúttal a pártra legveszélyesebb párttag is, hiszen bármikor képes megfogni a falból kilógó elektromos vezetéket is, ha valaki azt mondja neki, hogy az birkózógép (ha emlékeznek a Markos–Nádas vonatkozó poénjára). Donáth Anna a következő időszakban is azzal lesz elfoglalva, hogy napi rendszerességgel posztolja a magyarellenes tevékenységét Brüsszelből és kész. Fekete-Győr azonban napi politikai küzdelmet lesz kénytelen vívni frakcióvezetőként az országgyűlésben. És eközben azt a benyomást kellene keltenie, hogy tudja, hol van és mi is történik körülötte. Jobboldali politikusok, akik beszélgetni kényszerültek vele, már leírták Fekete-Győr intellektuális pályaívét. Nyolc nagyjából betanult mondattal indult, majd amikor a reflektorfénybe került, valakik, feltehetőleg a jutalmazás–büntetés módszerével, rávették, hogy legalább az ellenzéki sajtó szalagcímeit olvassa el és azokat mondja vissza. Miután ezek a mondatok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a cikkek tartalmával vagy bármilyen ténnyel, ez okozott némi zavart, de egy darabig még az ellenzéki szavazók is azt gondolták, hogy ezek a marhaságok András önálló gondolatai. Állítólag mostanában megint fejlesztettek rajta, valakik megismertették a Momentumot és Andrást a panelezés módszerével. Ez azt jelenti, hogy valakik, akik tudják, hogy mit akar a párttulajdonos pontosan, megírják előre a politikusok önálló gondolatait, és azok ezt a szöveget ismételgetik bármikor és bárhol. A parlamentben azonban reagálni kellene a környezet ingereire, vagyis arra, amit a kormánypárti politikusok aktuálisan mondanak. Jelenleg nem látunk más lehetőséget András továbbfejlesztésére, mint azt, hogy a modern, nagyon kis méretű és jól rejthető fülhallgatóknak hála valakik közvetlenül kapcsolódjanak az audió bemenetére és instruálják valós időben. Ez a Medgyessy-módszer egyébként 2002-ből.

PestiSracok facebook image

Persze azt sem lehet kizárni, hogy Fekete-Győr András önálló ágens, maga brusztolta ki magának a frakcióvezetőséget és a többiek úgy tekintenek rá, mint szellemi vezetőjükre. A parlamenti munka lehetősége jól láthatóan megrémítette a Momentum újsütetű képviselőit. Valaki talán elmondta nekik, hogy a képviselőség a bizottsági tagságok és a parlamenti pozíciók munkával és sok munkával is járhatnak? Habár lehet szójalattét bevinni a parlamentbe, ez mégsem ugyanaz, amit eddig (nem) csináltak. Ha ez eddig nem lett volna világos, a Momentum egy viccpárt. A Kétfarkúakhoz képest mindenképpen. Javaslom, hogy Fekete-Győr Andrást tekintsük a Momentum legokosabb emberének. Frenetikus lesz.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.