Pesti Srácok

Gyurcsány gyorstalpalót tartott Fekete-Győrnek, aki rájött, hogy dolgozni is kell a fizuért

Gyurcsány gyorstalpalót tartott Fekete-Győrnek, aki rájött, hogy dolgozni is kell a fizuért

A Momentum az ellenzék kontraszelekciójának végterméke, az SZDSZ harmatgyenge reprodukciója. Fekete-Győr Andrásék ugyanolyan lusták, hasonlóan gőgösek, mint elődjeik, de – szemben a szabad madarakkal – nem ismerik Magyarországot és sokkal kevesebb sütnivalójuk van – lévén butuskák. Ezúttal a mindenkivel összeférhetetlen, politikaszédelgő Hadházy Ákos vezette meg őket ezzel a dafke-politikával. Ígérte, hogy ha nem tesznek esküt, akkor vagányabbak lesznek a többieknél, a lilalufis bikaborjaknak pedig tetszett az ötlet. Legyünk megengedőek: nem gondolták végig… Majd jött Gyurcsány Ferenc és titokban bujkálva gyorstalpalót, majd eligazítást tartott a Vérmezőn, Fekete-Győr András pedig visszakozott: mégis elmennek a parlamenti alakuló ülésére.

Sokan távoznak a parlamentből, szomorú, de szegényebbek leszünk egy-két kabaréjelenettel

Sosem volt ilyen plurális, ennyire széleskörű az Országgyűlés. Vélhetően kilenc frakció lesz, hét ellenzéki, kettő kormánypárti. Ami érdekes, hogy nagyjából ötven képviselőtől kellett elbúcsúznunk, köztük a drámai szerepeket egymás után játszó tragikától, Szél Bernadett-től, vagy a parlamentben furcsa látomásokkal küszködő Rig Lajostól. De szegényebbek lettünk a kamuvideós Korózs Lajossal – habár ő folytathatja adásrendezői munkáját a fővárosban, hisz Karácsony minden bukott szocinak és gyurcsányistának állást kínál, ha baj van.

Nem lesz velünk a (szintén) pártszédelgő Bősz Anett, de nagyon nem fog hiányozni a gázcsapokat elzárni akaró Kocsis-Cake Olivio sem.

PestiSracok facebook image

A Bangóné Borbély Ildikó okozta tréfás pillanatokról nem is beszélve!

Két "hejesírási tanácsadó" és a DK-s Varju. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megérkeztek a momentumos bikaborjak, mégis lesznek víg percek

De, aki szereti a vicces országgyűlési üléseket, annak sem kell félnie: megérkezett a Momentum. Vidám percek elé nézünk!

Még meg sem alakult az országgyűlés, Fekete-Győrék és Hajnal Miklósék máris mosolyt csaltak az arcunkra. Hadházy Ákos nagy ötlete nyomán bejelentették, hogy nem vesznek részt a hétfői eskütételen. Mert ők annyi, de annyira ellenzékiek, hogy nem fogadják el az a választást sem, ami végül őket is a parlamentbe repítette.

Harmadnap Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólt, hogy ha nem jönnek el, nem tesznek esküt és nem veszik fel a mandátumokat, akkor nincs fizetés sem. Nincs parlamenti tisztség, nincs napirendi előtt felszólalás, nincs havi két és félmillió fizu és nincs közel egymilliárd forint a frakciónak. Mert ennyi jár.

És Fekete-Győrék megijedtek.

De Hadházy csak meggyőzte őket arról, hogy ne aggódjanak, ezt 2018-ban is meg lehetett csinálni. Habár ez nem volt igaz, mert az akkor ott másként volt, de Hajnal Miklós csak most iratkozott be a jogi karra, még nem tartanak a képviselők jogállásáról szóló törvénynél, így bevették a dafke politikát.

Sőt! Még meg is fenyegették a Fidesz-frakciót. (Biztos hasonlóan megijedtek Kocsis Mátéék, mint mikor Jakabék is ijesztgették őket.)

Gyurcsány eligazította Fekete-Győr Andrást

Erre jött Gyurcsány, félrehívta Fekete-Győr Andrást és elmagyarázta neki egy gyorstalpalón azt, hogy miként működik az országgyűlés. Majd eligazítást tartott titokban, a Vérmezőn. De valaki kiszúrta, fotót készített és Deák Dániel (XXI. Század Intézet vezető elemzője) nyilvánosságra is hozta.

És lőn! Harmadnapra Fekete-Győr András bejelentette, hogy mégis elmennek az eskütételre.

Hadházy viszont kitart. Sőt, még meg sem alakult a Momentum frakciója és ő annyira, de annyira megsértődött, hogy be sem lép abba. Mínusz egy… vajon hol áll meg a számláló?

Tehát Fekete-Győr és kontraszelektált csapata rájött, hogy a fizetésért dolgozni is kell. Legyünk megengedőek: sokuknak első munkahelye ez.

A kérdés a végére maradt: Gyurcsány létre akarja hozni régóta dédelgetett álmát, a 2010 előtti MSZP-SZDSZ-koalíció másolatát, azaz a DK-Momentum-koalíciót.

Mindenesetre: kalandra fel!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.