Pesti Srácok

Libsi? Libsevik? Libernyák?

Libsi? Libsevik? Libernyák?

Egyszer, még valamikor időszámításunk kezdete táján – de legalábbis jóval azelőtt, hogy a „Politikai Hobbista” nemhogy TV-műsor lett volna, hanem még magát a kifejezést sem alkottam meg – készítettem egy listát (már megint megy a listázás, tiszta nácizmus, mi?) azokból a szavakból, rövid leírással mindegyikhez, amiket a magukat liberálisnak vallókra manapság használunk. Azóta ráadásul születtek új kifejezések is, tehát bővült a lista; megérdemli, hogy szélesebb nyilvánosságot kapjon...

Kezdjük ez eredetivel!

Liberális

A liberalizmus klasszikus, nemes eszméje a piaci szabad verseny, az állampolgárok társadalmi-gazdasági életébe történő minél kevésbé aktív állami beavatkozás alapvetően jobboldali gondolatát jelenti. A szorgalmon, tehetségen, képességeken alapuló előbbre jutásban hisz, ily módon sokkal közelebb áll a tradíciókat, a hagyományos értékeket fontosnak tartó, a tudással, kitartással elért, megérdemelt sikerek generációkon történő átörökítését valló konzervativizmushoz, mint az állami újraelosztásban hívő, a hátrányos helyzetűeket kizárólag a tehetősebbek áldozataként beállító, szocialista felfogással. Hogy ennek ellenére ez a két tábor hogyan talált egymásra, hogyan született a mai „szociálliberális” utópia, arról érdemes elolvasni Sebes Gábor szintén évekkel ezelőtti, de ma is aktuális, kitűnő írását. Egy biztos (sajnos): a klasszikus liberalizmus, ez az egykor előremutató vezérelv, amelyet magam is teljes mértékben vallok, mára egy teljesen kiüresedett, megmerevedett, dogmatikus „vallássá” degradálódott. Ahol a hívek megkövezéssel büntetik az elhajlókat, miközben saját eszméikkel kerülnek újra és újra antagonisztikus ellentmondásokba. A „liberális” vagy a „liberalizmus” mára szitokszóvá vált – köszönhetően azoknak, akik néhány évtized alatt teljesen eltorzították.

PestiSracok facebook image

Libsi

Az örök alap. Nehéz pontosan körülírni, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Eredetével, pontos jelentésével kapcsolatban is nagy a bizonytalanság. Egyes vélekedések szerint a „liberális” és a „bibsi” szavak összerakásából született. Utóbbi ugyebár a zsidókra használt, cigány – mások szerint spanyol – eredetű, általában pejoratív „biboldó” szó rövidítése. A libsi tehát egy liberális gondolkodású zsidó lenne – ami abból indul ki, hogy főleg a zsidók vallják ezt az eszmét, hogy ők szinte mindig liberálisok. Nos, ez egyszerűen nem igaz; sem Izraelben, sem az Egyesült Államokban – a két ország, ahol a legtöbb zsidó él –, egyáltalán nem homogén a zsidóság ideológiai elköteleződése. Sokkal életképesebb magyarázat, hogy a „libsi” egész egyszerűen a liberálisokra használt, pejoratív csengésű gúnynév. A „libsi” egy felszínesen szabadelvű, alapvetően a szélsőjobbos – „jobber” – ellentétének tekinthető figura. Általában felületes ismeretek, tudatlanság, akár nettó butaság jellemzi, nagyfokú öntudattal párosulva. Korlátozott szellemisége ellenére intellektuális és morális felsőbbrendűséggel, meggyőződéssel hiszi, hogy magasztosabb nézetből, másoknál jobban vizsgálja a világot, sőt, ő az igazság egyedüli birtokosa. Mindezt gyakran szóvirágokkal, bölcseletekkel próbálja nyomatékosítani, gyakorlati érvek helyett. Állandó közléskényszerrel, túlfűtötten képvisel minden olyan ügyet, ami a fennálló társadalmi renddel, annak többségi tagjaival szembeni harcos kiállásban nyilvánulhat meg. Belátási, önvizsgálati képessége nullához konvergál. Liberálisnak vallja magát, mégis a legradikálisabb kijelentéseket teszi a más véleményűekkel szemben. Így lesznek:

  • A nem szabadelvűek, a nemzeti érdekeket erősebben képviselők, a kisebbségek bármely követeléseivel szemben nem az azonnali önfeladást választók: rasszisták, fasiszták vagy nácik.
  • A liberális nézetekkel szemben felszólalók: uszítók.
  • A bűnüldözők: kirekesztők.
  • A hagyományos, természetes nemi szerepekhez ragaszkodók: soviniszták, homofóbok.
  • A konzervatív mozgalmak, gondolkodók: provokátorok vagy reakciósok.
  • A határvédelem: idegengyűlölet.

Libbant

A libsi turbó fokozatban. Világképe, nézetrendszere annyira dogmatikus, annyira vak hiten alapul, és emiatt a valóság, a tények, oly sokszor cáfolnak rá, fejében súlyos kognitív disszonanciát okozva, hogy ezt csak egészen elképesztő idiotizmusok, úgynevezett „énvédő mechanizmusok” segítségével tudja feloldani (vagyis: meghibbant). Tipikus példája, amikor mondjuk migránsok megerőszakolnak nőket, sőt, egy tíz (!) éves kisfiút valahol Európában – sajnos valós eset –, akkor a migránsok bűnösségének, az általuk Európára jelentett mérhetetlen veszélynek a relativizálására való kényszerében a következőkkel bír előállni:

  • Családon belüli erőszak Magyarországon.
  • „A múltkor is füttyögött valaki egy nő után az utcán.”

Nyilvánvalóan látjuk a különbséget annak súlyában, hogy valaki ivarérett nőknek játssza a macsót, szemben azzal, amikor valaki egy tízéves kisfiút az uszoda vécéjébe rángat és megerőszakol. Egy libióta ezt a különbséget nem látja, vagy legalábbis nem vesz róla tudomást. A libbantság másik megnyilvánulása, szintén a libsi fejében kavargó ellentmondás feloldására, hogy terelni próbál: ha bíráljuk az erőszaktevő migránst, akkor azzal vádol, hogy az elkövető származásáról beszélünk, általánosítunk minden bevándorlóra – tehát idegengyűlölők vagyunk –, miközben erről szó sincs. Vagyis úgy csúsztatja a témát, hogy az ő dogmatikus elvei ne sérüljenek, hiszen így nem is kell a tényekkel szembenéznie, hanem rögtön átmehet „fasisztázó”, „kirekesztőző” üzemmódba. De ez már átvezet bennünket a következő kifejezéshez...

Libernáci

Míg a libsi lehet simán csak egy liberálisan gondolkodó, ezt egy picit túltoló, ezáltal groteszkké váló, néha akár szerethető figura is, a libióta pedig pusztán saját énvédő mechanizmusainak rabja, ezért a legtöbb esetben rá sem lehet haragudni; addig a libernáci a legveszélyesebb, legelfajzottabb típus. Ő egy magát liberálisnak képzelő, valójában végtelenül intoleráns, agressszív megmondóember.

  • Az európai baloldal kánonja által kötelezővé tett, politikailag korrekt, divatos szlogeneket szajkózza. Állandó kényszert érez ezek látványos kinyilatkoztatására.
  • A tőle eltérően gondolkodókat, a liberális dogmáit megkérdőjelezőket azonnal megbélyegzi, lehülyézi, páriává nyilvánítja, önhatalmúlag kiírja a társadalomból, a közbeszédből.
  • Vitára, gondolkodásra, belátásra, önreflexióra teljesen képtelen, alkalmatlan.
  • A logika és a tények nem zavarják.

Egy szemléletes példa a „libernáci” szó használatára: „Ha pozitívat mondasz Izraelről, a jobbikosok hazaárulóznak, ha a muzulmán veszélyre figyelmeztetsz, a libernáci éceszgéberek fasisztáznak le és rekesztenek ki. Az élet nehéz.”

Libsevik

Ezt tulajdonképpen a valóság szülte. Az a tény, hogy a magukat liberálisnak mondók tökéletesen mutatják a bolsevizmus minden jegyét. Bár csak egy kisebbséget alkotnak – nem biztos, hogy törpét, de feltétlenül minoritást –, mégis, meg vannak róla győződve, és főleg kifelé hangosan kiabálják, hogy ők a többség. És mint ilyen, rá is akarják kényszeríteni az akaratukat a valódi többségre. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjék, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hiszen mindig a jóeNberség jegyében üldöznek, lincselnek, lehetetlenítenek el embereket.

Libernyák

Végül az új jolly joker, ami DoktorMiniszterelnökÚr leleményességét dicséri. A fenti kifejezések közül ugyanis mindig választani kell, ha pontosan akarunk jellemezni valakit a magukat liberálisnak mondók közül. A libernyák viszont mindegyikre tökéletes. Összekacsintósan bratyizós, mégis, tán mindegyik másiknál degradálóbb. Eredetileg Mark Rutte, holland miniszterelnökre használta Orbán Viktor, azzal, hogy „egy-két ilyen libernyákot még simán elvisz a hátán”. Ebben tehát benne van az is, amit az eddigiekben ugyan nem említettem, de amúgy evidens: ezek a modernkori lib... – bármelyik típusról is legyen szó – nemcsak szellemileg nem képesek valós teljesítményre, de tornából is fel voltak mentve.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.