Ez lett a sok gyalázkodás és pökhendiség vége: az angolok letérdeltek a magyar válogatott előtt
Hihetetlen csoda történt tegnap, olyan varázslat, amelyet őszintén szólva nem várt senki. Múlt héten is hatalmas bravúrt hajtott végre a magyar labdarúgó-válogatott, amikor 1–0 arányban megverte az angolokat, hiszen több mint hatvan éve nem sikerült legyőzni a szigetországi csapatot, de a tegnap esti kiütés Wolverhamptonban még nagyobb távlatokat nyitott meg a válogatott és az egész lesajnált magyar foci előtt. El sem tudjuk képzelni, hogy mit érezhet most Farkasházy Tivadar, aki korábban kijelentette, hogy a magyar válogatott ellen szurkol. A hazaárulás keserű kenyér, az azonban még rosszabb lehet, amit a magyar himnuszt kifütyülő, barbár módon viselkedő angolok érezhettek, akik megmutatták, hogy az európaiság ma már nem azt jelenti, amit régen. A meccs elején letérdelő angol focisták kilencven perccel később, a hármas sípszó után mentálisan is letérdeltek a nagy szívvel és akarattal, jól játszó magyar csapat előtt. A nácizás, rasszistázás, a magyar gyerekek ostoba és igazságtalan gyalázása, és a pökhendi stílus megbosszulta magát. Oda-vissza kikaptak a magyar válogatottól, gólt sem lőttek, és talán most már az arcukból is vissza kéne venniük. Nem fognak.
Sokan vagyunk úgy, hogy a magyar foci mellett akkor is kitartottunk, amikor megalázó vereségeket szenvedtünk akár itthon is, amikor nem volt egység, amikor nem volt meg a szív és a tudás sem. De csapatot, nemzetet és szívet nem vált normális ember, és nem örül saját hazája sikertelenségének, mint egyes baloldali és liberális megmondóemberek, akiknek sosem sült le a bőr a képükről, örömmel rúgtak bele a magyarságba, amikor csak lehetőségük volt rá. Most csöndben vannak. Mi, magyarok azonban örülünk, vigadunk és büszkék vagyunk! Büszkék vagyunk azokra a srácokra, akik tele tüdőből és torokból énekelték a magyar himnuszt, szívükre tett kézzel, önbizalommal telve várták a legendás meggypiros mezben az angolokkal való összecsapást úgy, hogy tudták: Southgate legénysége keményen vissza akar vágni a múlt heti fiaskóért, amikor több mint hatvan évet követően kikaptak a magyar válogatottól. Most még nagyobb pofont kaptak. Minden szinten. Egyrészt a legutóbbi Európa-bajnokság második helyezettje utoljára 1928-ban kapott ki ilyen arányban otthon, másrészt a magyar válogatott utoljára 1953-ban, az évszázad mérkőzésén nyert utoljára Angliában. Mindez annak tükrében különösen kemény fricska, hogy az angolok egy hete folyamatosan gyalázzák a magyarokat, a magyar gyerekeket, mindenkit, aki nem ugyanazt a szélsőliberális mantrát terjeszti, mint ők.
Miért csak fehér gyerekek ültek a magyar stadionban?
Ha már pofonokról beszéltünk, ennél nagyobb tockost nem is tudott volna magának adni az angol sajtó, akik elképesztően siralmas szintre süllyedtek, és teljes gázzal butítják (érzékenyítik) összezavart társadalmukat. A múlt heti zárt kapus mérkőzésen ugyanis 35 ezer magyar gyermek ült a lelátókon, és ahogy ismert, nekik sem tetszett az angol csapat térdelése. Amit ezért kaptak az angol "úriemberektől", azt kulturált és egészséges társadalmakban nem szokás eltűrni. De valóban el lehet jutni az önfeladás ilyen szintjére, amikor valaki azt nehezményezi, hogy csak fehér gyermekek ülnek egy olyan nemzet stadionjában, ahol az itt élők túlnyomó többsége – ismerjük el – fehér ember. Nem ez a rasszizmus? Kit érdekel valójában a bőrszín? Láthatóan az angolokat. Azokat, akik magukat az egyenlőség és az elfogadás bajnokainak tartják, akik egy fűszál kitépését is megsiratják, de orwelli világukban közben nem tűrik el mások véleményét.
Magyarokat nem szolgálunk ki
A harmincas évek Európáját sokszor hozzák fel rossz példaként, amikor az angolok a náci Németország ellen szálltak síkra az alapvető emberi értékek fontosságát hangoztatva. Most ugyanezek az angolok nem engedtek be magyar szurkolókat a wolverhamptoni pubokba, nem szolgáltak ki alkoholt magyaroknak, mintha valami barbár csorda lennénk. A kirekesztés és a nyomorult rasszizmus ostoba akarnokai lettek az angolok, akik csürheként bánnak a magyar szurkolókkal, miközben egyetlen európai vagy világesemény sem zajlik le anélkül, hogy angol szurkolók ne okozzanak tömegverekedést, ne késeljenek, ne verjék szét a fél várost. És ezek az emberek tanítanak minket elfogadásra, ezek, akik nem engednek a magyar szurkolóknak egy sört sem meginni. Ne felejtsük a 2016-os Európa-bajnokságot, ahol Marseille-ben 30 ezer magyar masírozott át békében a városon, szurkolt egy óriásit, miközben angolok és németek késelték egymást Nizza belvárosában, amelyet szét is vertek.
Mi csak a Jóisten előtt térdelünk
A rasszista, náci karlendítést is csoportosan elkövető angolok a magyar himnusz alatt végig fütyültek és rasszista rohadékoknak neveztek minket, primitív rigmusaikat ordítva. Ezt követően az elmebeteg térdelésükkel pont az egyenlőségre és az elfogadásra akarták felhívni a figyelmet. A BBC tudósítója pedig még örvendezett is az angol szurkolók viselkedését látva. Ahol ennyire elveszett az önkontroll, ott már valóban nagy a baj, hiszen ezek az emberek vélhetően azt sem tudják, hogy ki volt valójában George Floyd, a fekete bűnöző, akinek emlékére történik ez a szánalmas performansz, amely világszerte a fekete emberek elnyomása ellen jött létre. Az az apróság, hogy Floyd egy állapotos asszony hasához is pisztolyt szorított korábban, valamint halálakor is drogot fogyasztott, természetesen nem számít. Ahogy az sem jelent gondot a nagy elfogadóknak, hogy a nyakán térdelő és jogosan börtönbe kerülő fehér rendőr nem rasszista indíttatásból bánt vele így. A rabszolgaság pedig sajnos évezredeken keresztül szedte áldozatait, amelyben az arabok, az egymást eladó feketék és a fehérek is benne voltak. Mindenki számoljon el a saját bűnével, mi, magyarok azonban sosem tartottunk rabszolgákat, térdelni pedig csak a Jóisten előtt vagyunk hajlandók. Ha valóban elfogadóak más véleményével szemben az angolok, akkor nem számít, hogy nem ismerik a történelmet, tartsák tiszteletben, hogy mi nem őrültünk meg úgy, mint ők. És most már azt sem mondhatják, hogy a pályán visszavágtak, mert két meccsen egy gólt sem rúgtak nekünk, otthon viszont kaptak egy négyest. Jobb lesz magukba szállni.
