A politikus elsődleges feladata, hogy életben tartsa a választóit!

Puzsér nemes egyszerűséggel arra a következtetésre jut, őt lenyűgözi, ahogy a német zöld elvi alapon politizál, nem érdekli a választói véleménye, az ország helyzete, csak az, hogy az „elveinek” megfelelően cselekedjen. A választók erre a zöldségre szavaztak; ha nem tetszik nekik, amit kapnak, akkor majd legközelebb nem szavaznak rá, kész-passz.

A dolog azon részét hagyjuk, hogy Annalena Baerbock rendelkezik-e olyan szellemi képességekkel és lelki függetlenséggel, hogy saját nézetei lehessenek, de a konkrét ügytől függetlenül is érdekes kérdés ez. Mikor számít a valóság és a túlélés, és mikor az elvek? Tényleg, mi a feladata egy országos politikusnak?

Valahogy nekem nem tűnik úgy, hogy túl sok olyan hülye német van, aki teljesen komolyan aláírná azt, hogy az ő jólététől és túlélésétől függetlenül az országa kormánya elveket érvényesítsen. Persze, persze, politizáljunk elvi alapon, de azért beszéljünk a konkrét kérdésekről is: lesz-e vacsora és hány fok lesz a nappaliban? Mondjuk Németországban komoly hagyománya van az elvek mentén való politizálásnak, az elvek szélsőségességétől függetlenül. Hitler is elvek mentén politizált és a német energiapolitika is szigorú elvekre épül, a logikára meg a józan észre mondjuk egyik sem. A német gondolkodásmód mindig is érdekes volt: pár éve német jogászprofesszorok valami olyanon lamentáltak, hogy a bevándorlás erkölcsileg ugyan nagyon helyes, de jogilag valahogy meg kell oldani a hatását a jogállamra, mert ha kicserélődik a lakosság, olyanokra, akik nem fogadják el a német törvényeket, akkor valahogy az mégis megszűnik. És nem Németország a fontos, hanem a jogállam. Vagy Németország is fontos, de csak mint jogállam, nem mint valami német dolog.

A német külügyminiszter „észjárása” nagyon árulkodó; ezek az emberek és a szavazóik egy része is – akiket szintén nem az emberek érdekelnek, hanem az elvek, úgy rendesen, németesen – nem emberek összességének, együttműködésének tekintik a német államot, hanem elvek megvalósítójának. Ezért populizmus minden a számukra, ami az elveken túlra, a valóságba tekint. A szavazók arra adnak felhatalmazást egy kormánynak, hogy az jól vezesse őket, az összes körülmény figyelembevételével, az elvek és a valóság olyan mixét létrehozva, amiben például lehet élni. Persze az ukrán jogállam például szintén nagyon fontos lenne, ha lenne olyasmi, és csodás lenne, ha nem kellene együtt élnünk az orosz nagyhatalmi törekvésekkel. Ahogy az is, ha az USA hasonló ötleteit nem kellene megszenvednünk. Az meg már csak tényleg hab lenne az elvi tortán, hogyha az amerikaiak és az oroszok híján nem a német nagyhatalmi álmok miatt fájna a fejünk, hanem a béke unalmával kellene megbirkóznunk.

A politika dolga az, hogy a mindennapi élet nyugalmát és állandóságát biztosítsa, akkor is, ha mindenféle kihívások érik az adott országot. Nem túl nagyralátó cél, de ez a demokrácia célja, nem pedig olyan elvek, amelyeket bármire rá lehet húzni, olyan külpolitikára is, amely nem vezet sehová. A nyugati politikusoknak az a legnagyobb pszichiátriai problémája – mint egyébként a mi Robinknak is –, hogy a teljes világot akarják egyszerre megjavítani, és nem azt akarják elintézni, hogy legyen gáz a télen. És ezek a hülyék még fel vannak háborodva, hogy a választók a rövid távú érdekeiket helyezik előtérbe és nem olyan magasztos célokat, amelyek az ideológiai jövő homályában lakoznak. Az újmarxista baloldal – legyen az zöld, nettó kommunista vagy csak pusztán szexuális perverziós irányultságú –, valóban nem populista, mert pontosan olyan nagy ívben tesz az emberekre, mint bármelyik korábbi baloldali világmegváltás megvalósítási kísérlete. És ugyanúgy büszke rá, mint bármelyik hülye kommunista. Nehogy már az emberek mondják meg, hogy mit szeretnének, hanem majd ők megmondják nekik, sőt, még le is nézik az embereket, mert azoknak önérdekeik vannak.

Ma azt a politikát hívják populizmusnak a haladók, amely az emberek alapvető és fenntartható vágyainak és igényeinek a kielégítését tűzi ki célul. A mindennapi létbiztonság nem jogos igénye a német embernek, mert szembe megy az elvekkel. És ezt a nézetrendszert még szeretnie is kell, sőt, szétverik a rohamrendőrök, ha ezekért az igényeiért tüntetni merészel. Nem lehet túlbecsülni a nyugati politikusok ilyen aprócska „elszólásait”, ugyanis ezek fejezik ki a legjobban azt, hogy mit is csinálnak döntéshozóként. Ha saját állampolgáraikról így gondolkodnak, akkor vajon minek tekinthetik az okvetetlenkedő közép-európai országok népeit és az ukránokat? Nagyon úgy tűnik, hogy Annalena Baerbocknak nem az ukránok számítanak, hanem mondjuk sokkal inkább Ukrajna. Az lesz az igazán kellemetlen rádöbbenés, amikor a német átlagember számára is kiderül, hogy a saját kormányának pont annyira számít, mint egy ukrán területvédelmis katona. Habár azt már a németek megszokhatták, hogy a saját országukban például a szír bevándorlókhoz képest sehol sincsenek.

Vezető kép: Annalena Baerbock német külügyminiszter felszólal a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2022. március 16-án. A német törvényhozásban a képviselők a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, valamint az ukrajnai háborúról tanácskoztak. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer