A régi világrend új szabálya: legyünk hülyék vagy hazudjunk!
A kis országoknak egy választási lehetősége a nagyok játékában: vagy önfeledten hazudoznak vagy hülyének tettetik magukat. Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić november 4-én megtekintette a Szerbiai Fegyveres Erők hadgyakorlatát. Ha már ott volt, gyorsan nyilatkozott mindenféle aktualitásokról, többek között Szerbia energiabiztonságáról és természetesen Koszovóról kérdezték.
Volt azonban egy kedélyes megjegyzése, ami mellett mindenki fütyörészve elgyalogolt, pedig tökéletesen összefoglalta, hogyan működik a diplomácia a világ nyugati, illetve a nyugat felé törekedő részén: „hülyének kell tettetni magunkat”.
Vučić a bátrabb politikusok közé tartozik, legalább önmagának nem hazudik. És néha, egy-egy elejtett félmondatban ezt a világ tudtára is adja. A világ meg hülyének tetteti magát, és észre sem veszi, hogy mit mondott a szerb elnök.
Mindenki tudja, ki hajtotta végre a balti támadást, de mi hülyének tettetjük magunkat, hogy ne sérüljenek az ország érdekei”
– Vučić kimondta, ha nem is egyenesen, hogy bizony az Északi áramlat vezetékeinek felrobbantása nem orosz önmerénylet volt, hanem minden bizonnyal brit művelet, méghozzá amerikai sugalmazásra. Csak ezt nem szabad nyilvánosan felvetni, habár nem nehéz összekötni a pontokat: Liz Truss telefonjának meghackelése, Liz Truss meglepő lemondása, Liz Truss Zaharova általi felkérdezése bizonyos SMS-ekről bizony arra utalnak, több ez sima összeesküvés-elméletnél. A nyugati világ politikusai viszont inkább hülyének tettetik magukat, és szolgaian visszhangozzák a szájukba helyezett egy és igaz mesét, nehogy meghurcolja őket a szabadnak és függetlennek hazudott iránymédia.
Az iránymédia saját szólelemény. A posztszovjet térségben működő iránytaxik működési mintáját vette át a nyugati sajtó. Látszólag mindenki egyéniség, egyik taxi sem állami, az összes magántulajdonban van, önálló cselekvésre és gondolkodásra elméletileg képes személyek vezetése alatt, de mégis, mindegyik egy irányba tart.
Az Északi áramlat felrobbantása ügyében mutatott, meglehetősen mérsékelt érdeklődésre volt már példa a közelmúltban. A zaporizzsjai atomerőmű lövetéséről beszámoló megszólalások szinte mindegyike egybevágott a központi iránymutatással, hogy ott bizony az oroszok lőnek. Még a kérdést se merték feltenni, hogy ugyan miért ágyúznának az oroszok egy olyan komplexumot, amit korábban elfoglaltak, orosz katonák őrzik és éppen megpróbálják úgy nyomogatni a gombokat, hogy csak a megszállt területeket lássa el energiával. Inkább mindenki hülyének tettette magát – ahogy Vučić fogalmazott –, hiszen ez állt érdekében.
A nyugati világban új szabályok léptek érvénybe a nemzetközi kapcsolatokban. Az udvariasság és a kölcsönös érdekbeszámítás helyére a bunkóság és a hazudozás lépett. Az erősebb tapló, lekezelő, kioktató a gyengébbel szemben, a gyengébb cserébe hazudozik vagy hülyének tetteti magát, mert ezt kívánja a haza érdeke. Vučić egy fél mondat erejéig őszinte volt, de el is harapta a mondat végét. Tudja, Szerbia érdeke az, hogy lehetőleg ne kerüljön USA és Oroszország közé, a nagyok intézzék el egymás között az aktuális vitájukat. Mert ha felhívja magára a figyelmet, hogy egy kis országnak önálló ötletei vannak, akkor Koszovónak kiállítanak hirtelen felindulásból egy ígérvényt Washingtonban, hogy nyugodtan inzultálhatják a náluk maradt szerbeket, ha lesz valami fennforgás, az Egyesült Államok megvédi őket.
A mostanában sokat idézett Mearsheimertől kezdve a pixisből némileg kiesett Kissingerig sokan úgy magyarázzák a világban most zajló eseményeket, hogy „átalakulóban vannak a nemzetközi kapcsolatok”. Az alakulgatás meg annyit tesz, hogy a régi világrend, az úgynevezett Pax Americana küzd a lázadókkal, az USA helyére törekvő Kínával, egy többpólusú világban magának egy kis befolyási övezetet kigyúrni akaró Oroszországgal és a számtalan, némely esetben ténylegesen latorállam különutassal. A ringben egymást csépelő felek nem titkolják a céljaikat, mindenki kitette azt a bizonyos elképzelését az asztalra, a világ maradék része meg dönthet (ha egyáltalán), hogy melyik mögé sorakozik fel.
A kötelezően választandó lehetőségekből ennyi maradt: USA, Kína vagy Oroszország, különben csatlakozhatsz a latorállamok díszes társaságához. Tessék felsorakozni! Az a bizonyos földrajzi szám, vagyis az ország elhelyezkedése minket különösebb mutatványok nélkül is az atlanti civilizációhoz tapasztott, ami tulajdonképpen hatalmas szerencse. A mi környékünkön a nagy dolgok már eldőltek, se színes forradalmakra, se proxyháborúkra nincs igény. És az opciók közül még mindig a régi világrend a legkisebb rossz, bármennyire is fényét vesztett, ütött-kopott. Lesz majd jobb is. Persze lehet nosztalgiázni, hogy azokban a bizonyos régi, szép időkben szabad volt finnyáskodni, okoskodni, másokkal is üzletelni, de ez elmúlt. Amíg tart a nagyok játéka, amíg újrarendezik a világot, addig a a kisebbeknek vonalon kell maradniuk. Amihez elég, ha megtanulunk hazudozni, vagy hülyének tettetjük magunkat. És nagyon ne is sajnáltassuk magunkat! Ukrajnával összevetve nincs nehéz dolgunk.
