A politikában a szimpatikus vesztest lúzernek hívják
Tudom és értem, hogy sokaknak a karácsony főleg az elcsendesedésről, az ünnepről és egyebekről szól, ami rendben is van, de mindenkinek meg kell értenie, hogy a küzdelmek még Szenteste sem állnak le. Sokan megengedhetik maguknak a luxust, hogy ilyenkor az ünnepre hivatkozva azt várják el, hogy a világ is csendesedjen, ám sajnálatos módon ez nem fog megtörténni. A küzdelem egyetlen pillanatra sem áll le, amit értékeinkért, hazánkért és jövőnkért vívnak.
Ennek ellenére őszintén értékelem a széplelkűséget, sőt, még irigylem is. A világért sem szeretném kritizálni azokat a jobboldaliakat, akik a fentiekhez hasonlóan vélekednek. Ez frankó hozzáállás, csak nem akceptálható, amikor a nagy folyamatokról van szó. Mert a harc konstans. Miről jutott ez most a leginkább eszembe? Furcsa módon pont arról, hogy alapvetően karácsonyi, újévi, várakozással, meghittséggel teli módon akartak írni. Valami olyasmit, ami a két ünnep közé illik. Nem a vázolt elvárások miatt, arról szó sincs - csak emlékeztetnék rá mindenkit, hogy 1 éve ilyenkor a MiniFeri-kampány futott, elképesztően komoly sikerrel -, hanem magamban is időt kéne keríteni arra a csöndességre.
De aztán mégsem kéne. És mi döbbentett erre a leginkább rá? Az a pár cikk, amit az elmúlt órában olvastam balos véleményformálóktól vagy éppen csak hangjukat hallatóktól. A teljes befordultság, realitással nem találkozás. Döbbent rácsodálkozás a valóságra. Majd a rácsodálkozást követően sértett megállapítások tömkelege. Tehetségtelenséggel vegyes düh. Némi félelem. Persze nem a jobboldaltól, tőlünk nincs miért, hanem a kudarc okozta megpróbáltatásoktól. Látni, kristálytisztán látni, hogy miért sikereink legnagyobb őrei ezek az entitások. Mert valódi politikacsinálást hírből sem ismernek. Tessék, itt áll előttünk, mindennél látványosabban és kristálytisztábban. Mit tudnak ők? Mindentől elrugaszkodva, álmodozva, délibábokat kergetve, folyamatosan ismételve az egyszer, talán és hátha szavakat, csöndesen, megtörten maguk elé suttogva.
A politika: tett. A politika: cselekvés. Akcionalitás nélkül nincs siker. A köldöknéző merengés nem szólít meg rendszert alakítani képes tömegeket. Hát persze, hogy mérgesek. Nem értik, mert nem képesek cselekedni. A választók akaratát végrehajtani - szerintük - populizmus. Sikeresen kormányozni - szerintük - autokrácia. Érdekeket érvényesíteni - szerintük - önkény.
Maradjon csak így.
No, hát pontosan ezek elgondolása közben és után jutottam arra az álláspontra, hogy a baloldal vágya az ugyanolyan testtartás, mint amit ő maguk valósítanak meg a nap 24 órájában. A tespedtség. Soha ne felejtsük el, hogy azért és csak azért vagyunk kellemetlenek a baloldalnak, mert nem tartjuk el a kisujjunkat. Nem játsszuk meg a folttal bevarrt zakójú professzort, nem nyammogunk, hanem földharcot folytatunk. Addig nem voltunk sikeresek, ameddig nem ilyen logika alapján jártunk el, ameddig saját magunk előtt is el akartuk játszani, hogy a konzervatív az valójában gyengét és idomítottat jelent, aki előzékenyen szalutál a baloldaliak felé. Az erő és a győzelem tett minket azzá, amik most vagyunk. Mert hadd parafrazáljam Kötter Tamás barátomat: ha a győzelem és a széplelkűség között kell választani, akkor én mindig a győzelmet fogom. Mire mutat rá a 2010 utáni világ, ha nem ennek az elvnek az igazságára?
Mondom máshogy. Focis példával. Tudják, az olaszok hogy hívják, ha valaki fociban a szimpatikus vesztes? Lúzernek. Mert az.
A győzelem, a diadal, a sikeresség mindig sokkal többet jelentenek, mint messzi-messzi elvek, amelyeket Bod Péter Ákos és Mellár Tamás lobogtatnak Gyurcsány talpa mellől. Értsük egymást jól: újfent nem azok ellen szólok, akik elcsöndesedésre vágynak. Tegyék nyugodtan. Mi helyettük is küzdünk, napról-napra.
2023 semmivel sem lesz egyszerűbb év, mint 2022 volt, hiába nem lesz egyetlen országos választás sem. Az ilyen éveket a hagyományos értékelés joggal szokta nyugalmasabb időszakoknak tartani. Most, amikor a szankciós politika ártalmai az egyik irányból, a háború egy másikból, a magyarországi dollárbaloldal és dollármédia meg egy harmadikból, folyamatosan és megállás nélkül támadja a hazánkat, 2023 pontosan olyan nehézkes lesz, mint 2022. Sőt, a lehetőség bőven fennáll arra, hogy még nehezebb is, bármilyen furcsa is lehet most ezt olvasni. 2024 pedig választási év, arról, azt hiszem, több szót most nem is kell ejtenem.
Szokjunk ahhoz hozzá, hogy minden küzdelmesebb, nehezebb és szenvedősebb. Senkinek sem tetszik, de mit lehet tenni? Nem mi okoztunk, megállítani szándékozunk. Ettől még ugyanúgy mennünk kell előre.
