Pesti Srácok

Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat! – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben

Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat! – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben

Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat és újraformáljuk közösségeinket – írja Huth Gergely a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával. A PestiSrácok.hu főszerkesztője a polgári körök és az első Békemenet sikeréből, történelmi példákból és Orbán Viktor korábbi beszédeiből vonja le a következtetést, hogy a mostani vészterhes időkben a hazafiak elvhű köreinek újra egymásra kell találniuk és tudatos építkezésbe kell kezdeniük.

Békés Márton remek kiskátét írt az ősszel Nemzeti blokk címen. Érdekesen és történészi igénnyel érvelve kifejtette, mit rejt az állítás, hogy „szélesen megyünk”. Szerinte az új, erős többséget jelenti, melyet a nemzeti kormányzás által jól kijelölt közös érdek fog össze. A remek gondolkodónak teljesen igaza van: sokkal jobb vállalható érdekek mentén stabil többségben lenni, mint teljes igazunk tudatában ellenzékből nézni, hogyan zúzzák szét országunkat a nemzetközi ügynökök és hazai kollaboránsaik. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk!

A mi szemünkben a sokadik mezét felhúzó, opportunista vagy a megtért komcsi nem lehet egyenértékű a hajlíthatatlan, nemzeti-patrióta elvei mellett jóban-rosszban kitartó eszmetársainkkal! Tudnunk kell egymásról és tudatában kell lennünk, hogy a nemzeti blokkon belül létezik egy kisebb halmaz: a polgárok, hazafiak összetartó szövetsége, mely szövetség anyagi érdekektől és vezényszavaktól függetlenül is tudja, mi a dolga.

(...) Most újra nehéz időket élünk. A legtöbbünk jövedelmét alaposan megdézsmálta a háborús infláció, nem tudjuk, mit hoz a jövő, mi lesz a gyerekeinkkel, szétzilálódik-e a közép-európai erőtér vagy győzhet-e a magyarok által elsőként képviselt „normálisok lázadása”. Mégsem rosszabb a helyzetünk, mint amikor 2005-ben a herencsényi palóc polgárok megmutatták, ki az úr a vidéken, vagy amikor az államcsőd és puccskísérletek fenyegetésében, 2012-ben megindult a békemenet méltóságteljes tömege és megvédte az ország szuverenitását.

A mostani vészterhes időkben sem eshetünk letargiába! Le kell tehát porolni zászlóinkat, újra kell szervezni polgári közösségeinket és tenni a dolgunkat, mint mindig, ha szólít a haza!

 

– írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben. A teljes publicisztika IDE KATTINTVA olvasható el.

A vezető képen a palócok vigyázó nagykeresztjének 2005-ös felszentelése látható Herencsényben. Fotó: Nogradikum

PestiSracok facebook image

 

 

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.