Ezüst és fű, papírpénz és benzin, 100111001 és 001011011
Az európai ember szabadságának két legfőbb pillére a készpénz és a belsőégésű motor maradt. Máthé Áron történésztől hallottam ezt a gondolatot, amely nemcsak telitalálat, de egyúttal magában foglalja azt a több száz éves folyamatot, ahogy a kényelmünk fokozatosan felváltja a szabadságunkat. Nem kell itt a farkas és a kutya híres meséje szerint valami szélsőségesen polarizált ellentétre gondolni a szabadság és a kényelem között, az viszont nem mindegy, hogy előbbiből mennyit áldoztunk, és mennyit áldozunk még fel az utóbbiért.
A készpénz és a belsőégésű motor nemcsak tartalmazza, de jelképezi is a szabadságot: oda mehetsz, és azt vehetsz meg, amit jónak látsz, és senki nem ellenőrizhet vagy korlátozhat ebben. Ebbe tudunk kapaszkodni a mozgásterünk védelmében, de persze a szó szoros értelmében már nem teljesen igaz. Ez a romantikusnak tűnő megfogalmazás is már korlátozott szabadságot takar, mert a készpénzed csak papír, amelynek az értéke a nemzetközi bankrendszertől függően ingadozik, sőt be is zuhanhat a nyerészkedő cápák ügyletei vagy akár érzései függvényében, ha pedig az olajipar kíván meg némi többletjövedelmet, akkor pillanatok alatt drasztikusan felverheti a benzined árát akármilyen átlátszó kifogással, amit kénytelen vagy tudomásul venni. De még ezek ellenére is bármilyen felsőbb hatalomtól ellenőrizetlenül vásárolhatsz vele, illetve magaddal viheted, és bárhol beleöntheted kannából a kocsidba.
Vagyis amíg van készpénzed és belsőégésű járműved benzinnel, addig viszonylag szabad vagy, elég sok mindenről magad dönthetsz, és bárki csak korlátozottan tud a befolyása alá vonni ebben.
Volt azonban a készpénz–benzin párosnak egy korábbi állapota is, amikor sokkal inkább érvényes volt rá a szabadság és az ellenőrizhetetlenség. A modernitás előtti korok lovon vagy igáskocsival közlekedő emberét legfeljebb hatósági úton, erőszakkal lehetett lefogni, máshogy nem. A füvet a Jóisten megteremtette a határba, és nem voltak szénakonszernek, amelyek játszadozhattak volna az árával és a hozzáférhetőségével. Csak legelő, vagy kasza és kézi erő kellett ehhez a mainál nagyságrendekkel kényelmetlenebb közlekedéshez, amely azonban teljesen önjáró volt és szabad. Ha pedig az erszényben csilingelt ezüstpénz, azt is csak tettlegességgel lehetett elvenni az embertől, érvényteleníteni nem. Abban a pénzben ott volt a nemesfém, ezért minden körülmények között stabil értéket lehetett birtokolni vele, bárminemű spekulánsoktól függetlenül.
A mainál jóval kényelmetlenebb világ volt az, de azóta megalkudtunk a több kényelemre a szabadságunk egy részével.
Ez azonban nem kimondva történt meg rendes alku keretében, hanem folyamatosan kínálták a lehetőségeket, mi pedig elfogadtuk, mert tetszettek.
„A szolgáltatás igénybevételével elfogadtuk a felhasználási feltételeket”
– ahogy a mai techcégek írják a senki által el nem olvasott, hanem gyorsan leokézott, kilométeres szerződéseikben. A techcégek pedig mostanra mindent uralnak, amit uralni lehet és érdemes. A bankkártyás, sőt mobilos fizetés és a villanyautó már az a szint, amikor minden vásárlásodra, minden megmozdulásodra online szoftvereket köthetnek és kötnek. Leállíthatják, letilthatják, vagy akár csak egyszerűen hiba keletkezhet a rendszerben, te meg állsz ott a kártyáddal vagy a villanydodzsemeddel, és hiába van elvileg mindened, csak ennyi kell hozzá, hogy ne legyen semmid. A technika markában vagy, és ha a technika ura, fenntartója úgy akarja, akkor az övében is. Állandóan szem előtt vagy, semmi érdemlegeset nem csinálhatsz úgy, hogy arról ne tudjon egy harmadik fél is, vagy olyan, akinek ez a harmadik fél átadja az életviteled adatait. Amikor pedig a napi rutinodhoz, szokásaidhoz, lakáskörülményeidhez és egészségi tulajdonságaidhoz hozzáférő okoseszközökkel bástyázod körül magad, azzal csak ezt a hatást fokozod.
Az egy-két évtizeddel ezelőtti életedhez képest elképzelhetetlen és az akkori életminőségedet elnézve indokolatlan kényelemért cserébe lemondasz a szuverenitásod és a magánszférád maradékáról is. Mintha nem lenne elég, hogy a mobilod folyamatosan lehallgat.
Természetesen paranoiásan túldramatizálni sem kell a helyzetet, hiszen a hatalom nem akarja állandóan kicsinálni az embert. Az viszont nem megnyugtató, hogy ha mégis, akkor ezt egyre könnyebb megtennie. A Kínában már megvalósítás alatt álló és az Európai Unióban is tervezgetett „online jó ember és engedelmes állampolgár” program mindent tud rólad, mindent mindennel összeköt az életedet jelentő adatsorban, és bármikor beszúrhatja a botot a küllők közé – fizikai jelenlét nélkül. Ha akarja, elveszi a pénzedet, nem enged utazni a saját járműveddel, sem közösségivel, ezzel pedig le is zárta a mozgásteredet. A kétszáz évvel ezelőtt, a kocsija bakján ülő, lassan haladó embert még a nap is szívta, és verte az eső, de el se tudta volna képzelni, hogy őt egy gombnyomással eltiltsák attól, hogy menjen, ha menni akar.
Elcserélte volna-e? Ez a lényegi kérdés. Mert a szintlépés mindig csak az előző szinthez képest nem tűnik drasztikusnak, de a folyamat távolabbi pontjait nézve már nagyon is az.
Az ipari forradalom nemcsak a fejlődésünk története, hanem a kényelmünk fokozásának és a szabadságunk szűkülésének is.
Nem kell persze mindentől szabad, erdei vademberként élni, de azt át kell gondolni, hogy mi érte meg, és főleg milyen szabadságvesztés éri meg ezután. Tényleg annyira elviselhetetlenül fárasztó a készpénz? A benzin- és dízelkocsijaink körül pedig ne babráljanak a klímajóemberek, amíg szinte minden tárgyunkat iszonyúan szennyező hajókon hozzák Kínából, és a világ lebetonozását fedező cementgyártással annyi szén-dioxidot pöfögnek a levegőbe, amennyit a világ összes autója sem képes! Ha a film végén el akarsz menni a naplementébe, az motorbiciklin a leglátványosabb, lóháton a legszabadabb, viszont dodzsemmel a legszánalmasabb, mert le kell kérned az alkalmazásban, hogy a naplementén túl hol találsz konnektort. Csak működjön a mobilnet!
