készpénz
„Vissza kellett osztani a rendszernek” – új részletek Kiss László óbudai korrupciós ügyéről
Vallomások szerint Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere és volt MSZP-s helyettese, Czeglédy Gergő szervezett korrupciós rendszert működtetett.Háromszázmilliós vesztegetés miatt tartóztattak le két kórházi főorvost Budapesten
Az orvosok havonta 100–140 ezer forintot szedtek be „alapítványi támogatás” címen, amiért cserébe államilag finanszírozott ellátást biztosítottak. A háromszázmilliós vesztegetési pénzeket vagy személyesen vették át, vagy távollétükben egy kórházi szociális munkás intézte a beszedést.Orbán Viktor: A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni, ezen dolgoztunk ma! – Nézzék vissza nálunk a kormányfő pénteki rádióinterjúját!
Orbán Viktor szokásához híven péntek délelőtt ismét interjút ad a Kossuth rádiónak, ahol szót ejt a szerdai kormányülést követő bejelentéséről is, amely szerint támogatják a kisboltokat boltonként 3 millió forinttal, mentőövet dobnak a kiskocsmáknak szintén 3 millió forint értékben – minden 2000 fő alatti település pályázhat –, visznek minden faluba legalább egy ATM-et, és templomfelújítási programot is hirdetnek a kistelepülések számára.A német parlament megszavazta a mendékkérők és migránsok készpénzhasználatának korlátozását
A német parlament alsóháza pénteken megszavazta, hogy ősztől készpénz helyett speciális bankkártyára utalják a Németországban tartózkodó menedékkérők és migránsok szociális juttatását.Új "trend" terjed a fejlett Nyugaton: a bűnözők előszeretettel robbantják fel az ATM-eket Németországban
A bűnözők előszeretettel célozzák meg az ATM-eket, szinte minden napra jut egy automaták elleni támadás a fejlett Nyugaton. Németországban például még mindig sok pénzautomata áll a polgárok rendelkezésére, az országban 55 ezer ilyen berendezés van forgalomban, egy-egy ATM-ben pedig 50.000-100.000 eurót tárolnak – írja az economx.hu.Ezüst és fű, papírpénz és benzin, 100111001 és 001011011
Az európai ember szabadságának két legfőbb pillére a készpénz és a belsőégésű motor maradt. Máthé Áron történésztől hallottam ezt a gondolatot, amely nemcsak telitalálat, de egyúttal magában foglalja azt a több száz éves folyamatot, ahogy a kényelmünk fokozatosan felváltja a szabadságunkat. Nem kell itt a farkas és a kutya híres meséje szerint valami szélsőségesen polarizált ellentétre gondolni a szabadság és a kényelem között, az viszont nem mindegy, hogy előbbiből mennyit áldoztunk, és mennyit áldozunk még fel az utóbbiért.Az MNB szerint nincs szükség a készpénzállományt érintő beavatkozásra
Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója a portfolio.hu portálon 2020. október 14-én közölt interjújában azonnali lépések megtételét szorgalmazta a hazai készpénzállomány „brutális” növekedésével kapcsolatban. A pénzforgalmi statisztikai adatok ismeretében a jegybank fontosnak tartja tájékoztatni az OTP vezetését a hazai készpénzállományra és fizetési szokásokra vonatkozó, legfontosabb tényeken alapuló álláspontjáról, amelyek rávilágítanak, hogy nincs szükség a készpénzállományt érintő beavatkozásra – olvasható az MNB honlapján közölt friss tájékoztatóban.Lejár a boltokban a készpénz ideje
Januártól – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést; a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – mondta a Magyar Nemzetnek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.A magyar forint biztonságos, a készpénz használata nem jelent extra kockázatot
A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest. A Magyar Nemzeti Bank és a jegybankon kívüli készpénzlogisztikai szolgáltatók napi rutinjának a része az elhasználódott bankjegyek kiszűrése a forgalomból, azonban a hétköznapi vásárlások során mindenkor fontos az alapvető higiéniai szabályok betartása.Ajánljuk még

















