Az Orbán-kormány a családbarát politikával, a baloldal az utcai rendbontással van elfoglalva
A klasszikus ideológiáknak bealkonyodott, ma az identitáspolitika húzza meg a törésvonalakat, éppen ezért felértékelődtek azok az ügyek, amelyek mentén lehet együtt gondolkodni, közösen cselekedni. Ilyen ügy lett a demográfiai válság Európában, amelyre két eltérő politikai válasz született. Az egyik a bevándorlást látja megoldásnak, a másik a családokat támogatná. Mi az utóbbi utat választottuk, ezt várjuk el az Orbán-kormánytól is. A hagyományos család védelmét, támogatását, népszerűsítését – minél több gyermek születésének vágyával együtt. Ezért is óriási siker a Budapesti Demográfiai Csúcs, ami lehetőség arra, hogy előre vigye a családbarát közösségek ügyét. Jelképes, hogy mindeközben a baloldal az utcákon randalírozott, köztük olyan kamaszokkal, akik után anyukájuk felveszi az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezményt.
A családbarát politika valóban a családokért van
A szexualitásról a szélsőbalos, önmagából kifordult liberálfasiszták, a globalista zöldek és a woke terjesztői szeretnek a közéletben értekezni. Meg a pénteken tüntető diákok, akik ismét kiálltak az LMBTQ-jogokért. Nem a szexről beszélnek, hanem a szexuális identitásról és irányultságról. Sőt, politikai identitássá emelik mindezt. A klasszikus jobboldalon nincs ilyen diskurzus. Mindenkinek magánügye, hogy milyen szexuális identitása és irányultsága van, egész addig, míg nem sért törvényeket, vagy nem veszélyezteti a gyermekeket.
Magyarán a jobboldalt nem érdekli a másik egyén hálószobája, ellenben a progresszívek politikai mozgalmakat építenek a szexuális identitásra.
(Aztán van képük a különböző családtámogatások kapcsán azt harsogni, hogy „takarodjanak a méhünkből!” Szerintem ők takarodjanak ki a hálószobákból!)
Magyarország óriási eredményt ért el a demográfiai problémák kezelésében. Korántsem tökéletes a helyzet, de rekordszintű javulás történt minálunk. Nincs még meg a várva várt demográfiai fordulat, de többet léptünk előre, mint bárki más Európában.
2010-ben, mikor Gyurcsányt és Bajnait a posztkommunistákkal együtt elzavarta a nép, a termékenységi ráta 1,25 volt, ami tragikus szám. Eltelt tizenhárom év, a kormány tucatnyi családtámogatási rendszert dolgozott ki és indított el, minden segítséget megadott a gyermekvállaláshoz és láss csodát: 1,53-ra nőtt a ráta. Ez akkor is óriási eredmény, ha még messze a végső cél. A szakemberek szerint ugyanis 2,1 százalék lenne az ideális ahhoz, hogy ne csökkenjen tovább a magyarság száma. Tehát van még mit tenni!
A gyermekvállalás természetesen először a szívben dől el, másodsorban a pénztárcában – erre hívta fel figyelmet a miniszterelnök a demográfiai csúcson. A kormánynak az előbbiben lehetőségei, utóbbiban kötelességei vannak. Az Orbán-kormány – a Budapesti Demográfiai Csúcson elhangzottak szerint – kész folytatni az anyagi megbecsülést, és energiát fektet abba, hogy trendi, divatos, azaz vonzó életmód legyen nagycsaládosnak lenni.
Persze mindenki saját belátása szerint dönt, nem szabad beleszólni a családtervezésbe, de aki több gyereket akar, annak meg kell könnyíteni a helyzetét.
A családpolitika első szakasza lezárult, indulhat a második fázis – mondta a csúcson Orbán Viktor, aki ébresztőt fújt Európának. Akiket az eddigi eszközökkel el tudtak érni, azokat már megszólították; most azon gondolkodnak, azon dolgoznak, hogy miként fejlesszék tovább a családpolitikát. Majd megemlítette, hogy a négygyermekes anyák adómentességét kiterjeszthetik a háromgyermekesekre is.
Mindeközben – milyen jelképes! – a baloldal ismét az utcára vonul, káromkodik, provokál, botrányt csinál. Azok a naiv, felhergelt kamaszok is, akik után az anyukájuk adómentességet kap!
Ennyire nincs politikai alternatíva a baloldalon? Ennyire silány a közeg? Csak az ordibálás maradt?
Úgy látszik, igen...
A család az valóban család
A család hagyományos fogalmán – ha az európai kultúra két legfontosabb forrását, az antikvitást és a kereszténységet tekintjük – olyan természetes közösséget értünk, amelyben egy férfi egy másik nővel alkot érzelmi és gazdasági közösséget a gyermeknemzés és nevelés céljából. Minden más, ettől eltérő családértelmezés posztmodern konstrukció, mesterséges erőlködés csupán. Ugyanezt mondja a zsidó kultúra is.
A szivárványcsaládok felemelkedése – ami független a szexuális vonzódás természetétől – az emberi gőg (hübrisz) szembenállása a teremtett világgal, a hagyományokkal és a normalitással. Mikor a szivárványcsaládok „hasznáról” értekeznek az anarchisták, a szélsőbalosok és a ma élő liberálisok, akkor illene kellő alázattal az érveik mellé biggyeszteniük, hogy olyan múltbéli gyökerek nélküli, materiális konstrukciókról beszélnek csupán, amit lehet hirdetni, de nem lehet a tolerancián túli trendiség középpontjába helyezni.
Nem a homoszexualitásról, nem a nemi vonzódás számos formájáról, nem a nemi identitásról vagy irányultságról, de nem is az együttélési formákról van szó, mikor a hagyományos család védelme kerül egy filozófiai vagy politikai cselekvés fókuszában. Nem a nemi vonzódás dönti el az ember jellemét. Amikor tehát a családról beszélünk, akkor arról a nagybetűs, társadalmilag, jogilag és gazdaságilag is értelmezhető közösségre gondolunk, ami a legalapvetőbb szocializációs kerete minden generációnak, nem pedig arra, hogy kinek mi a vonzódása. A kettő két különböző kategória. Pontosan a szélsőbalos propaganda célja az, hogy a kettőt, a toleranciát és a család fogalmát összekeverjük.
A hagyományos család valóban hagyományos család
Arisztotelész a családot „Oikosz”-nak nevezi, amely az utódnemzés és a biztonság céljából létrejövő természetes szövetség. Mivel Arisztotelész az „Oikosz” fogalom alatt a tágabban vett családot, a vér szerinti rokonságot és az azt kiszolgáló, velük együtt élő emberek halmazát érti, amelynek ráadásul gazdasági funkciója is van, így az „Oikosz” kifejezést fordíthatjuk „háznépnek” vagy „otthonnak” is, amely a férj, a feleség, a gyermekek együttesén kívül a rokonokat és a szolgákat is magában rejti.
Jézus tanításában szintén megjelenik az ember számára kötelező, előíró, kettős irányultságú etika. Már az Ószövetség tízparancsolata is tartalmaz effajta kötelességeket az Isten és a felebarátod (aki nem más, mint a természetes közösségben élő társad), de Jézus fő tanítása a szeretet „globalizálása”, azaz, ahogy ő maga fogalmaz: „Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Márk 12, 29-31.) A legkisebb alapközösség pedig a férfi és a nő alkotta közösség, amely a gyermeknemzés alapja, ahol kiteljesedik az isteni akarat, miszerint az ember az Isten képmására (Imago Dei) lett teremtve.
Aquinói Szent Tamás fejti ki legmélyebben a természetes közösség fogalmát. Latinul a „societas naturalis” az emberi együttélés olyan természettől fakadó formáját jelöli, amely lényege szerint nem feltételez elő más közösséget és normái saját magában rejlenek. Ezért jogilag tökéletes (perfecta), illetve mivel jelen van minden, az emberi szükségletek kielégítéséhez szükséges adottság, így önmagában teljes (completa). Aquinói Szent Tamás állítása szerint tehát az állam, amely az emberi közösségek legfelső foka, amelyet a családok természetes együttműködése alakít ki: „perfecta completa”, azaz önmagában teljes és tökéletes.
A természetes közösségek – az ókori Európában és a zsidó-keresztény kultúrkörben – tehát a család, a nemzet (vagy az állam) és a vallási felekezetek. (A XX. században a lokálpatriotizmus gyakorlata lefekteti majd a negyedik természetes közösség fogalmát, a szűkebb értelemben vett lakóhelyhez való szellemi kötődést, ami a globalizációval szemben születik meg.)
Ha közelebbről rátekintünk ezekre az intézményekre, akkor voltaképp azt láthatjuk, hogy annyiban különböznek a mesterséges közösségektől, hogy van egyfajta beleszületettség. Ezt pedig tiszteletben kell tartani. Ahogy a család hagyományos fogalmát, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a szexualitásról.
A baloldalon meg vulgáris szónoklatokat mondanak, hidakat foglalnak, kukákat rúgnak fel, rendőröket provokálnak...
Melyik jövőre szavazunk?
