Pesti Srácok

Akik gyűlölik a sikert

Akik gyűlölik a sikert

A balliberális oldal megmondói és újságírói újabb közismerten jobboldali ikont vettek célba. Póka Egon gitáros legendát, szóbeszédek alapján még holtában is gyalázza a Telex. De ugyanezek az emberek, akik a friss Nobel-díjasaink magyarságát vonják kétségbe. Persze ugyanez a típus, régen, amikor még kommunistáknak nevezte magát és nem liberálisnak, sem volt más. A 20 éve elhunyt Papp László olimpiai bajnok ökölvívó karrierjét is kettétörték. Ahogy még sok ezer másik emberét. Ezek mind egyformák: gyűlölik a sikeres embereket. Pláne akkor, ha nemzeti érzelműek.

Olvasom a Mandineren, Papp László ökölvívó legenda fiával készült interjút, amely annak az apropóján készült, hogy éppen 20 éve, hogy elhunyt az olimpiai bajnok sportolónk. Papp László fia felidézi, hogy a kommunista pártvezetés, élen Biszku Bélával kettétörte a sportoló karrierjét, mivel nem engedte, hogy világbajnoki övért bunyózzon profiként, az akkor már háromszoros olimpiai bajnok. Emiatt pedig Papp Lászlót depresszió gyötörte, és szerinte későbbi betegségében is közrejátszott ez a törés.

Ez csak egy történet a sok ezer és ezer közül, akiket a baloldal tönkretett, és könyörtelenül leszámolt velük. És persze most sem változtak meg, csak most szerencsére nincsenek hatalmon.

De a régi-új kommunista módszerek most is visszaköszönnek. Elég csak a Telex néhány héttel ezelőtti mocsok cikkére gondolni, amely Póka Egonról, a magyar rockzene legendájáról készült.

PestiSracok facebook image

A Kőbányai Zene Stúdió alapító-igazgatója annyira szúrta a szemét a libernyák gyűlölködőknek, hogy még holtában is megérte, néhány rosszindulatú szóbeszéd alapján megpróbálni lejáratni a legendát. A rengeteg marhaságot összeíró újságírónő arra sem vette a fáradságot, hogy legalább a látszatra adva 3 sornál hosszabban mutassa be a legendás gitáros életútját, vagy hogy több érintettet megkérdezzen.

Póka ugyanis jelen volt a magyar rockzene születésénél, Radics Béla kedvenc gitárosa volt, de jelentős érdemei voltak a Hobo Blues Band megszületésében. Játszott együtt Chuck Berry-vel is Budapesten, és igazgatóként zenészgenerációkat nevelt fel, akinek tanítványai keresztülszelik ma is a zenei élet minden szegletét.

Ennek ellenére néhány rosszakaró mondandójából festettek egy hamis képet egy olyan emberről, aki már meg sem tudja védeni magát. Mivel meghalt két éve.

Bármit is írjon a Telex, Póka Egon egy hibája volt, méghozzá az, hogy vállaltan konzervatív, jobboldali ember volt. Ez lehetett az a főbűn, ami miatt még a libsi mércével is gusztustalan módon holtában is meg kellett gyalázni.

Persze, mit várunk attól a balliberális oldaltól, amelyik a friss Nobel-díjasaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc kapcsán kétségbe vonta azok magyarságát. A gusztustalan liberális média, ahelyett, hogy örülne a közös magyar sikernek, igyekszik azt elvitatni, kicsinyíteni. Úgy egyébként, hogy 2019-ben még azért hisztizett szintén a Telex, hogy miért támogatja a magyar kormány 20 milliárd forinttal Krausz kutatását, mert annak semmi értelme nincs. Akkor még éppen ezt kellett támadni, ez volt a feladat.

Persze, éveken keresztül azt is olvasni kellett, hogy semmi értelme beleölni ennyi pénzt a labdarúgásba, felesleges pénzkidobás, hiszen a magyar fociból már úgy sem lesz semmi, minek kell stadionokat építeni. A szombati magyar-szerb meccs eredménye pedig sokadjára megmutatta, hogy bizony megérte. Hiszen ezek a győzelmek óriási kohéziós erővel bírnak, erősítik a magyar identitást és önbizalmat adnak a nemzetnek.

Persze ezeknek a sikert gyűlölő balliberálisoknak nincsenek ilyen nemes érzéseik. Akár kommunistáknak, akár liberálisoknak nevezzék magukat, nem hisznek semmiben és senkiben, és azt szeretnék, hogy más se higgyen. Ezért, ha már nem tudják megakadályozni a sikert, legalább megpróbálják kicsinyíteni, vagy elvitatni.

Vzeteőkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.