Csak saját magunkért halunk meg, ha kell, egyetlen másik népért sem
Macron háborúba szólítása mindenkinek megvan? Talán igen, aki előtt mégsem, annak röviden vázolnám: a francia elnök, aki egyébként is csak annak köszönheti elnökségét, hogy pár évvel ezelőtt soha nem látott hatalmi vákuum alakult ki Franciaországban, felvetette annak lehetőségét, egyszersmind reményét is kifejezte, hogy nyugati katonák harcolhatnának Ukrajnában.
Nyugatiak, mármint nem zsoldosok, amelyekre eddig is volt szépen példa, hanem NATO-katonák. És ebben a pillanatban mindegy is, hogy ennek mennyi a realitása, mennyire érzi úgy bármelyik nyugati döntéshozó is, hogy szívest-örömest belevezetnék népüket a harmadik világháborúba. A lényeg, hogy ilyen gondolatok teljes természetességgel jelennek meg abban a nyugat-európai közegben, amelynek Macron is része. Olyannyira, hogy felháborodás sem kíséri az ilyen kijelentéseket.
Érdemes arról pár mondatot beszélni, hogy Macron miért is lehet Franciaország elnöke. Aztán arról is, hogy Macron miért más, egyébként a nagy egészet tekintve kifejezetten pozitívan, mint a nyugat-európai politikai elit. Elsőként is, Macronból soha a büdös életben nem lett volna vezető, ha nincs egy egészen komoly belpolitikai balhé. Első ciklusa előtt úgy vágott neki a kampánynak, mint a baloldal egykori kiegészítő embere, aki egy teljesen újonnan gründolt párttal talán abban reménykedhet, hogy az elnökválasztási kampány nagy publicitást biztosít számára, amiből majd a politikai közössége is profitálhat. Nyilván nem jut a második körbe, de a kötelező meglesz.
Innen következett szinte a semmiből, hogy a francia republikánusok jelöltje egy vélt vagy valós - most már teljesen mindegy is - korrupciós ügyre reagálva lemondott a jelöltségről, a hagyományos baloldal pártjai akkor is a béka segge alatt voltak és gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra az addig majdnem lefutottnak tűnő meccs - a második fordulóba jutnak a republikánusok és a Nemzeti Tömörülés, aztán az össznemzeti összefogás miatt nyer előbbi - nyitottá vált. Macron így Le Pen mellett jutott tovább, ahol érvényesült a régi recept: mindenki Le Pen ellen, politikai hovatartozásra való szempont nélkül.
Ugyanez ismétlődött meg legutóbb is, immár Macron regnálása alatt, habár hozzá kell tenni, hogy az olló lassan, de biztosan zárul. Egyre kevésbé lehet démonizálni Le Pen nevével, egyre kisebb a különbség a mindenkori mainstream és Le Penék között és amíg annak idején Chirac a második fordulóban idősebb Le Pent még több mint 60 százalékkal verte, addig legutóbb 20 százalék sem volt Macron és Marine Le Pen között. A fiatalokat tekintve ráadásul elsöprő Le Pen előnye.
Elég az hozzá, hogy eddig szokatlan módon Macron társadalmi támogatottsága az össznépességet tekintve még a legjobb időszakában sem volt 30 százaléknál igazán magasabb, egyszerűen abból profitált, hogy a jól domesztikált többség benne látta a kisebbik rosszat. Jókor volt jó helyen. A másik része mindennek és ez lesz a pozitív kiegészítés, hogy Magyarország és Orbán vonatkozásában Macron egészen olyan, mintha az európai elit konstruktív is tudna lenni. Macrontól soha nem hallhattunk olyan nyilatkozatokat, amelyek Brüsszelben vagy akár Berlinben mára mindennaposak lettek Orbánnal szemben. Macron persze mindig tisztázta, hogy a magyar miniszterelnökkel politikai ellenfelek, akik egy sor kérdésben egészen mást gondolnak a világról, ugyanakkor szövetségesek, azoknak pedig kijár egymás felé a tisztelet.
Ennek is köszönhető, hogy kettejük párbeszédében - habár a mindenféle eljárások és boszorkányüldözések során egy szemernyit sem számíthattunk és számíthatunk a franciákra - mindig volt nyitottság és megértési szándék, ami a nyugati elit fennmaradó részéből réges-rég hiányzik. És ezt értékelni, egyben elismerni kell.
Ettől még teljes mértékben igaz, hogy Macron szavai a katonák küldéséről vállalhatatlanok és elítélendőek.
Tudják, soha nem értettem, hogy akik ennyire lebírhatatlanul háborúpártiak, azok miért másokat győzködnek, miért nem indulnak rohamtempóban Donbaszba? Eszembe jut valamelyik olaszországi illetőségű, balos korifeusnak a nyilatkozata, aki vagy egy évvel ezelőtt mondta azt a 444-nek, hogy Európa addig nem lesz újra nagyhatalom, ameddig el nem fogadja, hogy lányai és fiai koporsókban jönnek haza.
Nosza, fiam, miért nem jársz elől a jó példával? Miért nem mutatod meg te magad, milyen az az európai virtus és jelentkezel az ukrán seregbe? Azt mindig annyira szerettem, mikor valaki nagyon szerette volna, hogy emberek haljanak meg a szabadságért, csak az az ember ugye véletlenül se ő legyen. Más faszával könnyű a csalánt verni.
Lehet, ez újdonságként éri még 2 év múltán is az európai döntéshozókat, de nem akarunk más szabadságáért meghalni. Értjük és értékeljük az ukrán nép áldozatát és küzdelmét - nem az ukrán politikai elitét, ezt nagyon fontos kihangsúlyozni, hanem a szerencsétlen, valóban súlyosan szenvedő ukrán népét -, de ezzel együtt sem akarunk értük meghalni. Nem csak meghalni nem szándékozunk, de rosszabbul élni sem, pláne, ha a mindenfajta szankciók még az orosz agresszornak sem okoznak igazán komoly nehézségeket. Mi magyarok vagyunk. Saját magunk vagyunk a fontosak, nem mások.
És ameddig ezt nem értik meg mások, legyenek azok a magyarországi balosok vagy a brüsszeli vezetők, addig soha nem fogunk zöldágra vergődni. Mert mindennek a vége és alapvető tanulsága ez: bírhatják sokan a szimpátiánkat, de meghalni és rosszabbul élni csak saját magunk érdekében fogunk, ha nagyon muszáj. Nem, nem kérünk érte elnézést. Kérjenek azok, akik ezt az alapvető igazságot nem értik.
Vezető kép: Emmanuel Macron francia elnök a 60. mezőgazdasági vásárnak otthont adó párizsi kiállítási központot megszálló gazdákhoz beszél 2024. február 24-én, a megnyitó napján. A Macron lemondását követelő tüntetők a magas költségek, a bürokrácia, a környezetvédelmi előírások és az olcsó import ellen tiltakoztak. MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin
