Pesti Srácok

Húsvéti hang

Húsvéti hang

Gyakran érezzük, hogy kiveszett életünkből a szent, maradt a profán. Odafordulás és szeretet helyett vásárlás és fogyasztás. A Húsvét, Krisztus kereszthalála, a megváltás és az azt követő feltámadás megértése csodás lehetőséget kínál arra, hogy visszacsalogassuk a valódi ünnepet az életünkbe. Nem vásárfiával, hanem hittel. És persze szeretettel. Nem az emberiség, hanem a melletted álló, azaz a felebarátod szeretetével.

Húsvét életünk csodája, lehetőség a bűnök bocsánatára

Hang! – törte meg a csendet egy kislány hangja a húsvéti misén. Arcán csodálkozás, majd merev figyelem. Aztán kérdően körbenézett, hátha valaki megmagyarázza a csilingelés okát. De mesélni akkor és ott senki nem kezdett, a hangot síri csend követte. De nincs ezzel semmi baj – a szent ugyanis nem követeli az azonnali magyarázatot.

Valójában az úrfelmutatást kísérő kicsiny harang hangja volt hallható, erre szólalt meg a kislány – magára vonva mások mosolygó tekintetét. Ez az odafigyelés pillanata. Később megérti majd, mikor eljön a megértés ideje.

PestiSracok facebook image

A kislány még nem a megszokás rabja. Érdeklődő, így rákérdez a dolgok miértjére. Ami nekünk, felnőtteknek természetes esemény, az számára a kíváncsiságát izgató csoda.

Felnőtté válásunk egyik rákfenéje, hogy ezt a velünk született csodálkozást elveszítjük. Minden magától értetődőnek tűnik, az újdonság elkopik, megszokássá válik az élet. Nem látjuk meg a csodát.

Elfelejtünk kérdezni. Pedig volna mit! A fogyasztói társadalom mindent készen kínál. Vidd és használd! – szólnak felénk a tárgyak. Mi pedig meg sem kérdezzük, mi az, csak próbáljuk saját kényelmünkre megkapni.

Pedig annál emberibb kevés dolog van, mint mikor rákérdezünk a létezés miértjére.

A szeretet a szívünkben van – ha csak ennyit viszünk magunkkal és csupán ennek miértjére kérdezünk rá Húsvét ünnepén, már ráléphetünk Krisztus útjára, ami a feltámadás lehetőségét kínálja fel. Krisztus a keresztfán miértünk szenvedett – ezt sosem szabad magától értetődőnek tartanunk. Ezen minden Húsvét alkalmán el kell gondolkodnunk.

Ünnep, mikor a szeretet tölti be szívünket

A „hang” és a szeretet a szívünkben van, ami nem válhat rutinná. Szeretem a feleségemet, a gyerekeimet. Anyámat, apámat, testvéreimet. Szeretem a rokonaimat, a barátaimat. Esetleg szeretem ezt a filmet, azt a színészt, emezt a zenét, amazt a színdarabot, könyvet és így tovább... De valóban rákérdezünk-e a szeretet mibenlétére? Vagy automatikusan odanyögjük: „én is!”.

Rácsodálkozunk-e a szeretet lényegére?

Húsvétkor, Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának ünnepén fontos lenne mindezeken elgondolkodni. Fontos lenne a szeretetet valóban megélni. Elmondani, mi is volt az a hang a húsvéti misén.

Ha az ünnepet a vacsoráért való izgulással és csupán az otthonunk csinosításával töltjük el, miközben a szeretet – a sok-sok anyagi bosszúság miatt – elhalványul, akkor nem éljük meg az ünnep szentségét. Mert nem a lényegére figyelünk.

Ha viszont a szeretetet helyezzük előtérbe, ha az együvé tartozást követjük, ha keressük azokat a közösségeket, amelyeket a szeretet tart össze, akkor helyesen ünneplünk. És sokkal boldogabbak leszünk, mintsem törődve azzal, ha az a bizonyos pohár csak félig van töltve... A lelkünket kell teli tölteni ilyenkor.

Krisztus a keresztfán

Jézus a kereszten – Máté evangéliuma szerint – imigyen kiáltott föl: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46) Ez a szenvedés mélypontja. Jézus, ki az Úr gyermeke, ki egyben a Szentháromság egyik sarokpontja, nemcsak Megváltó, hanem ember is. Sőt! A lényeg az, hogy isteni léte mellett felvállalja az emberi létezést is a keresztfán. Ezzel együtt a létezésben rejlő természetes kételyeket, melyek együtt járnak a bűnnel és a szenvedéssel.

Jézus tehát az Istennel való találkozást közvetlenül megelőzve megéli ezt a „kiüresedési szintet”, amikor a bűnök terhe rettegéssel és magánnyal tölti el szívét. Ez a megtisztulási folyamat része, mely után a hit puszta megélésénél magasabb szintre lép majd és felkészül a találkozásra. Máté evangéliuma szerint Krisztus emberi minőségben jelenik meg közöttünk, így meg kell élnie az emberi létből fakadó szenvedést.

Lukács evangéliuma szerint viszont Krisztus a keresztfán a következőket mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lukács 23:34). Azok, akik Jézust keresztre feszítették, nem voltak tudatában a tettük súlyának, mivel nem ismerték fel a Messiást. Csak azért, mert nem ismerték az isteni igazságot, nem érdemeltek bocsánatot, és Krisztus értük mondott imája a gúnyolódásaik közepette az isteni kegyelem határtalan könyörületességének a kifejeződése.

Képessé kell válnunk a kereszthalál megértéséhez, készen kell állnunk a Húsvét ajándékára. A hit az egyetlen gyógyír az egzisztenciális szorongásra.

Vezető kép: Caracas, 2022. április 14. Venezuelai hívők körmeneten vesznek részt a húsvétot megelőző nagyhéten, Caracasban 2022. április 13-án. Fotó: MTI/EPA-EFE/Rayner Pena

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.