Pesti Srácok

Aki áruló, miért pont a hazáját ne árulná el?

Aki áruló, miért pont a hazáját ne árulná el?

Nézem a szombati tüntetés képeit és olvasom a baloldali média szerelmes cikkeit, amiket az eseményről írtak. Arról próbálják győzködni a közvéleményt, hogy a semmiből és a semmire épített Magyar Péter, győzelemre tudja majd vinni a baloldali politikumot és végre el tudja kergetni az Orbánt. Hiszen mellette állnak a híres „kiábrándult fideszesek”.

Ezzel csak három probléma van. Egyrészt, hogy a liberális médiumok által készített felvételekből pontosan kiderül, hogy azok a híres kiábrándult fideszesek nem voltak a tüntetésen, csak baloldali vagy korábban nem politizáló emberek. A másik probléma, hogy Magyar szépen lassan szembe fogja találni magát Gyurcsány Ferenccel és a régi baloldallal, mivel onnan viszont bőven tud elszipkázni szavazókat.

Ennek a csörtének Gyurcsány Ferenc tegnapi Facebook-posztja már az előszele lehet. Persze jól látjuk, hogy Magyar Péter Szabadság téri tanácsadói erőltetik a nemzeti szimbólumokkal való operálást – lásd a tüntetőknél lévő egyenzászlókat –, hátha mégis sikerülne lehasítani egy keveset a Fidesz-táborból. De Magyarra mégis csak a baloldali szimpatizánsok kíváncsiak, a tüntetésére baloldali politikusok, véleményformálók mentek el, és baloldali újságok írnak róla naponta tíz kedveskedő cikket, amivel a médiában is elveszik a teret Gyurcsány Ferenc, sőt, Karácsony Gergely elől is. Vagyis Magyar Péter betévedt Gyurcsány Ferenc univerzumába, ahol a főnök ő, és mint tudjuk, senkit nem sajnál legyilkolni azért, hogy ez így is maradjon.

A harmadik probléma, hogy már most elfogyott a mondanivaló. A híres atombomba akkorát sem durrant, mint egy lufi. Magyar Péter azóta pedig nem tett mást, mint hogy ugyanazokat a baloldali, kormányt fikázó mondatokat ismételgeti a 14 éve már egy épkézláb ellenzéki vezetőre kiéhezett baloldali tömegnek. Azonban a lelkesedés alább fog hagyni, még akkor is, ha a Telextől a 444-en át a Partizánig ki van adva, hogy Magyar minden félmondatát címlapi cikkekben, videointerjúkban napi 24 órában rá kell zúdítani a jónépre. Láttuk már ezt a történetet, legutóbb Márki-Zay Péternél. A baloldali média reggeltől estig a a hódmezővásárhelyi polgármester mondataitól volt hangos, a híres baloldali színészek és megmondók azonnal vele akartak mind pózolni. Aki a baloldali sajtóból tájékozódott, azt hihette, hogy MZP már meg is nyerte a választást 2021 végén. Aztán jött a gigászi bukta.

PestiSracok facebook image

Utóbb persze kiderült, hogy a nagy médiafelhajtás és a rengeteg kampányköltés számláit amerikai dollárokból fizették, Márki-Zayt a globalista hálózat erőszakosan tette fel a térképre. Miért gondolnánk, hogy Magyar Péterrel most más volna a helyzet, mint két éve, 2022 áprilisában MZP-vel? Hogy mennyire átlátszó forgatókönyv szerint készülnek ezek a figurák, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Magyar Péter egyesülete már 2023 nyarán, vagyis még jóval a kegyelmi botrány és a lemondásokat megelőzően bejegyzésre került. Akkor mennyire is lehetett spontán Magyar 2024 februári színre lépése?

De ahogy látjuk, ugyanúgy izomból tolja a Soros-média Magyart, mint Márki-Zayt. Besoroltak mögé olyan szervezetek, mint a Transparency International, vagy épp a Márki-Zay-féle mozgalom. De odaálltak a hazai Soros-birodalom legismertebb arcai is az új messiás mögé: Juhász Pétertől Gulyás Marcin át noÁrig. Micsoda véletlenek ezek. És persze egyből lett pénz hangosításra, kivetítőkre, rendezvényt biztosító személyekre, drónfelvételre, profi videókészítőkre és így tovább. Mikroadományokból, meg ingyenmunkákból. Persze, ahogy mindig.

Nem kérdés már, hogy az amerikai baloldal új kiszemeltje Magyar Péter, aki lássuk be, kiváló alapanyag ügynöknek. Igazi áruló, aki nemcsak a volt feleségét, de a politikai közösségét is elárulta. Sértett ember, hiszen magának köszönhetően elveszítette az okos és szép feleségét, és vele együtt a milliós fizetéssel járó, nem túl megterhelő tisztségeit. Ezek mellett pedig rettenetesen önimádó, hiú ember, aki él-hal azért, hogy a saját fontosságát hangsúlyozhassa. Hogy a középpontba kerülhessen. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő hetekben ki fog derülni, hogy Magyar Péter mögött ugyanazok állnak, mint Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely mögött.

Mert aki a családját, a barátait elárulja, az miért ne árulná el a hazáját is?

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.