Mit is jelent ez a május elseje?

A megyei elvtársak tekintettek le ránk a tribünről, de erre a részre nem igazán emlékszem, a sörözés viszont megvan. Elmondták, hogy mit is ünneplünk május elsején, de nem hiszem, hogy igazán át tudtam volna élni elvárt módon az ideológia kívánta jelentőségét. Az Ottó, a Tóth Ottó hazavitte a saját tábláját hólapátnak, az apukája még kétszer vagy háromszor lefestette a préselt falemezt, hogy az már az első télen ne ázzon szét.

A következő évben már csak aláírásra adták ki a táblákat az iskola felvonulóinak, úgyhogy mi nem is vettük fel a miénket, inkább ellógtunk sörözni. Talán a végső elkeseredésünket fejezi ki ez, de én nem is szeretem a sört. De legalább tavasz volt, nyitottak a strandok, nem úgy, mint november 7-én, amikor elege volt az embernek az őszből, meg a tanévből.

Aztán volt egy Felvonulók kérték című műsor, amelyben előre lebeszélt emberek spontán kultúrműsorokat kértek a rájuk forduló kamerától, kantátákat, meg verseket persze. És képzeljétek, körülbelül negyven éve még a Gálvölgyi is vicces volt, a felvonulós paródiája máig zseniális. És nem hiszitek el, nem kellett bunkónak lennie ahhoz, hogy vicces is legyen.

De miért is volt ez az egész? Volt valami tüntetés, amit szétvertek? Esetleg sortűz? Nemzetközi munkásmozgalom. Tudjátok, a kétkezi munkás, az az ember, aki dolgozik, mert muszáj neki. Hihetetlen, hogy mennyi ilyen volt. Némelyik még büszke is volt rá, hogy ő munkásember. Mondjuk biztos az értelmiségiek is vonultak, de az így nem látszik helyből az emberen, hogy értelmiségi. Munkásság, a parasztság és a velük szövetséges értelmiség.

Viszont legalább tutira munkaszüneti nap volt, habár a felvonulásra korán kellett kelni. A szakszervezeti bizalmi, meg a függetlenített párttitkár számon tartotta, hogy ki nem jött el, ki rúgott be és kinek az arcán nem látszott az ötéves terv sikeres végrehajtásába vetett hit. Fiatalabbak számára ez olyan, mint manapság a Pride, amelyre kihajt a HR, hiába lenne jobb dolgod, de kell a bónusz.

A majálisról sem tudom, hogy az eredetileg miről is szólt, munkásmozgalmilag a sörről meg a virsliről. Munkaszüneti nap, ez volt a lényeg, nem kellett iskolába menni, dolgozni, ha volt cserebere a munkaszüneti napokkal, akár lehetett belőle négynapos ünnep is, habár akkor azt az előző szombaton le kellett dolgozni. A szörnyű az volt, ha hétfőre, keddre, szerdára esett, mert akkor másnaposan kellett bemenni dolgozni. Hiába volt a munka ünnepe, nem volt a termelékenységre jó hatással, az biztos.

Viszont tömeg volt és biztos volt elég sör aznap a dolgozóknak, ami melegebb napokon nem volt magától értetődő a szocializmusban.

Meg volt az a Kádár nevű, aki kiadta az örökre szóló ukázt minden progresszívnek: "a krumplileves legyen krumplileves!". Ez akkoriban komoly filozófiai teljesítménynek számított, olyan valódi teljesítményekkel esett egybe, mint a valóban legyártott, a boltokba és italboltokba leszállított és esetleg rendesen le is hűtött hideg sör. Vagy a szlovák import sör. Kádár elvtárs arra utalt egyébként, hogy a dolgozókat (ez akkoriban a mai választópolgár szinonimájaként használták) nem lehet mindenféle szövegekkel becsapni, az igazat kell nekik mondani arról, hogy azért vannak nehézségek. A szocializmus építése diadalmenet, de a május elsejei hideg sör–virsli párosban a virsli minősége a javuló tendenciák ellenére még hagy maga után kívánni valót. Arról meg, hogy a kenyér nem friss, arról nem is beszélünk.

Ez nálunk a katonaságnál volt egy darabig, hogy mindig háromnapos kenyeret kaptunk, miközben láttuk, hogy minden nap hozzák a friss kenyeret a laktanyába. Egyszer-kétszer volt valami kavarodás, amikor túlrendeltek, meg egyszer tévedésből a négynaposat adták ki és máris kétnapos lemaradásban volt a rendszer. Eltartott nekik egy darabig, amíg ezredparancsnoki szinten megoldották a dolgot, de így is jelentős kár érte a népgazdaságot. Egyszer ki kellett dobni végre a már penészes kenyeret.

A régi szép idők. Érdektelen emlékek.

Egy mindenféle kulturális beágyazottság nélküli rendszer megpróbált hagyományt csinálni a maga számára, valami egyébként később teljesen érdektelenné vált dologból. Ennyi maradt belőle, amennyi a munkásságból, a szocializmusból és a negyven éve lehúzott sör hűvöséből.

Igaz, a következő nemzedékek már ennyit sem "ünnepelnek". Mondjuk legalább a Facebook vagy a TikTok alapítói nem ünnepeltetik meg a cégük alapításának, vagy tőzsdére vitelének napját a "felhasználókkal". Ez utóbbi a "dolgozók" új neve.

Vezető kép: Budapest, 1975. május 1. Felvonulók a dísztribün előtt a május elsejei ünnepségen. MTI Fotó: Fényes Tamás