„Harc, harc!” – Végveszélyben a normalitás, az utolsó utáni pillanatban járunk!
Amint arról folyamatosan frissülő anyagunkban portálunkon is olvashattak, merényletet hajtottak végre Donald Trump ellen. Az elképesztő eset – amely egy amerikai viszonylatban kisvárosnak számító településen zajló kampányeseményen következett be – ismét, immáron sokadjára világít rá arra, hogy minden korábbinál veszélyesebb korszak köszönthet ránk. Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött, amely már több mint száz éve rendre hadat üzent és üzen az egyetemes értékeknek és azok képviselőinek.
Amikor a kommunizmus magyarországi történetéről szóló könyvemet írtam, és ezen munka részeként szükségszerűen kutattam már a Tanácsköztársaság előtti időszak vonatkozó eseményeit is, megdöbbentő volt számomra az a felfedezés, hogy már a „boldog békeidők” utolsó éveiben milyen szintű bomlasztás és lejáratás zajlott Magyarországon. Ez érintette a történelmi egyházakat, és külön kiterjedt az egyházi oktatásra, annak szidalmazására.
Ennél is jobban meglepett annak felfedezése, hogy mennyire azonos volt a nyelvezete a „boldog békeidők” Jászi Oszkárék nevével fémjelzett szabadkőműves bomlasztásának, a második világháború utáni Szabad Nép-féle uszító, bolsevik lejáratásnak és a rendszerváltozás utáni „liberális”, majd újabban már „zöld-demokrata” típusú értékellenességnek.
Ha valaki rászán egy kis időt és beleolvas például a „Világ” című folyóirat valamelyik 1913-as számába, a Tanácsköztársaság (1919) idejéből származó proklamációk szövegeibe, a Szabad Nép Mindszenty-perről szóló „tudósításaiba” (1949 február eleje), vagy éppen napjaink valamelyik szélsőségesen liberális portáljának publicisztikai rovatába, azonnal észreveszi, hogy nincs új a nap alatt. Ezek egy tőről fakadnak, azonos szellemiségűek.
Ez a szellemiség, valamint ennek a képviselői a kezdetektől fogva bizonyítják, hogy számukra nem érték az emberi élet. Ezt a kijelentést teljes mértékben igazolja és alátámasztja a bolsevizmus legalább százmillió „névtelen” áldozata, de ugyanúgy bizonyítják azok a meghurcoltak, vagy akár kivégzettek is, akik fontos közéleti-, politikai- vagy éppen egyházi pozíciót betöltve váltak áldozattá a mögöttünk hagyott bő évszázadban. „Bűnük” csupán annyi volt, hogy erkölcsiségük, értékrendjük útjában állt az életellenes erők törekvéseinek.
Természetesen ahogyan a jelszavak és az ideológiák, úgy a módszerek is változtak, bizonyos értelemben finomodtak az idők során. Mostanra elsősorban a pénz és az általa fizetett elképesztő médiagépezet segítségével emelnek magasba, vagy éppen démonizálnak valakit, érdekeik szerint. Ám ez nem minden esetben elég. Különösen akkor, amikor a világban sokfelé megindult egyfajta ébredés.
A liberalizmus által megteremtett „jóléti társadalom” totális elértéktelenedése, a hagyományos értékek mind erőteljesebb és nyíltabb meggyalázása, és az ezzel egyidejűleg megjelenő, a fenti folyamatokkal kéz a kézben járó politikai- és egyéb eluralási kísérletek mind nagyobb tömegekben váltottak és váltanak ki ellenérzést, szerte a világban. Természetes, hogy ezeknek a növekvő számú tömegeknek politikai színtéren is megjelennek a képviselői, szószólói.
Látható, hogy számos helyen megjelennek ezek a szószólók, Brazíliától kezdve az Egyesült Államokon, Franciaországon, Olaszországon és Lengyelországon át, egészen Szlovákiáig vagy éppen Magyarországig. Közös ezeknek a szószólóknak a sorsában, hogy mindenütt közellenséggé válnak az életellenes háttérhatalom szemében, és gyakorlatilag minden eszköz megengedett velük szemben. A démonizálás (lásd Salvini vagy Le Pen esetét), a politikai alapú pénzügyi zsarolás (Morawiecki vagy Orbán), és újabban akár a fizikai likvidálásra tett kísérlet (előbb a Robert Fico, most pedig a Donald Trump elleni merénylet) is.
Ezek a szószólók, képviselők a legtöbb esetben maguk sem tökéletesek, sőt, nagyon is „esendő emberek”. Legyünk őszinték: egy hamisítatlanul konzervatív, keresztény értékrend szemüvegén keresztül nézve például a korábban furcsa nőügyekbe keveredő Donald Trump korántsem biztos, hogy etalonná válhatott volna az „életpárti” oldalon. Mégis azzá tette mostanra az a tény, hogy elnökként – minden korábbi elődjétől eltérően – egyetlen háborút sem indított, síkra szállt az abortusz ellen és az élet védelme mellett, valamint regnáló elnökként jelentette ki, hogy nemcsak az Egyesült Államok hirdetheti magáról, hogy „nekünk Amerika az első”, de ezt megteheti bármely más ország is, például Magyarország. És ezért nem „orra koppintás” jár, hanem egy nagyon is gyümölcsöző kétoldalú kapcsolat, ami Orbán és Trump között már Trump elnöki időszakában kiépült és azóta csak tovább mélyült.
Ez se biztos, hogy túl népszerűvé tette bizonyos körökben az elnököt, ám az a tény, hogy Trump ennél is tovább ment és hivatalban lévő elnökként nyíltan „beszélni mert” a deep state-ről, kimondta, hogy igenis van egy háttérhatalom, amely a világot a maga szája íze szerintire akarja formálni, levadászandó közellenséggé tette a korábbi – és remélhetőleg jövőbeni – elnököt.
Először csak „finoman” kezdték el kicsinálni. A nonszenszek nonszensze volt, hogy a modern demokrácia „fellegvárában” letiltották az elnök közösségi oldalait, majd nagyon gyanús választási események után ki is kapott riválisától. Ezek után is folyamatosan folytatódott a személye elleni lejárató-kampány, amely tovább erősödött, és bírósági ítéletek rémével is kiegészült, amikor jelezte: újra ringbe száll és 2024-ben ismét elindul az elnökválasztáson. Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy miután semmi sem ütött rést a pajzson és népszerűsége továbbra is töretlen, sőt, az első elnökjelölti vitát egyöntetű elemzői vélemények szerint utcahosszal megnyerte Bidennel szemben, megpróbálták végleg kiiktatni.
Akár az Európában zajló eseményeket, akár az amerikai történéseket nézzük, egyértelműen látható, hogy a törésvonal már jó ideje nem bal- és jobboldal között húzódik, hanem az életpárti- és életellenes erők között, vagy még élesebben fogalmazva, a normalitás és az abnormalitás képviselői között.
Fotó: MTI/TASR/Radovan Stoklasa
Amerikában eleve nehezen lenne értelmezhető a klasszikus jobb és a baloldal meghatározása, ráadásul – amint Robert Fico példája is mutatja – a baloldalhoz sorolt politikus is tartozhat a normalitást képviselők közé, aki ezzel ráadásul ugyanúgy veszélybe sodorja magát és akár áldozata lehet az életellenes erőknek. Isteni szerencse, hogy Fico és Trump is túlélte a támadást. A velük történtek azonban figyelmeztető jelek, sőt, többek is annál: konkrét, kézzelfogható bizonyítékok arra nézvést, hogy az abnormalitás erői semmitől nem riadnak vissza, és számukra immáron újból nincsenek „vörös vonalak”, az emberi élet sem szent.
Donald Trump az ellene elkövetett merénylet után kezét az égnek emelve azt kiáltotta, hogy „Harc, harc!”. Egyre inkább látszik, hogy tényleg az vár ránk: harc, de legalábbis elkötelezett és töretlen kiállás az elveink, értékeink mellett. Már amennyiben szeretnénk egy emberi, normális világot hagyni az utódainkra.
Vezető kép: MTI/EPA/David Maxwell
