Pesti Srácok

Korányiék az osztrák demokráciáért is aggódnak

Korányiék az osztrák demokráciáért is aggódnak

A Korányi Dávid nevével fémjelzett amerikai székhelyű, nemzetközi felforgatásra szakosodott alapítvány, az Action for Democracy most épp az osztrák választásokba kíván beavatkozni. Ahogy emlékezhetünk, ez volt az a civil szervezet, amelyik a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően több mint 3 milliárd forintot juttatott a magyar baloldali politikai szervezetek és médiumok részére. És bár tagadták a politikai beavatkozás szándékát, az egységesen induló hazai baloldal pártjainak is bőven jutott, a kétesen összegyűjtött amerikai pénzből.

Az Action for Democracy már a lengyel és olasz választások környékén is tevékenykedett, és most a 2024. szeptember 29-én tartandó osztrák országgyűlési választásokat is szeretnék befolyásolni. Vagyis minden olyan országban megjelennek Korányiék, ahol komoly esély van a jobboldal győzelmére, és valamiért az amerikai baloldalnak kiemelt célpontot jelentenek. Az érintett országban aztán az általuk kiválasztott szervezeteket, Magyarországon a Mindenki Magyarországa Mozgalmat támogatják. Legalábbis eddig ezt tették.

Új módszer: ők várják a jelentkezőket

PestiSracok facebook image

A módszer Ausztriában más, mivel a mostani pályázat esetben nem ők választanak ki egy konkrét szervezetet a támogatásra, hanem – legalábbis elvileg – várják azon jelentkezők érkezését, akik szeretnének tenni az „autokratikus tendenciák” ellen, és „demokratikus értékek és intézmények védelme” érdekében.

A pályázat nyomán 50 ezer dollárnyi támogatást kaphat egy-egy civil szervezet. A pályázónak vagy a választásra való mozgósítást kell szolgálnia, vagy innovatív és hatásos intézkedéseket kell tennie a „kiábrándultság és az politikától való elszakadás” ellen. De a helyi közösségek támogatása is célja Korányiéknak természetesen „a demokratikus értékek és intézmények védelmében.”

Ezek a lózungok ismerősen hangozhatnak, hiszen a 2022-es kampányban is első körben csak a mozgósítást kívánta szolgálni a Korányi-féle civil szervezet a Magyar Tavasz nevű mozgósítási akciójával. De „kultúraváltásról” is beszéltek a választásokon. Aztán végül kiderült, hogy volt NATO hadvezérek, és volt amerikai kormánytagok igyekeztek Korányiék NGO-ján keresztül beavatkozni, a magyar baloldal mellett az országgyűlési választásokba. Ezért érdemes fenntartásokkal kezelni az Action for Democracy célmeghatározásait.

És, hogy kiknek a jelentkezését várják?

Nem kormányzati civil társadalmi szervezetek, amelyek: • pártonkívüliek • nem állnak kapcsolatban semmilyen politikai csoporttal vagy szervezettel • országos kiterjedésűek és/vagy vidéki környezetben működnek • olyan környezet és ökoszisztéma támogatása, amely lehetővé teszi a civil társadalom növekedését és virágzását • be kell tartania az összes osztrák és amerikai szabályt és előírást, beleértve a vonatkozó választási és kampányfinanszírozási törvényeket is • teljesen átlátható módon kommunikálnak a kapott támogatásról.

Nyerésre áll a jobboldal, ezért kell beavatkozni

Korányiék beavatkozási kísérlete nem véletlen, hiszen a jobboldali Osztrák Szabadságpárt megnyerte az európai parlamenti választást és a második helyezett is a konzervatív ÖVP lett. A jobboldal támogatottsága egyértelmű. Így a magyar miniszterelnökkel a Patrióták pártcsaládban közösen harcoló FPÖ könnyen kormányra kerülhet az őszi választásokat követően.

Különösen, hogy a hírek szerint a választás óta eltelt időben csak erősödött a jobboldal, és az osztrákok körében egyre nagyobb azok aránya, akik elégedetlenek az Európai Unióval, sőt akár ki is lépnének onnan.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.