Pesti Srácok

A németeknek most a bevándorlás az új világháború

A németeknek most a bevándorlás az új világháború

Elszámolták magukat, elbuktak, építenek egy nagyobbat és újra megpróbálják. Miután egyértelmű kudarcnak bizonyult a német bevándoroltatási politika, még komolyabbat gyártanak belőle. Nancy Fraser belügyminiszter egyenesen a világ legmodernebb bevándorlási törvényét ígérte az álmélkodó német lakosságnak.

2015 óta hiába jelent meg évente Szlovénia lakosságának megfelelő bevándorló Németországban, csak nem akartak megoldódni azok a bizonyos munkaerő-problémáik. A 85 milliós plusz ki tudja mennyi nyilván nem tartott migránst vendégül látó Németországban jelenlegi 46,4 millió fő dolgozik. Legendás matematikusaik pedig most úgy kalkulálnak, hogy a számuk 2040-ben 41,9 millióra, 2060-ra pedig akár 35,1 millióra is csökkenhet.

Magyarán: hiába növekszik Németország lakossága, hiába a rengeteg bevándorló, a szakképzett és hasznos munkaerő folyamatosan csökken. Német haditerv: még több bevándorló.

A 2. vh után született baby boomer generáció nyugdíjba megy, a helyükre érkeztetett afrikaiak és közel-keletiek pedig jórészt teljesen haszontalannak bizonyultak. Elvétve dolgozik közülük bárki a nyílt munkaerőpiacon, szakképzettséget igénylő állásban. Persze kebabot szeletelgetnek, meg mobiltelefon tartozékokat is szívesen árulnak, de ahogy Magyarországon sem a Népszínház utca fűti a gazdaságot, úgy a berlini bazársor mágikus bővülése sem hozott semmit a konyhára.

PestiSracok facebook image

De semmi baj, a megoldás nyilvánvaló: akkor még nagyobbat építenek. Évi 288 ezer külföldi, szakképzett munkavállaló beáramlásával kalkulálnak, természetesen Afrikából és a Közel-Keletről, hiszen ott köztudomásúlag azért képeznek világszínvonalon informatikusokat és agykutatókat, hogy azok Németországba költözve német GDP-t termeljenek.

A németek tényleg elhiszik, hogy a kenyai sors a német sors funkciója.

Ezért is kötöttek Kenyával migrációs megállapodást. Mert az majd ösztönzi a képzett munkaerő beáramlását Németországba. Igen, tényleg úgy képzelik, hogy Kenya, ahogy korábban szerződött partnereik, Grúzia, Moldávia, India és Marokkó kineveli, kiképzi azokat a fiatalokat, akik majd Németországban termelnek szakképzett munkaerőként.

Az egyetlen probléma Nancy Faeser belügyminiszter szerint, hogy a helyi hatóságok és vállalkozások egészének befogadóbb kultúrát kellene kialakítaniuk, hogy biztosítsák a hosszú távú maradás perspektíváját. Az évekig lengetett refugees welcome táblák és a piktogramokra igazított társadalmi párbeszéd, miszerint tilos gyerekeket és nőket erőszakolni, még akkor is, ha a tisztelt keleti férfiúra rájön a gerjedelem, nem volt elég ezek szerint.

Még több szeretet, még több népakarat kell, az majd elhozza végül a sikert.

Az megint egy másik kérdés, hogy a német ipar éppen menekül Németországból, így semmiképpen nem lesz szükségük ennyi új és szakképzett munkaerőre. Azt meg majd jó szokás szerint kitalálják, mit kezdenek a felesleges és terhes kisebbségekkel, de itt a részleteket az olvasó fantáziájára bízom. Az viszont biztos, amikor "örök fegyverbarátaink" számolnak és nagyobbat építenek, abból nekünk mindig bajunk származik.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.