Ha van közös ellensége egy kormánynak és az ellenzékének, akkor az a gyermekeink közös iskoláit fenyegető erőszak
Sosem fogom megérteni, hogy az egyértelmű ügyekben az ellenzék miért nem teszi meg azt a gesztust magának, az országnak, a saját szavazóinak és persze kénytelenségből a kormánynak is, hogy ember módjára, normálisan viselkedik?
Valami pszichopata tegnap bombafenyegetést küldött több száz magyar iskolába. Teljesen mindegy, hogy ez egy magányos elmebeteg műve volt ez, vagy tetszőleges ország tetszőleges titkosszolgálatának akciója, vagy igazi terroristáké, esetleg valamilyen olyan NGO-é vagy cégé, amely anyagi és/vagy politikai hasznot remélt az ügytől, vagy talán ezek valamilyen keveréke, ez a színtiszta emberi gonoszság megnyilvánulása volt. Ebben talán egyetérthetünk.
Erre nem az összefogás, a közös cselekvés igénye uralja az aznapi közbeszédet, hanem néhány elmebeteg gyűlölködése. A tegnapi napon jó pár ellenzéki politikus és véleményvezér tevékenysége irányult arra, hogy a helyzetet pszichológiai értelemben tovább rontsa, hergelje a saját, amúgy is beszűkült tudatállapotú rajongói seregét. Ezek a név szerint említésre sem méltó emberek egy nem túlzással sok ezer gyermeket is érintő, akkor még teljesen bizonytalan kimenetelű nemzeti válsághelyzet idején gondolták azt, hogy a cselekvés teljes felelősségét viselő kormányzatnak és hatóságoknak jó alaposan betartanak. A cél nyilván az volt, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal rombolják a közbizalmat, a következményekre való tekintet nélkül.
Mennyire kell ahhoz ostobának és gonosznak lenni ahhoz, hogy ennyire a semmiből érkező, a támadás megelőzése érdekében minden tekintetben ellenőrizhetetlen helyzetben valaki arra gondoljon, hogy ez most jó alkalom a kormányzat támadására, sőt arra is, hogy közvetlenül rájuk kenje a dolgot? Még Gyurcsány Ferencnek is volt annyi esze, hogy közvetlen reagáló videójában visszafogott legyen, ami azért nagyon világosan bekalibrálja azokat az elmebetegség határán egyensúlyozó senkiházikat, akiknek megint nem jött össze az ember módjára történő viselkedés.
Sok nagy megoldandó problémája van a magyar társadalomnak, de a tegnapiak alapján is az a legnagyobb problémánk, hogy nincs olyan helyzet, legalábbis az abszurd vészhelyzetekben bővelkedő elmúlt évtizedben egyszer sem fordult elő, hogy az ellenzék bármikor is a kormánnyal nem ellenséges retorikával próbált volna meg részt venni egy elhárítási műveletben. Pedig ezek több esetben akár a nemzeti létet is fenyegető válságok voltak. És nem csak arról volt szó, hogy különböző volt az ellenzéki véleményvezérek helyzetértékelése a valóságra vonatkozóan, hanem sokkal inkább arról, hogy látszólag vagy sajnos tényleg, a lehető legalantasabb szándékokat tulajdonították a kormányzatnak, minden racionális keretezés nélkül, csak a végső gonoszként megnevezve azt és felszólították a híveiket, hogy nyugodtan éljék ki az eszelős gyűlöletüket.
A gyerekeink, ijesztően közeledik az az idő, amikor talán már nem, legyünk kormánypártiak, vagy ellenzékiek, de még egy iskolába járnak, ugyanazt a matekdolgozatot írják és ugyanazok a veszélyek fenyegetik őket. Amit tegnap jó néhány ellenzéki feltételezett a kormányról, az túlmegy minden határon, az kommunistáéknál, nyilaséknál elég szokott lenni ahhoz, hogy társadalmi csoportokat irtsanak ki. Nem volt az olyan régen, hogy ne emlékezzünk erre az alantas indulatra, amelyet legfőképpen az állítólag liberális értelmiség tart legfőképpen életben a magyar közéletben az elmúlt 35 évben. Ahogy most is, az elmebaj ezekből a csatornákból áradt ki.
Nem ép ésszel egyáltalán lehet-e azon tűnődni, hogy Magyarország ellenségein, a közös ellenségeinken kívül kinek is hoz politikai hasznot a tegnapi nap. De tanulnunk kell abból, ami tegnap történt, mert az tisztán látszik, hogy az igazi mély őrület, ami tombol a világban, lassan hozzánk is be be csap majd néha. Fel kell erre készülnünk.
A másik talán még ennél is fontosabb szükségszerűség az, hogy ellenzéki honfitársaink egy részét vissza kell szereznünk a józan ész számára. A normális emberi reakciók világába kell visszarángatnunk őket, mert talán ők is képesek felmérni, hogy nem a kormányzat jelenti számukra azt a halálos veszedelmet, ami ma a világból érheti őket. Tulajdonképpen a politikát kell visszaszereznünk a józan ész számára, hogy legyen olyan ellenzék, akivel érdemes politizálni.
A tegnapi nap politikai vámszedőit végleg ki kellene felejteni a közbeszédből, mert egyszerűen nem ide valók, hanem a politikai pszichiátria tárgykörébe, az eszelős szélsőségesek közé.
