Pesti Srácok

A miniszterelnöknek nagyon nehéz dolga van, amikor segíteni akar

null

Aki látta a Háromtest-probléma című sorozatot (vagy olvasta), az biztos emlékszik arra a mondásra, hogy “If one survives, we all survive”, vagyis “Ha az egyikünk megmenekül, akkor mindenki megmenekül”. Na, ez jutott eszembe az Orbán Viktor által ígért támogatásokról, könnyítésekről, segítségekről is – ugyanis amit a miniszterelnök bejelentett, az mindenkinek jó hosszú távon. Ennek ellenére a “mindenszaristák” elárasztották az internetet az új bejelentések hallatán is: az egyik azért vergődik, mert szerinte ő kimaradt, a másik azért, mert szerinte elnyomják, a harmadik meg azért, mert komcsi propagandista, és egyre nehezebben tudja megmagyarázni, hogy “miért lop a Zorbán”. Egy dolog biztos: a miniszterelnöknek nagyon nehéz dolga van, amikor segíteni akar.

Szóval Orbán Viktor évértékelője után rengeteg olyan véleménybe futottam bele a közösségi médiában, amely arra enged következtetni, hogy vannak, akik úgy érzik, kimaradtak a támogatások kiosztásából. Ezek az emberek döntő többségben azokból a középkorú férfiakból kerülnek ki, akik értelemszerűen nem nyugdíjasok, nem is nők (hiszen nők csak a nők lehetnek), és már nem férnek bele sok fiataloknak járó támogatásba az életkoruk miatt. Aztán meg a panaszkodók között vannak az egygyerekes nők, és azok is, akik mondjuk nők, de nem akarnak gyereket, sőt a házasságot is egy maradi, unalmas dolognak tartják. Aztán meg vannak azok, akik azért csalódottak, mert nem illik bele az “Orbán lop” narratívába az évértékelő tartalma, és ezért félnek, hogy nem tudják teljesíteni a megbízóik parancsait a jövőben emiatt. De van olyan is, aki majdnem minden támogatásra jogosult, mégis úgy érzi, hogy őt elnyomják és üldözik.

Mindeközben persze mindenki élvezi az elmúlt évek kormányzásának eredményeit, beleértve a határvédelem által nyújtott biztonságot is.

De maradva a témánál: az újonnan bejelentett, illetve a már meglévő támogatások kivétel nélkül mindenkinek csak jót tesznek, még a középkorú férfiaknak és a gyermeket soha nem akaró nőknek is. De nézzük meg tételesen.

PestiSracok facebook image

Ott vannak például a középkorú férfiak, akik gyakran a családjuk elsődleges anyagi fenntartói. Ha egy kormány támogatja a nőket például gyermeknevelési támogatásokkal, azzal komoly terhet vesz le a férfiak válláról is, arról nem beszélve, hogy a szociális biztonság lelki stabilitást is eredményez, és ha a család stabil, az érzelmi stressz is csökken, ami kevesebb válást, kevesebb mentális problémát és kevesebb anyagi összeomlást jelent. “Happy wife, happy life”, ahogy az angolok mondanák, vagyis “Boldog feleség, boldog élet”. Tanúsíthatom, igaz.

Egyébként a fiatalok támogatása szintén jó a szülőknek is, hiszen ha a fiatalok könnyebben boldogulnak, kevésbé szorulnak a szüleik pénzügyi támogatására, na meg a szülő boldog, ha a gyerekének jó.

Egyébként zárójelben tegyük hozzá: egy családját szerető, gondoskodó családapa sosem fog panaszkodni, mert neki a családja az első, az ő boldogságuk számít leginkább. A férfi pedig megoldja magának. Oké, ez egy kis dramaturgia volt, nem tartozik ez a gondolat a mélyelemzéshez.

Amúgy meg a 42 éves férfiak gyakran nemcsak gyerekeket nevelnek, hanem gyakran idősebb szüleikről is gondoskodniuk kell – ha még nem most, akkor előbb-utóbb úgyis. A nyugdíjasok támogatása tehát szintén rajtuk (is) segít, és ez abban az esetben igaz, ha az adott férfi nem akart gyereket, nem házasodott meg, és nem is érzi az ezzel kapcsolatos hívást a természettől. Mert van ilyen, miért ne lehetne? Szülei viszont jó esetben vannak, talán még nagyszülei is.

A fiatalok támogatása általánosságban egyébként a 42 éves gyermektelen férfiak malmára is hajtja a vizet, hiszen a jól képzett és támogatott fiatalok a jövő munkavállalói és adófizetői. Vagyis egy jól működő oktatási és gazdasági rendszer biztosítja, hogy a középkorú férfiak időskorukban egy stabil gazdaságban éljenek, ahol lesz, aki fizesse a nyugdíjrendszert és az egészségügyi ellátást. És talán feltalálják a lebegő sétapálcát, vagy valami más menő dolgot, ami az öregkort könnyebbé teszi majd ennek a generációnak.

Tehát még egyszer: ha az állam segíti az oktatást, a pályakezdést és a lakhatást, akkor a következő generáció erősebb gazdasági alapokkal indul, ami hosszú távon a középkorú férfiak életét is könnyebbé teszi.

Ugyanez elmondható a gyermektelen nőkre is, hiszen nekik is vannak szüleik (jó esetben), és ők maguk is lesznek egyszer nyugdíjasok, akik egy stabil gazdaságból, a sok erős, munkaképes, képzett fiatalból csak profitálnak majd idősebb korukban.

Arról nem is beszélve, hogy ha az idősebb generációról megfelelően gondoskodnak, a gyermektelen nőknek kevésbé kell attól tartaniuk, hogy idős korukban nem lesz támogatásuk.

Az egygyerekes nőknek, akik hőbörögnek pedig azt üzenem: ti is értékes édesanyák vagytok, csodálatos emberek, viszont én mint egygyermekes apuka tudom, hogy a terhek jóval kisebbek a mi vállunkon, mint azokén, akiknek több van.

Szerintem mindebből már jól látszik, hogy bár sok kormányzati intézkedés látszólag csak egy-egy célcsoportot segít, a valóságban ezek az intézkedések az egész társadalom stabilitását és jólétét növelik. A nők, idősek és fiatalok támogatása nem vesz el senkitől – épp ellenkezőleg, hosszú távon csökkenti a terheiket és javítja az életminőséget.

Na, de nem beszéltünk még a dollárokért ádáz versenyt író kommunista sajtóról, akiknek nagyon meg kellett erőltetniük magukat az elmúlt napokban. Olyanokat is le kellett írni egyeseknek a pénzért, hogy “1300 milliárdos lék lehet Orbán Viktor bejelentése”. Meg hogy “Orbán mindent megígért a híveknek, csak higgyenek tovább a varázslatban”.

Hát, ezzel az a helyzet, hogy rendkívül nehéz beilleszteni az “Orbán lop” narratívába azt, hogy Magyarország mindezt megteheti.

Most tényleg nagyon szar lehet dollárkomcsi újságírónak lenni.

És a végére még érdemes megemlíteni azt a leszbikus anyukát, aki a Redditen írt nyílt levelet a miniszterelnöknek, melyben azt állította, hogy “egy adókedvezmény nem véd meg attól, ha utánunk kiabálnak az utcán. Nem véd meg attól sem, hogy a gyerekeim azt hallják, szégyellniük kellene a családjukat”. emellett a Pride betiltása miatt is hőbörgött.

Neki a már jogosan megítélt anyagi támogatás mellett azért is jó az, amit a miniszterelnök bejelentett, mert talán sokkal kevésbé lesz ciki homoszexuálisnak lenni akkor, ha az átlagember nem azt látja ebből a közösségből, hogy minden évben pár ezren közülük benarkózva, hülye ruhákban vergődnek kamionokon, miközben keresztény szimbólumokat gyaláznak. Tehát ez csökkenteni fogja a társadalmi feszültséget, nem pedig növelni.

Amúgy tudom, hogy ezeken a "mindenszaristák" többsége nem fog elgondolkodni.