A király 20 éve meztelen, de csak most vettük észre
Moszkvában a legkésőbb 2019 elején elkezdődött a birodalomépítés kommunikációja, amelynek központi témája az érdekkörbe tartozó közösség fenyegetettségén alapult. Emellett persze gazdasági és politikai okok is el-el hangoztak az új, egy központú birodalom felépítésére. Történelmi léptékű hazaárulásként vezető magyar politikusok egész sora állt emellé a nyilván teljesen elvetemült, az európai értékeket sárba taposó, az egyéni szabadság helyett a birodalmi parancsuralmi rendszert kiépíteni kívánó törekvés mellett, amelynek egyetlen célja egy egységesen lesarkított, Moszkvából diktált politikai struktúrán alapuló rendszer kiépítése. Azért az nem semmi, hogy egymás után kétszer írtam véletlenül Brüsszel helyett Moszkvát.
Most, hogy az első néhány sor folytán izgalmi állapotban gréczyzsoltozó, majd a képernyőfelvételt csalódottan törlő balliberális szavazókat elvesztettük a hipokrácia maró öngyűlöletében, beszélhetünk az igazán komoly dolgokról is. És csak mielőtt bárki azt gondolná, hogy az oroszok nem fontolgatnak hasonlót a fejükben, azt ki kell ábrándítanom. Csakhogy tőlük nem számítottunk másra, azzal pedig ritkán vádolhatók az oroszok, hogy próbálnák a valós szándékaikat jóemberkedés mögé bújtatni. Ez inkább az euroatlanti globalista világ műfaja.
Az Európai Egyesült Államok elnevezés magát rendkívül furfangosnak vélheti, hiszen kitalálói kínosan ügyeltek arra, hogy az "Unió" kifejezés nélkül csináljanak Szovjetuniót. Hogy szovjet csak a tartalmában lesz, vagy a nevében is, az majd később kiderül. Mindenesetre az világosnak tűnik, hogy az elképzelés egy Excel-Európa, ahol minden "tagország" csak egy kis, egységes (amúgy politikailag jelentéktelen) rubrika, amelynek tartalma szükség szerint formázható, módosítható, vagy akár törölhető is. A különvélemény csak hiba, és persze vannak olyan értékek, amelyeket a rendszer már nem tud kezelni. Például Isten, haza, család, meg hasonló, nullákra és egyesekre nem bontható dolgok.
Hogy ennek az elképzelésnek vannak támogatói, elsőre talán furcsának tűnhet, de egyáltalán nem meglepő. A Z-generáció önálló életkezdési modelljéből (vagy inkább annak hiányából) világosan látszik az egyéni teljesítménykényszertől, az elköteleződéstől és felelősség vállalástól való félelmében. De persze nem szabad mindezt egyetlen generációra rátolni, sokkal súlyosabb előzményei vannak annak a ténynek, hogy mind Európában, mind Magyarországon vannak támogatói a birodalmak bábáskodásának.
Az európai középosztály gazdasági ereje és nemzetközi presztízse országaik hírével együtt kopott meg. Nem is csoda, hiszen közel három évtizeden át vetkőzött a király, mire feltűnt (egyébként bárkinek), hogy meztelen. De végsősoron az ukrajnai konfliktus és annak teljesen ésszerűtlen kezelése világított rá arra, hogy Európa elitje már nem tudja exponálni akaratát se a nemzetközi térben, se odahaza. A polgári demokráciákban oly' fontos középosztály pedig politikai akaratát nem tudta megfogalmazni, így a szélsőséges demagógok háborús héják valódi potenciál nélküli vagdalkozásai nyertek. És ez a terv, hogy legyen ilyen egész Európa.
Magyarországon szintén van erre fogadókészség. Merthogy annyira elfogyott a klasszikus polgári réteg Magyarországon, hogy mára már az amerikai filmek által sugallt, felső-középosztálybeli arrogáns tuskó kliséjét tartjuk a sikeres polgár archetípusának. A középosztály bajnoka, aki végigvitte a vállalati létrát, aki még a válásából is jól jött ki, hiszen nála maradt a pénz, pedig nem is ő szerezte. A szögletesség diadalmenete, az egyéniségtől, a színességtől és a hagyományoktól való félelem, az örök progresszióba és a permanens forradalomba vetett vakhit azonban ritkán vitt előre társadalmakat.
