A Birodalom visszavár
Magyarország saját nagyhatalmiságának megszűnése után folyamatosan, immáron fél évezrede nálánál jóval nagyobb birodalmak ütközőzónájában terült el. A fenyegetettség folyamatos érzése, az egymással vetélkedő birodalmak közötti ügyes lavírozás jellemformáló volt a magyar nép számára, amely időről időre kinyilvánította, hogy bár delíriumban úszó birodalmak tartanak igényt lelkünkre és földünkre, a folyton veszélyben edződő magyar mégiscsak a szabadságot szereti igazából. Ezek a birodalmak a "bal sors" a Himnusz ötödik sorából, amelyek régen tépik hazánkat, és akik a mai napig is lakmározni kívánnak Magyarországból.
Forradalmaink nem szűntek meg, csak átalakultak. Már nem a központi pártakarat által meghatározott diktatúra ellen kell küzdeni. Nem olyan ideológiák jelentik a kihívást, amelynek sátáni gyökerei az emberi gyengeségre és gyarlóságra apellálva a hamis egyenlőség oltárán zsákmányolnak ki teljes népeket. Már nem egy távoli város uralkodójának önkényét kell kiszolgálnia a politikának. Nem egy polgári társadalom létrehozása a cél és nem kell másokat győzködni arról, hogy magyar katonáinkat ne vigyék külföldre. Vagy mégis?
Hiszen éppen ezekkel a sorstragédiákkal küzdünk a mai napig. A közös teherviselésért, a gazdasági szolidaritásért, ami tágabb politikai közösségünk alapjaként kellene szolgálni. Helyette életgyűlölő és emberellenes ideológiák szentségére hivatkozó birodalmi önkénnyel nyilvánítja ki az éppen aktuális Távoli Uralkodó Város, hogy az csak az abszolút uralkodó akaratának megfelelőeknek jár. És ebből egyszerű nagyurak, akik számukra ismeretlen vidékeket oktatnak ki, mindenféle Dark Weberek, akik vasmarokkal vadásszák le az Uralkodó parancsára azokat, akik ellenállnak.
Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését is, hogy ne tiltsanak be olyan eseményeket a Birodalom fővárosában, amelyek nem kényelmesek az uralkodóknak. És persze kívánjuk azt is, hogy hazai sajtónkat ne Bécsben, Brüsszelben, Moszkvában vagy Washingtonban írják.
Esküdtszéket, képviselet egyenlőség alapján a statáriális rögtönítélő "jogállamisági" bíróságok helyett, amelyek éppen csak a jogot veszik ki az államból. Olyan bíróságokat, amely nem sújtja napi egymillió eurós bírsággal azt a tagállamot, amely az állampolgárai biztonsága érdekében, és saját alkotmányával összhangban lép fel.
A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. Különös sorstragédiája modernkori forradalmainknak, hogy így, vagy úgy, de a mindenkori Orosz Birodalom fegyverei verték szét azokat. Most ismét forradalom van, de oroszok nincsenek az országban. Helyette katonáinkat vinnék az oroszokhoz. Ha egyszer végre úgy hozta a gondviselés, hogy nem kell harcolni az oroszokkal, hát ne tegyük, hisz aki nem prédája, hanem vadásza az orosz medvének, az is épp ugyanolyan rosszul jár, csak ez esetben önhibájából. Hogy ne hitlerezzünk mindig, kérdezzék csak Napóleont.
És végezetül: Unió. Nem úgy, mint '48-ban, hanem mint 2004-ben. Ennyit kértünk, se többet, se kevesebbet. Amikor 2004-ben csatlakoztunk a közösséghez, nem egy birodalomba kértünk felvételt, hanem szövetséget kötöttünk sok nemzetállammal. Amikor aláírtuk a csatlakozási szerződést, még szó sem volt illegális bevándorlók kötelező szétosztásáról, közös katonai expedíciók szervezéséről Oroszország ellen vagy arról, hogy ideológiai okokból ha egyszer majd a Birodalomnak nem tetsző kormányt választunk, akkor nem járnak források. Arról viszont volt szó, hogy ha az iméntiekhez hasonló őrületek lennének úrrá az unió vezetésén, azt egy józan tagállam is megvétózhatja.
Akik pedig erre azt mondják, hogy Magyarország megy szembe az autópályán azzal, hogy mindenkivel szemben vétózza a birodalmi önkényt, az azt gondolja, hogy Kossuth Lajos, Petőfi Sándor vagy Batthyány Lajos is szembe mentek az autópályán? '48-ban ki vétózta még Magyarországon kívül az Osztrák Birodalom önkényét? A ránk elsőként támadó horvátok? Az osztrákok leghűségesebb szlovénjei? A csehek vagy az olaszok? A Monarchia sok népe gondolta talán, hogy nem mennek jó irányba a dolgok. Némelyikük hangot is adott ennek. Még Bécsben is megmozdultak. De harcolni, igazán küzdeni csak Magyarország küzdött. És ez nem változott az elmúlt 177 évben.
