Pesti Srácok

Kanada is a világ urának készül

null

Országkoalíciókat létrehozni a semmire már csak azért is érdemes, mert nem kerülnek semmibe, viszont marha jól hangzanak, a cselekvés látszatát biztosítják a vezetőknek. A világuralom pedig még jobban hangzik, különösen egy kellemetlen kereskedelmi háborúnál cseng frappánsabban, ezért Kanada új miniszterelnöke bejelentette, hogy Ottawa lesz a szabad világ új fővárosa egy nemzetközi koalíció élén. Ha túléljük, pár év múlva sokat fogunk nevetni a ‘20-as éveken.

A Tettrekészek koalíciójától minden héten hallunk valami izgalmasat. Ők főként az álmaikat tárgyalják meg, legtöbbször a globalista sajtóban jól eladható kabalafigura, Zelenszkij társaságában. Sokra nem mennek vele ugyan, de legalább forog a nevük a nyilvánosságban. De alakultak már koalíciók még a cseh fegyvereladások finanszírozására, Magyarország szavazati jogának megvonására, és most már Kanada is koalíciót szervez a szabad világ vezetésére. Ahol ennyi koalíció alakult, ott biztos történik valami – vélhetné az álmélkodó polgár.

De pont semmi nem történik, mert pont ez a lényege. Nemcsak Magyarországon szűnt meg a belpolitika, hanem a nyugati világban mindenhol. A nemzetközi térben zajló geopolitikai játszmák sokkal izgalmasabbak, pláne, ha csak szájtépés az egész. Mert mondjuk a nyugdíjrendszer újragondolása helyett azon törni a fejüknek, milyen megszállási övezetekre Oroszországot, miután az ukrán proxyval halálos vereséget mérünk rá, bizony maga a történelem. És a történelem mindig izgalmasabb, mint a muciológia, így eladhatóbb is. Ma Hunyadi-sorozat kell, nem Szomszédok.

Az euroatlanti világ politikai vezetői pedig igyekeznek kielégíteni a fogyasztói igényeket, ezért mindenféle nemzetközi koalíciókat szerveznek, ahol ökölbe szorított arccal megtárgyalnak valami kérdést, aminek az égadta világon semmi következménye nem lesz. Mármint egy félig-meddig kimunkált erkölcsi imperatívusz kimondásán túl.

PestiSracok facebook image

Itt van pl. az új kanadai miniszterelnök, bizonyos Mark Carney nagyívű bejelentése. Talán még a kanadaiak sem tudják, hogy most ő a főnök, miután Trudeau lelépett, ezért valamit villantania kellett. Természetesen országokból álló koalíciót szervez, mert más nem jutott az eszébe.

Az most éppen a kanadai miniszterelnök tervezte új nemzetközi koalíció pedig arra szolgál, hogy Kanada átvegye a szabad világ vezetését az USA-tól.

Bezony, Kanada akarja vezetni a világot. Mintha csak egy új Austin Powers rész forgatókönyvét olvasnánk, amiben Dr. Genya a 40 milliós Kanadával a háta mögött akarja megszerezni a világuralmat az USA-tól.

A világuralmi tervek mögötti meglehetősen szürke valóság viszont az USA által kivetett vámokra adott kanadai válaszokról szólt mindössze. De egy közönséges kereskedelmi lökdösődés unalmas, pláne elég nehéz győzelemként prezentálni, így Carney bejelentette, hogy Ottawa lesz a szabad világ központja. Ott fognak nemsokára összegyűlni azok a vezetők, akik hitet tesznek a világot uraló Jó Szellem mellett, ezzel pedig újraszervezik a világgazdaságot,

Nagyszerű. Már csak össze kell kukázni pár lököttet az EU nyugati feléről és küldeni egy meghívót Kaja Kallasnak, hogy neki is legyen valami szerepe. Kanada meg innentől a szabad világ vezetője az egyik nemzetközi koalíció élén. Ha valami, akkor ez teljesítmény.

Taps, függöny, jöhet következő koalíció.

A lakosság meg boldog, hiszen egy képzeletbeli birodalom képzeletbeli központjának polgára. Kinek van ennél többre szüksége?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.